Radóczy Jusztina: Csudajó

A csoda sokféle lehet, mást jelent a gyermekeknek, felnőtteknek, sőt nagyon változó a különböző kultúrákban is. Általánosságban mondhatjuk: csoda az, ami megtörténik annak ellenére, hogy lehetetlennek tartjuk. Hiszünk benne, illetve abban, hogy egy természetfeletti erő kell a megvalósulásához. A csoda lényege tehát a bennünk rejlő hit, amely feltétel nélkül, magyarázatok és bizonyítékok hiányában is elfogadja a történteket. De vajon honnan ered ez a hit? Velünk születik-e, vagy megtanuljuk életünk során? A kérdésre Bóna Adrien klinikai szakpszichológus ad választ.  

Létezik-e a csoda a gyermekek életében? Hiszen egy bizonyos korig szinte mindent feltétel nélkül elhisznek a felnőtteknek.

A csoda a gyermek életébe a mesék és a játék világán keresztül jut el. A mesékre és a játékra szükség van, hiszen mindenki vágyik a varázslatra, a borzongásra, a csodák átélésének élményére. A mese és a játék mindeközben rendkívül hasznos és egyben nélkülözhetetlen is a gyermekek egészséges fejlődése szempontjából.

Honnan ered ez a vágyunk és miben segít?

A játék és a mesék révén gazdagodik a gyermek fantáziája, szókincse, a meseszereplőkkel azonosulva különböző helyzeteket élhet át, különböző szerepeket próbálhat ki, feloldhatja a benne felgyűlt feszültséget. A jó mese segít megérteni és elfogadni az érzelmeket, átlátni az emberi kapcsolatokat, megtanít különbséget tenni jó és rossz között, megoszthatóvá teszi félelmeinket.

Melyik az a korszak a gyermek életében, amikor igazán beindul a fantázia?

Óvodáskorban a fantázia és a valóság határa számukra könnyen átjárható, így a gyermek életében nagyon fontos a csoda. Ez az úgynevezett „mintha” állapot, amikor tudják bizonyos dolgokról, hogy nincsenek, nem léteznek, mégis bele tudják magukat élni és valóságosként tekintenek rá. Ilyen lehet egy bábelőadás, ahol pontosan tudják, hogy a boszorkány, vagy a királylány csak egy báb, mégis bekiabálnak, tanácsot adnak a főhősnek. A „mintha”-játék jellegzetes példája, amikor a gyermek a homokozóban megsüti a süteményt, megkínál vele, nekünk pedig úgy kell tenni, mintha ennénk belőle. Azonban ha valóban megkóstoljuk, azonnal felháborodik, hogy vigyázz, az homok, nem szabad megenni. A mintha-játékban tehát egyszerre van jelen a játék komolysága és a játéktudat. Ez azt jelenti, hogy a gyermek nem vágja el magát a valóságtól, könnyedén átjár a két világ, a csoda és a valóság között, ugyanakkor hiszi a csodát, és hittel teremti meg maga számára a vágyott világot. Minden gyermeknek szüksége van erre a játékra, úgy is mondhatjuk, a csodára a megfelelő fejlődéshez.

Óvodás korban alakulnak ki a szerepjátékok is. Ehhez a csodavilághoz tartozik ez is?

Igen, a későbbi fejlődés szempontjából ezek is nagyon fontos játékok. A gyermekek apró részletekből azonosítják be a tűzoltót, katonát, királylányt, királyfit. Ez azért is fontos, mert teret hagy a fantáziájuknak. A katonához elég egy kardra emlékeztető tárgy, a királylányhoz korona, a többi a képzeletükben valósul meg. Az igazán jó bábelőadások is erre épülnek, a szereplők külseje nem túl részletgazdag, teret hagyva így a gyermekek fantáziavilágának. Ez azért fontos, mert a gyermekek toleranciaszintje bizony nem egyforma. Van olyan gyermek, aki bátrabban képzeli el az eseményeket és van, aki kevésbé mer elképzelni veszélyes vagy ijesztő történeteket. Gondoljunk a sárkányos mesékre, vagy a farkasra, aki bekapja a nagymamát. Ezt minden gyermek másként jeleníti meg a fantáziájában. Azonban ha elétárjuk konkrét képekben, félelmet kelthet számára.

Évek óta halljuk már a szakemberektől, hogy a filmek, számítógépes játékok bizony rombolják a gyermekek fantáziavilágát. Ezek szerint a csodavilágukat is csorbítja a technika fejlődése?

Igen, ez azt hiszem bátran kijelenthető, mivel abban a pillanatban, hogy nem a gyermek képzeli el a történetet, túlságosan is valósággá válik. Sajnos ezt nagyon nehéz visszaváltani, hiszen a felnőtt is tudja, ha olvas egy könyvet, amit később lát filmen, valószínűleg teljesen más lesz az élmény. Fordítva viszont, ha látunk egy filmet, amit később könyvben olvasunk, már nem tudjuk másik szereplőkkel, helyszínnel elképzelni, csak amilyenekkel a filmen láttuk, mivel már kapott egy arcot a szereplő. Így működik ez a gyermekeknél is. Kevésbé lesz élénk a fantáziája, hiszen „készen” kapja a látványt.

Vannak az életben úgynevezett állandó szereplőink: a Mikulás, az angyalok, a húsvéti nyuszi. Szüksége van-e a gyermeknek az ilyen csodákra?

Erre nem csupán a gyermeknek, a felnőttnek is nagy szüksége van. Az ünnepet gyermekeinkkel együtt csodaként éljük meg, annak ellenére, hogy mi vásárolunk, mi sütünk, főzünk, és készülődünk. Minden alkalommal átéljük a csodát együtt. Ez egyrészt azért fontos, mert több száz éve a kultúránk része, másrészt pedig a lelki egyensúlyunk szempontjából. Még akkor is csodaként fogja megélni a gyermek, amikor beköszön a realitás. Talán gondolkodik rajta, milyen járműve lehet a Mikulásnak, hogyan tudja egyetlen éjszaka alatt minden gyermekhez eljuttatni az ajándékot, a húsvéti nyuszi miként hozta el a biciklit, vagy hogy az ovis Mikulás cipője pont olyan, mint a Pistike apukájáé. Pontosan tudják, hogy mi a valóság, csak éppen akkor, abban a helyzetben működik a „mintha” mód. Elhiszi, beleéli magát a szituációba, és nem az a fontos, hogy a Mikulás valójában a szomszéd, vagy a karácsonyfát apuka vásárolta és a díszek is ott vannak a szekrény felső polcán egész évben, hanem a közösen megteremtett varázs-világ.

Mitől válik hihetővé, hitelessé?

A játéknak, mesének, csakúgy mint a családi, vallási ünnepeknek, hagyományoknak szabályai vannak, mégpedig olyanok, amit minden résztvevőnek be kell tartani. Gondoljuk csak végig, menyire fontos ez a „szereposztás” akár a nagyobb események, mint esküvő vagy keresztelő, akár a mindennapos esti mese vagy imádság alkalmával a „csoda” megteremtésében. A gyermekek spontán módon tanulják meg, hogyan kell, hogyan lehet részt venni ebben, illetve játékaikban saját maguk alakítják a szabályokat. Betartá sukra azonban roppant érzékenyek, sokszor a felnőtteknél is érzékenyebbek. Biztosan értetlenül állnának egy nyáron megjelenő Mikulással szemben, ahogy a mesék, játékok szereplőinek is tartaniuk kell magukat a szerep által előírt szabályokhoz. A csoda attól is hiteles lesz, hogy biztonságot, kiszámíthatóságot is ad.

Melyik az a korszak a gyermekek életében, amikor érdemes elmondani a valóságot? Okozhatunk-e problémát egy rosszul választott időponttal?

Vannak dolgok, amiről nem kell beszélni, hiszen mindenki tudja, ilyen dolog lehet ez is a gyermek életében. Amíg a gyermek nem kész rá, addig úgysem fogadja el „az igazságot”, hiába is mondják neki. Vannak „szabályszegők”, „provokatőrök” – gyermekek és felnőttek egyaránt –, akik próbálnak betörni a fantáziavilágba, ám ez az egyik legnehezebb dolog. A csodák világa önmagában működik. Hiszen tudjuk, „sárkány ellen sárkányfű…” A mese, a játék, saját hitrendszerén belül cáfolható vagy hihető, ehhez a külvilágnak kevés köze van. A gyermekek maguktól rájönnek az igazságra, hiszen egy idő után már ők is készítenek nekünk ajándékot, sőt, különösebb megrázkódtatás nélkül veszik tudomásul az áruházak polcain a csokoládétojást és csoki Mikulást. Én eddig nem tapasztaltam a munkám során, hogy nagy problémát okozott volna egy gyermek számára az „igazság” a Mikulásról vagy a húsvéti nyúlról. Nyilván lehetnek olyan helyzetek, hogy esetleg kinevetik az óvodában, iskolában, mert még hisz a Mikulásban, ilyenkor lehet némi frusztráció, de ezen is hamar túl tudja tenni magát egy gyermek. Ezzel kapcsolatban nem kell leülni és felvilágosítást adni, egyszerűen az ő szintjükön kell válaszolni a felmerülő kérdésekre, hiszen egy idő után előjönnek ezek a kérdések. Minél tovább megvannak azonban a hagyományok, szokások a családban, annál jobb, hiszen fontos szerepük van a család összetartozásának kialakításában és ezen keresztül testi és lelki egészségünk megőrzésében.

Ha lehet kategorizálni, akkor azt mondhatjuk, kétféle felnőtt ember létezik: az, aki azonnal hisz a csodákban és az, aki folyamatosan kételkedik, mindig bizonyítékok után kutat. Ez visszavezethető a gyermekkori tapasztalatainkra vagy felnőttkorban válik valaki kételkedővé?

Ez valószínűleg azon múlik, képesek vagyunk-e hinni. Vannak emberek, akik erre kevésbé képesek. A hit alapja a feltétel nélküli bizalom, ahol nincs kételkedés. Nyilván ha egy gyermek olyan környezetben nő fel, ahol kiskorától kezdve megtapasztalja a feltétel nélküli bizalmat, akkor kialakul a hit képessége is. Erikson ezt az anyai gondoskodás függvényében megtapasztalható ősbizalom állapotának nevezi, amely a későbbi fejlődés során olyan fontos kompetenciáink alapjává válik, mint a hit, remény, bizalom vagy optimizmus. Természetesen ettől még nem ússzuk meg a serdülőkort, ami a kételkedés és lázadás időszaka, de egy gyermekkorban megalapozott bizalom életünk végéig elkísér bennünket, kihat a párkapcsolatunkra, és más kapcsolatainkra is, valamint átsegít – akár a csodákon keresztül is – az élet nehézségein.

Lehet-e akkor csodák nélkül élni, illetve mit jelent a csoda?

Sokféleképpen lehet élni, de vannak dolgok, amik nélkül nehezebb. Talán ilyen lehet sokunk számára a csoda, a hit, a remény. Az, hogy ki, miben hisz, persze nagyon változó lehet, de talán nincs ember, aki a lelke mélyén ne vágyna a csodára. Gyermekkorunktól hordozzuk magunkban a vágyat a mindenható mágikus „hatalomra”, és szinte nincs kultúra, nincs helyzet, amire ne lenne ilyen megoldásunk is. Gondoljunk a természeti népek esőtáncára, a különböző népi jóslatokra, babonákra, népszokásokra. A felnőtt ember is megteremti a maga számára, még ha csak korlátozott vagy átmeneti jelleggel is a csodákban való elmerülés lehetőségét. Ilyen lehet egy színházi előadás vagy egy jó film, ahol bármit elhiszünk a színészeknek és rendezőnek, mert el akarjuk hinni, mert jó dolog elmerülni a csodák, a varázslat világában.

Ezek szerint a meséknek, játéknak, a csodának nagy szerepe van a stresszoldásban is?

Igen, ez a rituálénak is nevezhető szokás megnyugtatja a gyermeket és a felnőttet is. Ezért jó az esti mese, vagy társasjátékozás, beszélgetés, ima, mert segít feloldani a napi konfliktusokat. Ezért tudunk kikapcsolódni, lazítani egy jó könyvvel a kezünkben. A fantázia világában minden megtörténhet gyermek és felnőttkorban egyaránt.