Előző cikk Következő cikk

Horváth Árpád SJ: Amerikából jöttem... Magyarországra

Ian Gibbons amerikai jezsuita rendi képzése során néhány hónapot a miskolci jezsuita gimnáziumban töltött. A messziről jött szerzetes benyomásai, észrevételei a magyar emberről, nyelvünkről, kultúránkról, talán meghökkentőek lehetnek számunkra, de mindenképpen tanulságosak.

 Milyen program keretében jöttél Magyarországra?

Jezsuita képzésünk egyik fontos állomásánál tartok éppen, az úgynevezett harmadik probációt végzem, amely egy csaknem egész éves intenzív lelki elmélyülés a személyes imában és a jezsuita rendi hagyományokban. Ennek a képzésnek fontos részét képezik a konkrét tapasztalatszerzések különböző kihívásokban, mint amilyenek a lelkigyakorlatok, a szociális szolgálat, vagy a nevelői munka gyerekek és fiatalok között. Így kerültem a miskolci jezsuita gimnáziumba, most éppen Oregonból, ahol a harmadik probációt (tercia) végző amerikai jezsuiták bázisa van.

Az Amerikai Egyesült Államok mely részéről származol?

Az ország közepén húzódó végeláthatatlan síkságon születtem, amely a magyar Alföldnél szinte elképzelhetetlenül terebélyesebb és talán egyhangúbb is. Hacsak nincs éppen tornádó időszak! Az Óz, a nagy varázsló a szülőföldem meséje. Az ottaniak arról ismertek, hogy nagyon békés emberek, főleg német származásúak és szinte mindenki katolikus. Van is egy vicc a szülőföldemről, amely szerint nálunk még az a néhány protestáns is – akikkel egyébként kölcsönös megbecsülésben élünk – tudja, hogy melyik plébániához tartozik.

Katolikusnak mondható Amerika?

A különböző protestáns felekezetekhez tartozó amerikaiak országos szinten összességében ma is többséget alkotnak, de a legnagyobb felekezetnek ma már az USA-ban is a katolikus egyház számít. Az Amerikába bevándorolt németek, írek, olaszok, franciák, lengyelek, spanyolok leszármazottai, napjainkban a mexikóiak többsége többnyire katolikus vallási háttérrel rendelkezik. Mivel a katolicizmus felekezetileg egységes maradt, manapság már mi számítunk a legnépesebb egyháznak. Ennek megfelelően igen komoly egyházi intézményeink is vannak. Például csak a mi jezsuita szerzetesrendünk 56 középfokú oktatási intézmény fenntartója, 28 egyetemünk is van szerte az országban, sok ezer egyetemistával a legkülönfélébb szakokon. A washingtoni kongresszus honatyáinak 23 százaléka jezsuita öregdiák!

Milyen elképzelésekkel érkeztél Magyarországra?

 Korábban csak annyit tudtam Magyarországról, hogy kultúráját és nyelvét tekintve egy igen sajátos ország valahol a kontinens közepén (hasonlóan az én szülőföldemhez). Egyszer a kezembe került egy brosúra, melyet diplomaták számára készítettek. Ebben volt egy rangsor a különböző idegen nyelvek elsajátításának nehézségi fokozatáról, melyben a magyar nyelvet a földkerekség negyedik legnehezebben megtanulható nyelveként tüntették fel. Mindenesetre tapasztalataim szerint ezt a bizonyos rangsort felül kellene vizsgálni. Ilyen szép országban és kedves emberek között ugyanis egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy messziről jött ember is megtanuljon magyarul!

Mik voltak az első benyomásaid?

Nekünk Amerikában általában nincs fogalmunk arról, hogy Közép-Európának mennyire gazdag múltja van, mennyire szépek itt a városok, régiek az épületek Lengyelországban, Csehországban vagy Ausztriában. Amikor az egyik hétvégén ellátogattam Pannonhalmára, a vezetőnk csak úgy mellékesen rámutatott egy falra, amelynek története jóval régebb idők óta van pontosan dokumentálva, mint az Amerikai Egyesült Államoké.

A miskolci jezsuita gimnáziumban hogyan fogadtak?

Először is egy fiatal és rendkívül dinamikus jezsuita közösségbe kerültem, összesen tizenegyen voltunk, és mindenki beszélt angolul! Nagyon elcsodálkoztam azon, hogy mennyire megértőek és segítőkészek voltak velem nemcsak a rendtársak és a gimnázium tanárai, hanem a jezsuita diákok is. Pedig amerikaiként néha egészen banális dolgokban is a segítségükre szorultam (és ez felnőtt emberként egészen új tapasztalat volt!). Nyelvtudás hiányában ugyanis néha még az élet egészen normális menetével sem voltam kellően tisztában. Szerencsére a gimnáziumban a diákok tört angolsággal, de bámulatos nyíltszívűséggel és türelemmel avattak be egy-egy helyi szokás vagy hagyomány, például a március 15-i ünnep lényegébe, rálátást engedve saját nemzeti érzéseikre, magyar identitásuk gyökereire. Feltűnő volt nekem, hogy a magyar ember számára a történelem nagyon fontos, még a fiatalok számára is. Szent István meg Trianon, ezeket hallottam a legtöbbet, ha szóba került a múlt. A magyarok viszonylag sokat olvasnak, és a népi hagyományoknak, például a régi táncoknak meg a díszes ruháknak nagyon nagy értékük van a magyar kultúrában.

Miben különböznek a magyar jezsuita diákok az amerikaiaktól?

Inkább arról beszélnék, miben hasonlítanak egymáshoz. A jezsuita diákok kortársaikhoz képest hazájukban is viszonylag könnyebben beszélnek olyan kérdésekről, mint a hit, Istenhez való viszonyuk, vagy ahogyan az egyházat látják, és az ünnepeket megélik. A legtöbb embernek manapság erre vonatkozóan, sajnos, nemigen van személyesen átgondolt álláspontja vagy mélyebb tapasztalata. Az amerikaiakhoz hasonlóan a miskolci jezsuita diákoknál is azt láttam, hogy a hit kérdéseiről nem csak hogy beszélni tudnak, hanem néha igen kritikusak is saját vallási hagyományuk egyik-másik megnyilvánulásával szemben, és ez nagyon fontos. Ugyanis csak így tudatosulhat bennünk az, hogy mit is jelent számunkra az a vallási és kulturális háttér, amiből személyiségünk formálódik. Csak így tudunk majd nyomatékkal szólni, ha kérdéseket tesznek majd fel hitünkkel kapcsolatban. Az egyházi oktatásnak éppen ez lenne a lényege, hogy az intézményeiből az érettségivel együtt hitükben és vallásos elköteleződéseikben tudatos keresztény felnőttek kerüljenek ki.

Milyen munkát végeztél?

A nyelvtanulás mellett külsős roma diákokat korrepetáltunk, és betekintettem az egyetemi lelkészség programjába. A legtöbb energiát azonban angol nyelvű brosúrák és egy népszerűsítő kisfilm elkészítésére fordítottunk, amelyeket az iskola fel tud használni különböző pályázatok alátámasztására, vagy csak egyszerűen az intézmény hírnevének öregbítésére nemzetközi szinten.

Hogyan foglalnád össze a jezsuita pedagógia lényegét?

 Fontos a nyitottság az állandó növekedésre, a mindig többre, mélyebb megértésre, meghittebb kapcsolatokra, s az elköteleződés. Fontos, hogy a ránk bízottakban igyekezzünk kiművelni a szociális igazságosság iránti fogékonyságot. Voltaképpen csak így tudunk beszélni a szeretetről, hiszen a szeretet nemcsak érzés, inkább életérzés, odaadás, elköteleződés, lendület a hitben, a reményben, a közösségben. Szerintem a jezsuita lelkiség jellegzetességeinek egyike kezdetektől fogva éppen az, hogy lelki életünk mélységes élményeit nem csak magunkban őrizzük, hanem indíttatást érzünk, hogy hitünk örömét újra és újra megosszuk egymással és másokkal, méghozzá a lehető leghatékonyabb módon. Ez rendünk története során folyton intézményesedéshez vezetett. A jezsuiták nevéhez rendszerint mindenütt széleskörűen ismert lelkigyakorlatos házak, iskolák, egyetemek, kulturális rendezvények, folyóiratok, könyvek és még szociális intézmények is kapcsolódnak. A kihívás számunkra kezdetektől fogva az, hogy nagyon személyes élményeinket az imádságban hogyan tudjuk átadni autentikusan és lehetőleg a legnagyobb hatékonysággal intézményes keretek között, mint amilyen például a miskolci jezsuita gimnázium, a Párbeszéd Háza Budapesten, vagy éppen a dobogókői Manréza lelkigyakorlatos ház.

Köszönjük, hogy velünk voltál!

 Magyarország életem legszebb élményei közé tartozik. Én is köszönöm, hogy itt lehettem köztetek!