Henter Anna: Zenén át figyelt világ

„A zenei nevelés célja, hogy részt vállaljon a teljes személyiség formálásában.” – írta Kodály Zoltán, akinek világszerte ismert módszere a zenén keresztüli személyiségfejlesztésre irányul. Ennek nyomán, a hangszertanulás, figyelem, és személyiség lehetséges összefüggéseiről kérdeztem H. Istvánfalvy Andreát, a Járdányi Pál Zeneiskola egyik hegedűtanárát.

Mire van szükség a hegedüléshez?

A hegedűtanulás hasonlít egy háromlábú székhez. Szükséges hozzá a növendék érdeklődése és elszántsága, a tanári tevékenység, illetve kiemelt szerepe van az ösztönző szülői támogatásnak is. Ez az optimális – ha az egyik láb hiányzik, feldől a szék. A hegedűtanár kicsit olyan, mint egy edző, aki heti kétszer fél órában tréningezi a gyereket. De különbözik is egy sportedzőtől, mivel az órán végzett feladatot a gyermeknek otthon is szorgalmasan kell végeznie. A hegedülés egyben mozgásos feladat is, nem lehet elméletben tanulni vagy gyakorolni.

A tanulási folyamatban szerepe van a testalkatnak, mozgáskoordinációnak, illetve a hallásnak. Ez utóbbi gyakran azoknál a gyerekeknél is megvan, akik egyébként nem tudnak tisztán énekelni. A ritmusérzék az, ami alapvetően fontos. Ha ez valakinél nincs megfelelő szinten, akkor azt még hangszertanulás előtt kell fejleszteni.

Beszélhetünk-e ideális „hegedűs-testalkatról”?

Ami fontos, az a gyerek életkorának megfelelő mozgáskoordináció. David Oistrakh szovjet hegedűművész például úgy szerezte a növendékeit, hogy kiment a játszótérre, és ott megfigyelte a gyerekek mozgását, majd kiválasztotta közülük a legalkalmasabb, virgonc kis „fenegyerekeket”. A hegedüléshez a laza izomtónusú testalkat az optimális. A túl feszes vagy ernyedt izomzat nem jó hozzá. Van olyan gyerek, akinek nagyon kötöttek az izmai, mások majdnem összecsuklanak, nincs rendes tartásuk. Egy hat-hét éves gyereknél már kitűnik, ha valamilyen lemaradása van. Ha nagyon ragaszkodik a hegedűhöz, a tanár feladatai közé tartozik, hogy minél alkalmasabbá tegye a mozgását. A saját egészsége rovására azonban egy gyereknek sem szabad hangszert tanulnia. Amennyiben nem olyan erős a motiváció, érdemes egy neki valóbb hangszert ajánlani.

Hogyan lehet a testet alkalmassá tenni?

Időről időre adódtak olyan növendékeim, akiket nagyon érdekelt a hegedülés, de nem volt hozzá előnyös a testalkatuk. Érdekelt, hogyan tudnék minél hatékonyabban segíteni nekik. Ezért vettem részt különböző mozgásos továbbképzéseken, így pl. dr. Szabó Orsolyának A tested zene című kurzusán. Nemrég megismerkedtem a Feldenkrais-módszerrel is, amiben szintén a testünkre, mozdulatainkra figyelünk. Mindkét megközelítés rendkívül hasznosnak bizonyult a hangszertanításában. Volt pl. egy tanítványom, aki nagyon szeretett volna hegedülni, de a két alsó húrra nem tudta letenni az ujjait, mert a bal karja nem fordult be eléggé. A lapocka és váll körüli izmok nagyfokú kötöttsége okozta a nehézséget. Csináltatni kezdtem vele a „kenguru-mozgást”, amit Havas Kató hegedűművész talált ki az egyenletes mérőütés fejlesztésére, illetve a hegedüléshez szükséges izmok átmozgatására. A rendszeres gyakorlás hatására lazulni kezdtek az izmai. Fél év elteltével már elérte a D-húrt, év végére pedig a G-húr fölé is odafért az ujjaival – alkalmassá vált a hegedülésre.

Mitől speciális ez a hangszer?

Mivel a hegedű vonós hangszer, mi állítjuk elő a hangmagasságot, amit tapintással hozunk létre. Tizedmillimétereken múlhat, hogy tiszta vagy hamis lesz-e a hang. A másik alapvető dolog a hangminőség. Már a tanulási folyamat legelején lényeges, hogy megfigyeltessük a növendékkel, hogyan lehet eltérő hangminőségeket képezni: nem mindegy, hol és hogyan pengetünk vagy húzzuk a vonót. A vonóhasználat alapvetően meghatározza, hogy milyen hangot tudunk kivarázsolni a hegedűből. Fontos, hogy a növendék ne csak pöcögjön vagy nyeszeteljen a vonóval, hanem a maga életkorának megfelelően szép, igényes hangot tudjon megszólaltatni.

Az első években igazi kihívás lehet állandóan ezt a kísérletezést hallgatni…

Sokan úgy gondolják, hogy a kezdő hegedűsöket nem lehet elviselni. Pedig el lehet, mert ha a gyermeket türelmesen rávezetem a szép hangképzés technikájára, akkor a maga szintjén a legoptimálisabb hangot tudja előhívni. Ezt az örömet tanítom meg neki, így ő is egyre igényesebb lesz, figyelni fog arra, hogy pl. ha rácsúszik a vonó a hegedűlábra és sistereg a húr, akkor kicsit arrébb kell húzza. A hegedűórán próbálok játékos légkört teremteni. A hegedűn nem dolgozunk, hanem játszunk, természetesen bizonyos játékszabályok szerint, de a játék öröme, vidámsága elengedhetetlenül szükséges a zenetanuláshoz.

Hogyan zajlik egy zeneiskolai hegedűóra?

A tanulás körülményei sajátosak, hiszen nem egy csoporthoz igazodó, általános középszintű feladatvégzésre való ösztönzés zajlik. A gyerekek rögtön iskola után, órarend szerint, egyenként érkeznek, így mindegyikükre külön ráhangolódhatok. A gyerekek egész valójukkal, örömeikkel, bánatukkal együtt jönnek. Mindig az adott állapotban levő gyerekkel igyekszem eredményes munkát végezni. Nem kérem számon a pillanatnyi lelkiállapotát, fáradtsági szintjét stb., hanem a jelen körülmények között próbálok vele kezdeni valamit. Ez lényeges feltétele a hatékony tanulásnak, bár gyakran sajnos nem így szokott történni. Először mindig meg kell hallgassam őt, pár percet rászánva arra, hogy kiadhassa magából, amiben épp benne van. Ezután próbálom átterelni a figyelmét a kettőnk feladatára.

Ezek szerint az is segíti a figyelmét, hogy figyelembe veszed a pillanatnyi állapotát. Nem elvárod tőle a figyelmet, hanem megelőlegezed neki, és elfogadod olyannak, amilyen épp lenni tud.

Mindannyiunk számára ez a feltétel nélküli, befogadó szeretet az élet forrása. Azáltal érezzük magunkat szeretve, hogy teljes figyelemmel figyelnek ránk, és elfogadnak. Ezt nap mint nap gyakorolhatom a szakmámban: kertészként locsolgatom a magocskát, hogy abból a lehető legszebb növény fejlődjön ki. Van búzavirág, rózsa, liliom – mindegyik csak azzá tud fejlődni, ami. Hiába is akarnék a búzavirágmagból tulipánt növeszteni, nem sikerül. A szakmámban némiképp ez is elvárás, pedig ez nem lehetséges. Az én dolgom a legoptimálisabb feltételek biztosítása ahhoz, hogy a kis magból a saját adottságaihoz mérten gyönyörű virág fejlődhessen ki. Mivel egyszerre egy növendékkel foglalkozom, az osztatlan figyelem révén személyre szabottan tudom előhívni a benne rejlő lehetőségeket. A zeneiskolai keretek között tanterv mentén dolgozunk, de ezt mindig az adott gyerekre szoktam igazítani.

Mit lehet tenni, ha csökken a gyermek lelkesedése?

Van úgy, hogy a gyerekek kezdeti motivációja elcsitul, mert gyakran azt képzelik, hogy ha a kezükbe veszik a hegedűt, nekik is rögtön úgy fog szólni, mint valamelyik híres zenésznek. Ezért a hegedűtanárnak „varázslónak” is kell lennie, aki számol ezzel, ezért „elvarázsolja” számára a feladatokat, és felfedezteti azt az örömöt, amire a gyermek vágyik. Rávezeti a figyelmét, hogy pl. egy hangot hányféle módon lehet megpengetni a hegedűn, hogyan szól, melyik hang tetszik neki leginkább.

Mi mindenre kell figyelnie egy gyereknek, amikor hegedülni kezd?

Egy kisgyereknek meg kell tanulnia vigyázni a törékeny hangszerre: hogyan kell előkészíteni a zenéléshez, elpakolni a tokba. Hegedüléskor először mindig a megfelelő testtartás felvétele következik. Ezt addig tanítgatom neki, amíg már ő is figyel rá. Utána számtalan dologra kell figyelni, de ezekből egyszerre csak egyre szabad fókuszáltatni, hiszen egy átlagfelnőtt sem képes intenzíven többfelé koncentrálni.

Mi a szerepe a hegedülésben a hallásnak?

A hallás és a mozgás szervesen összekapcsolódik, ami sokkal komplexebb figyelmi működést igényel. Bár a klasszikus zeneoktatásban kottából tanítjuk a gyerekeket, eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a hallás után játszásnak a népzenén és jazzen túl a komolyzenében is érdemi funkciója van. A kottaolvasás szükséges, de nem elégséges feltétele a zenélésnek. Hiába vagyunk képesek bármit lehegedülni, a hallás olyankor nem úgy aktiválódik, mivel a figyelem a vizuális csatornára összpontosul. Teljesen másképp tudunk eljátszani egy dallamot, ha már nem kell a kotta. Kezdőknél erre jók pl. a Szilvay-módszer játékos hallás- és hangszergyakorlatai. Úgy vettem észre, hogy nagyobb az öröm, ha ilyen feladatokkal színesítem az órát. Illetve ezáltal a gyermek jobban tudja figyelni, hallgatni is, amit játszik.

A vizuális figyelem, a motorikus- mozgásos tevékenység és a hallásfunkció tehát komplexen összekapcsolódik a hegedülésben.

Igen. Freund Tamás agykutató, aki magas szinten klarinétozik, egy előadásában említette, hogy semmi mással nem lehet olyan bonyolult agyi kapcsolatokat létrehozni, mint a hangszertanulással. Olvastam arról, hogy a különféle tanulástípusok közül a zene „beszéde” a leginkább testi: mivel a zene anyaga a rezgés, közvetlenül hat az emberi testre, az érzelmek terén is fontos szerepe van azáltal, hogy ébreszti, illetve kifejezi őket. Úgy gondolom, ezért sem mindegy, hogy milyen muzsikát játszunk vagy hallunk, milyen rezgéshatások érnek.

A hangszertanulás tehát nem pusztán arra való, hogy valakiből művész legyen, hanem alapvető képesség- és személyiségfejlesztő tevékenység, amit se sporttal, se nyelvtanulással, vagy egyéb dolgokkal nem lehet így fejleszteni. Olvastam tanulmányt arról, hogy már kéthárom évi hangszertanulás is nagyon hasznosnak bizonyul. Mindenkinek föl kellene írni „vitaminként”.

A zene és figyelem természete kapcsán mi volt még meghatározó a pályád során?

Dr. Kokas Klára zenepedagógus tevékenysége a főiskola óta nagy hatással volt rám. Rengeteget tanultam tőle, később a gyerekeimet is járattam hozzá. Ő mondta, hogy „ha figyelünk az időtlenségből való zenére, lelkünk vele zendül”. A foglalkozásain klasszikus és népzenét, vagyis időtlen és ihletett zenéket használt. Egyik könyvében ír a kisgyermek figyelmének természetéről, aki még teljes figyelemmel fordul a világ dolgai felé, mivel ebben az életszakaszban a tanulás a természetes számára. Félfigyelemre a felnőttek szoktatják a mindenfelől zúduló ingerekkel (pl. tv, rádió háttérzaja) illetve saját példájukkal. A gyermek önvédelemből „megsüketül”, csak azt hallja meg, amit muszáj – így képes életben maradni. Kizárja a felnőttek beszédét, mivel az intelmek és utasítások többsége olyanoktól származik, akik valójában nem figyelnek rá.

Kokas Klára zenemozgásos foglalkozásain hogyan van jelen a figyelem?

Kokas Klára nem zenét tanított, hanem a zenére való figyelést, aminek sajátos személyiségfejlesztő hatása van. Az általános énekórákon a tanár által előre megadott szempontok alapján történő elemzés zajlik. Ezzel szemben a zenemozgás-óra középpontjában egy folyamatosan szóló zenerészlet áll, amire a gyerekek szabadon mozoghatnak, táncolhatnak. A mozdulataikból megtudható, hogy mire figyelnek, számukra mi a legfontosabb az adott zenében. Ő azt is hangsúlyozza, hogy az utánzás a tanulásnak egyik, de nem egyetlen módja. Az improvizációnak nagy szerepe van a felfedezés útján való tanulásban. Ezen keresztül jobban megismerhető a zene szerkezete, törvényszerűségei, működési módja is. A hegedűtanítási gyakorlatomban ezek a felismerések is helyet kapnak.

Hogyan lehet a gyermeket teljes figyelemre nevelni?

A Kokas-módszer szerint tartott zenemozgás-óráim tapasztalatait igyekszem átültetni a hegedűtanításra is: azáltal hatok a gyermekre, segítem a figyelmét, hogy osztatlan figyelmet adok neki, valóban jelen vagyok számára. Nem taníthatom figyelemre, ha én nem adom meg neki elsőként. A rá összpontosuló figyelem által magára is jobban megtanul figyelni. A kölcsönös figyelem szabad terében megvalósuló zenélésen keresztül pedig sajátos módon bontakozhat ki a személyiség egyedi gazdagsága. Ha egy tanár sokfajta eszköztárt ismer, akkor könnyebben tud az adott növendéknek megfelelő, személyre szabott, hatékony módszert alkalmazni.

A figyelem tehát kölcsönösségben működik – ez milyen egyéb módon jelenhet még meg a hangszertanulásban?

Kokas Klára szerint a zenére figyelés és egymásra figyelés nem választható el egymástól. Ezt az észrevételét azáltal is átviszem a hegedülésre, hogy kamarazeneórákat tartok. Amikor két-három növendékkel szoktunk játszani, a közös muzsikálás akkora boldogságot okoz a lelküknek, hogy észre sem veszik, közben mennyi mindenre kell figyelniük ahhoz, hogy a zene létrejöjjön. Az egymásra figyelés nélkülözhetetlen képesség, ami az együttzenélésben sajátosan valósul meg.

Vajon miért kiemelt fontosságú korunkban a figyelem témája?

Egyetértek Kokas Klára megállapításával, miszerint a gyerekek agresszív ingerekben, versengésben, sikerhajszolásban nevelkednek. Ebből képes megtisztítani a zenebefogadás, a kiváltódó érzelmek és a szabad mozdulatok összhangja, ami egy valódi, mélyebb belső figyelmet és egyben „önazonosság-tapasztalatot” hív elő. A személyre szóló, osztatlan figyelem ritka élmény egy gyermek életében. Szüksége van arra a biztonságra, hogy bármit hoz létre, azt őszinte érdeklődéssel, megbecsüléssel fogadják. Részben ezért van kiemelt szerepe az improvizációnak, ami teret ad a szabad önkifejezésre. A rögtönzés a felfedező-jellegű tanulás egyik módja, ami az egész személyiséget integrálja a folyamatba. Ha a személyiség jobban érintett egy tevékenységben, akkor aktiválódik a belső motiváció és érdeklődés, és ebből kifolyólag megteremtődik a figyelem is. Amikor a hegedűórán ilyen feladatot adok a növendékemnek, és minősítés nélkül, nyitottan fogadom be az egyedi és megismételhetetlen kis kompozícióját, akkor ezáltal megerősítem a személyiségét.