Mery Éva: Figyelem „adagok”

Minden fejlődéslélektannal és gyermekneveléssel foglalkozó tanulmány egyetért abban, hogy a jó szülő-gyermek kapcsolat legfontosabb alappillére a szeretet és az odafigyelés. Hiányuk pedig sokféle problémát okozhat.

fFelgyorsult társadalmunkban egyáltalán nincs egyszerű dolga annak, aki minden szerepnek egyformán jól szeretne megfelelni, hiszen korunk emberének nagyon sok területen kell helytállnia. Nem csoda hát, ha a mindennapi feladatok, megoldásra váró problémák sűrűjében kimerülten igyekszik egyensúlyt tartani: becsülettel ellátni munkáját, biztosítani a család megélhetését, megfelelni a hétköznapi élet állandó kihívásainak, emellett jó szülőnek lenni és a lehető legtöbb időt tölteni a gyermekeivel.

Kétségkívül ez utóbbi az egyik legfontosabb szerep mind közül, hiszen a gyermekek kiegyensúlyozott lelki fejlődése jórészt a szülőkön múlik. A helyes gyermeknevelésről alkotott vélemény nagyon sokat változott az elmúlt évszázad során. A gyermek teljes jogú személy, a család fontos része. A mai szülők már nem feltétlenül a saját családjukból hozott mintát követik a nevelés terén. Szeretnek több forrásból tájékozódni, és maguk eldönteni, hogyan is neveljék a lehető legjobban gyermekeiket. E téren elméletek és praktikák tömkelege áll rendelkezésükre, ember legyen a talpán, aki kiigazodik ezek között. Magazinok, könyvek, tv-műsorok foglalkoznak azzal, mit kell tenni, hogyan kell nevelni és szeretni a gyermeket ahhoz, hogy a jövőben sikeres, kiegyensúlyozott, boldog felnőtt legyen. A médiában naponta láthatjuk a mosolygó, elégedett, divatosan öltözött anyukák és apukák képeit, amint éppen felhőtlen pillanatokat töltenek el hasonlóan tökéletes gyerkőceik társaságában. A képeken, filmeken, reklámokban olyan magától értetődőnek és egyszerűen elérhetőnek tűnik az ilyen szabályos, tökéletes boldogság!

A figyelem hiánya

Sokkal nehezebb a dolog a valóságban. A média sugallta téves kép követői egymás után szembesülnek a nehézségekkel akkor, amikor a saját életükben szeretnék megvalósítani az álmodott idillt, illetve válogatás nélkül alkalmazni a különböző – gyakran minden szakmai alapot nélkülöző – nevelési tanácsok és tippek valamelyikét, netán azok keverékét. Ennek eredménye a sok csalódott, kiábrándult, gyakran depressziós ember, aki nem találja a lelki egyensúlyát. Márpedig a gyermek egészséges lelki fejlődését a kiegyensúlyozott lelkivilágú, reálisan gondolkodó, egészséges világszemléletű szülő tudja leginkább biztosítani.

Abban minden fejlődéslélektannal és gyermekneveléssel foglalkozó tanulmány egyetért, hogy a jó szülő-gyermek kapcsolat legfontosabb alappillére a szeretet és az odafigyelés. Milyen jól hangzik és milyen egyszerűnek tűnik ez, holott hatalmas kihívást jelentő feladat: ráhangolódni gyermekünk valós igényeire, biztosítani, hogy éppen elég figyelmet kapjon, közben nem túlzásokba esni, következetesnek lenni és mindenben megtalálni a helyes arányokat.

Sajnos sokunk környezetében él olyan gyermek, aki láthatóan nem kap elég odafigyelést. Ennek igen szembeszökő, egyértelmű jelei lehetnek, gyakran mégsem tűnik fel senkinek, vagy nem gondolnak rá, hogy a jelek hátterében az odafigyelés hiánya áll.

Intő jel lehet az iskolai teljesítmény romlása, a magatartási problémák, a beilleszkedési nehézségek, hisz az a gyermek, aki nem kapja meg a vágyott odafigyelését, öntudatlanul is a legváltozatosabb módszereket tudja megtalálni ahhoz, hogy magára irányítsa a szeretett személyek figyelmét. Akár fizikai tünetek, rosszullétek, betegségek is felüthetik a fejüket. Gyakran betegeskednek azok a gyermekek, akikre csak ilyenkor – betegség idején – figyelnek oda. Annyira vágynak a gondoskodásra, hogy testük fájdalomérzettel, betegséggel reagálva vívja ki a törődést, ápolást, odafigyelést.

A gyermekkori depresszió és fejfájás hátterében is állhat környezeti hatás, elhanyagolás, a figyelem hiánya miatt megnövekedett szorongás.

Bizalmi viszony

Fontos, hogy a gyermekkel való beszélgetésre és játékra külön időt tudjunk felszabadítani. Legyen egy része a napnak, amikor nem telefonálunk, nem szól a háttérben a tv, vagy éppen nem a számítógép képernyőjére meresztett szemekkel, munka közben próbálunk fél füllel a gyermekre is odafigyelni. Gondoljunk csak bele, milyen kellemetlen egy olyan emberrel beszélgetni, aki közben elkalandozik, láthatóan nincs jelen. Egy gyermeknek is ugyanilyen érzés, ha másodlagosnak érzi magát, miközben az őt ért élményekről beszél.

Azok a szülők, akik kezdetektől sokat beszélgetnek a gyermekükkel, ezúton is megismerhetik őt. Tudják, milyen kérdések és problémák foglalkoztatják, miről milyen véleménnyel van, kik a barátai, milyen vágyai és céljai vannak. Ez részben azért nagyon fontos, mert segíti a gyermek kiegyensúlyozott lelki fejlődését, növeli az önbizalmát, hiszen önmagát egy fontos, figyelemre érdemes személyként láthatja, részben pedig azért, mert a bizalmas viszony kialakításával a szülők is nagyobb biztonságban tudhatják a gyermeküket.

Ahhoz azonban, hogy egy szülő meg tudja teremteni gyermeke számára ezt a biztonságos, empátiával és figyelemmel teli világot, elengedhetetlen, hogy saját igényeit se szorítsa teljesen háttérbe. Egy boldog, elégedett ember minden szerepnek könnyebben és jobban tud megfelelni, nincs ez másként a szülői szereppel sem.

Minden igyekezet ellenére jöhetnek azonban olyan időszakok az életben, amikor a felnőtt akaratlanul is kevesebb türelemmel és odafigyeléssel tudja körülvenni gyermekeit. Legyen ez akár egy kistestvér érkezése, vagy éppen betegség, netán haláleset a családban, egy szeretett személy elvesztése, vagy akár megélhetési gondok, házassági problémák. Ez mind kihatással van a szülő közérzetére, időbeosztására és ezáltal természetesen arra, mit és mennyit tud magából nyújtani gyermekének. Ez az egyébként stabil szülő-gyermek kapcsolatban csak ideiglenesen okoz nehézségeket, hiszen a gyermek tudja, hogy nem veszítette el szülei szeretetét, és hogy a helyzet rövid időn belül normalizálódik. Addig is jó azonban, ha a szülő meg tudja erősíteni gyermekében ezt az érzést. A gyermek korának megfelelően elmagyarázhatja a fennálló helyzet okát, nehézségeit és azt, hogy ez mit sem változtat a szülők szeretetén és a gyermek családban betöltött fontos szerepén.

A túlzott figyelem

Egy szülő általában érzi, hogy mi az a szeretet- és figyelem-„adag”, amit a gyermeke igényel. Előfordul azonban, hogy a szülők túlzásokba esnek e téren. Ennek több oka is lehet. Gyakran úgy érezhetik, hogy a társadalom túl nagy elvárásokat állít velük szemben, és hogy túl nagy a teher, amit a gyermeknevelés vitathatatlanul nagy felelőssége rájuk ró. A félelem, hogy valamit rosszul csinálnak, a bizonytalanság érzése, illetve az az érzés, hogy valamit már visszafordíthatatlanul elrontottak, gyakran túlkompenzációhoz vezethet. A túlzott odafigyelés legalább olyan káros lehet a gyermek lelki fejlődésére nézve, mint az elhanyagolás.

Bizonyára mindenki ismer olyan felnőttet, aki nagyon nehezen alkalmazkodik, szinte képtelen csapatban dolgozni, stabil kapcsolatot kialakítani, vagy éppen nagyon önállótlan. Az okok valószínűleg gyermekkorukban keresendők.

Bence születésére nagyon sokáig vártak a szülei. Hosszú évek várakozása után – mikor szinte már lemondtak a reményről, hogy saját gyermekük lehessen –, váratlanul megérkezett Bence. Senki sem vitathatja el tőlük az efelett érzett határtalan örömet. A házaspár boldogsága azonban túlféltésbe, és ezzel együtt túlzott elvárásokba csapott át. Már kisbabakorban állandó összehasonlításoknak tették ki a kis Bencét. Figyelték, időben fordul-e hasra, időben ül-e föl, időben nő-e ki az első foga, és a későbbiekben sem lett ez másként. Odaadóan gondoskodtak róla, a széltől is óvták. Amikor óvodás korba lépett, nem értették, miért betegeskedik állandóan. A többi gyermekkel való érintkezésnek tudták be a dolgot, és igyekeztek minél kevesebbet gyermektársaságba engedni, holott az ok inkább Bence gyenge immunrendszere volt, amely addig szinte soha nem találkozott semmilyen legyőzendő akadállyal. Mivel betegesnek látták kisfiukat, beigazolódni látták félelmeiket, miszerint a világ veszélyes és káros, és az ő kisfiuk túl gyenge és védtelen ahhoz, hogy az oltalmuk alól kikerüljön. Bence nagyon magányos gyermekkort élt meg, barátok nélkül, nagyon kevés kortárs kapcsolattal. Felnőtt korában nem kis energiába tellett, hogy el tudjon szakadni szüleitől, és hogy 25 éves korában végre – életében először – ellátogasson édesanyja kísérete nélkül egy orvosi rendelésre.

Sokszor nagyon nehéznek tűnhet mindent jól csinálni és megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Egy szeretetteljes szülő-gyermek kapcsolatban azonban a felnőtt előbbutóbb rá tud hangolódni gyermeke valós igényeire és azoknak megfelelően tudja nevelni őt. Nagyon jól tudják ezt azok a többgyermekes szülők, akik gyakran szembesülnek azzal, hogy ami az egyik gyermeknél bevált és jól működött, az a másiknál teljesen hatástalannak bizonyult. A gyermek lelki fejlődése szempontjából tehát fontos a gyermek egyéniségének megismerése, egyéni igényeinek felismerése és az ennek megfelelő harmonikus szülő-gyermek kapcsolat kialakítása. Ez biztonságérzettel, bizalommal tölti el a gyermeket, megadva neki a korának megfelelő önállóságot és integritást.