Hancz Erika: Az oszmán építészet magyarországi emlékei

Az oszmán hódoltság időszaka az egymás elleni csatározásokon túl egyfajta civilizációs megújhodást is jelentett, a török kultúra rátelepedett és új színfolttal gazdagította a magyarországi városképet. A török kor végével és a muszlim lakosság távozásával aztán a dzsámik és türbék keresztény templomokká, kápolnákká alakultak, a hévforrásokra épülő fürdőket tovább használták – s használjuk ma is – eredeti funkciójukban.  

A török hódítás Magyarországon

A középkori európai hiedelem szerint az oszmán-törökök azért támadtak Európa földjére, mert a keresztények gyűlölete vezérelte őket, illetve Isten csapásaként támadtak a keresztények bűnei miatt. Kialakult az ún. „török imázs,” vagyis a törökök legyőzhetetlenségének képzete is, mely meghatározta Európa külpolitikai gondolkodását a 16. században. Ha ez a tézis alapos átgondolásra szorul is, tény az, hogy a 14. század végére, a 15. század elejére Európában már számolni kellett a katonailag és gazdaságilag is megerősödő Oszmán Birodalommal. A korai oszmán hódítás időszakában sem Anatóliában, sem a Balkánon nem voltak olyan államok, melyek jelentős veszélyt jelenthettek volna az oszmán térhódításra, sőt, a balkáni kis államalakulatok egymás elleni harcát és belső anarchiáját kihasználva egyre újabb területeket szereztek a törökök. A törökökkel együtt a muszlim vallás is rohamosan teret hódított a régióban, és a vallás kiszolgálására új és új mecsetek, dzsámik emelkedtek az ég felé. A komoly ellenfelet a Királyi Magyarország, majd egyre inkább a Habsburgok jelentették.

A források alapján a hódoltságkori mindennapi életre vonatkozóan is egyre több információval rendelkezünk, melyek módosítják azt a korábban elterjedt nézetet, miszerint a hódoltságkor az ország pusztulásával és elszegényedésével, teljes kulturális, valamint lelki sorvadásával járt volna. A 16. századi vilájet- és szandzsákközpontokban, mezővárosokban a törökök mellett tehetős magyar kereskedőkre és iparosokra is bukkanhatunk. A kereszténygyűlöletet pedig megcáfolja a szabad vallásgyakorlat és a működő templomok és közösségeik nem elenyésző száma. A hódoltsági területeken a jezsuiták jelenlétét sem korlátozták, emellett Habsburg területekről tömegesen menekülő protestánsok tömegeit fogadták be. Ezek az elemek a törökök által lakott városok külvárosi részeiben és a környező kisebb településeken folytatták megszokott életformájukat, kiegészítve a nem mohamedán alattvalóktól szedett fejadó beszolgáltatásával. A korábbi törvényeket a törökök általában átvették, és csak a legszükségesebbeket módosították. A vallási ügyekben sokszor nem a kádi, hanem a helyi döntőbírók alkottak határozatot.

A törökök és a törökökkel érkező balkáni elemek természetes módon igyekeztek kialakítani saját életterüket, megépíteni megszokott épületeiket. Ezek a katonai építkezések (várak, palánkok, bástyák stb.) mellett a civil és vallási épületeket magukba foglaló komplexumokban, ún. küllijékben valósultak meg. Az Oszmán Birodalom működésének sajátosságai miatt, mivel a katonai és közigazgatási tisztségviselők nem örökölhető, csak haszonbérletben birtokolt ziámet- és tímárbirtokot kaptak, igyekeztek örökölhető alapítványokba menteni a befolyó pénz egy részét. Így a szultánok és a szultáni család tagjai mellett a magas rangú tisztviselők is igyekeztek minél több alapítványt, ún. vakufot alapítani, melyek központi épülete általában egy-egy dzsámi lett, melléje pedig egyéb karitatív épületeket emeltek. Ezek között lehettek könyvtárak, medreszék (oktatási intézmények, melyek az iszlám tudományok tanítására szolgálnak), szegénykonyhák, gőz- és termálfürdők és muszlim kolostorok is. Ezek sok esetben előrelépést is jelentettek egy-egy magyarlakta térség kulturális és egészségügyi fejlődésében.

Az oszmán épületek a mindennapi élet színterei is lettek: az élet a házakon kívül folyt. A török kori Pécsre látogató Evlia Cselebi szerint például a 17. századi viszonyok között a városban 17 imahely, 5 vallási főiskola és 11 elemi iskola, 6 kolostor, 3 gőzfürdő, 47 kút, 3 vendégfogadó, 400 mester által használt piac és bazár, 2 síremlék és számtalan szórakozóhely volt. Pécs városában így legalább 4 épületkomplexum (küllije) meglétét láthatjuk, melyek a következő személyekhez tartoztak: Gázi Kászim pasa, Jakováli Hasszán pasa, Memi pasa és Ferhád pasa. Ezek a többnyire balkáni származású tisztségviselők balkáni hagyományú, provinciálisabb épületeket emeltettek, melyek azonban teljesen ellátták eredeti funkciójukat.

Muszlim vallási épületek a hódoltságkorban

A török hódítással a városokban a keresztény templomok nagy részét dzsámivá alakították át, illetve új török ízlésű épületeket is emeltek vallási célokra. A keresztényeknek Pécsen egy kőtemplom, a Budai külvárosban álló Mindenszentek temploma maradt, melyen a katolikusoknak és unitáriusoknak meg kellett osztozni. Evlia Cselebi a városban 17 imahelyet említ. Ezek között a mecsetek voltak nagyobb számban, melyet bárki alapíthatott. A dzsámik abban különböztek a mecsetektől, hogy e vallási épületekben elmondhatta az imám a hutbének nevezett pénteki prédikációt is.

A pécsi Gázi Kászim pasa dzsámi a 16. század második felében, valószínűleg 1543 és 1546 között részben az elbontott Szent Bertalan templom romjaira épült. Nemcsak Pécs, de egyben Magyarország legnagyobb ma is álló nem katonai funkciójú hódoltságkori török épülete. A későbbi hozzátoldások kivételével az épület magja tulajdonképpen eredeti állapotában látható, mely ma katolikus templom. Emellett a pécsi Jakováli Hasszán pasa dzsámi a legépebben fennmaradt török építésű pécsi dzsámi. A dzsámi az egykori Szigeti-kapu közelében a városfalon kívül, közvetlenül a fal mellett, attól harminc méterre helyezkedett el és szabadon állott. Eredeti állapotában az északnyugati oldalán egy előcsarnok tartozott hozzá. Ez az előcsarnok Evlia Cselebi leírása szerint medreszeként is szolgált. A mihrábfülkében még mindig látható Hasszán pasa tugrának nevezett festett kézjegye. A délnyugati fal mellett, a jobb sarkon található a minaret, mely csaknem teljes magasságában megmaradt, és a restaurálás következtében visszanyerte eredeti kinézetét. Kijárata Mekka felé néz. Az erkélyt valaha kőkorlát díszítette; vallási ünnepeken olajmécsesekkel világították meg. A bejárat kapuzatának faragott kőkerete és sztalaktit-díszítése egyedülálló Magyarországon. 16. századi állapotának végleges helyreállítását (az előcsarnokon kívül) 1975-ben végezték el. Nem tudni, hogy ki építette és mi volt a neve a város falain kívül, a Budai külvárosban elhelyezkedő Ágoston téri dzsáminak. A bőrcserzők mecsetjeként szerepel a forrásokban. Egy kolostor romjain épült, délkelet felé tájolva. 1912-ben a délkeleti homlokzaton egy szintben szamárhátíves felülvilágítóval három ablak került elő, melyeket a visszaugratott falsíkban később elfalaztak. Fontos megemlíteni a szigetvári várban lévő Szulejmán dzsámit, melynek első faszerkezetes változata az 1566. évi hadjárat idején épült fel, és itt mondták el a foglalást hitelesítő imát (hutbét), a szultán nevére. Ez egyben az egyetlen magyarországi két mihrábfülkével rendelkező dzsámi. E dzsámik mellett természetes módon itt és a többi városban is létesültek török imahelyek, melyek felsorolásától most eltekintünk.

Muszlim rendházak és feladatuk

A muszlim vallási élet egyik alappillérét a muszlim rendházak alkották. Az iszlám kialakulását követően a muszlimok életét minden részletre kiterjedően szabályozta a muszlim vallásjog, amelynek alapja a Korán és a hadísz, képviselői pedig a jogtudósok, az orthodoxia elveit valló ulemák. A muszlim jog értelmezésének négy fő iskolája alakult ki, a hanafita, a málikita, a sáfiita, és a hanbalita. A törökök a legtoleránsabb hanafita iskolához tartoznak.

Az orthodox és a racionális gondolkodás mellett a 8. században jelent meg az iszlám misztika, a szúfizmus. A szúfi elnevezés a szuf (gyapjú) szóból származik, mert eredetileg a lemondás jeleként durva gyapjú viseletbe öltöztek e tanok követői. A szúfik végső célja az Allahhal való misztikus egyesülés, amely során a lélek visszatér teremtőjéhez. A 13. századtól fogva sorra alakultak a muszlim misztikus irányzatok Anatóliában, többek között Hadzsi Bektas Velí (1210–1270) a bektasi, Mevlána Dzseláleddín Rúmi (1207–1273) a mevlevi, Iránban Omar al-Halvatí (mh: 1397) a halveti szúfi irányzat alapítója. Az egyes irányzatok közti különbség a tagok ruházatán is látszik, eltérő színű és formájú fejfedőt viselnek. A derviseknek megvoltak a maguk feladatai: a harcászatban, a gyógyításban, vagy éppen az oktatásban jeleskedtek. A szúfi irányzatokat a dervisek közösségei képviselik, akik kolostorban, tekkében laktak, vagy pedig bejártak a kolostori szertartásokra A magyarországi kolostorok a dergáh kategóriába tartoztak, vagyis derviseket nem képezhettek. A dervisek fő rituális gyakorlata a zikr, melynek során extázisba esnek. Allah dicséretének rituális, állandó recitálása rövid, hagyomány megszabta mondatokban. A transz állapotának az előidézésére kedvelt eszköz a zene, az ének és a tánc.

Az egyik leghíresebb dervisrend a keringő dervisek, azaz a mevlevik rendje, a perzsa misztikus költő Dzseláleddin Rúmi (megh. 1273) követői a törökországi Konya városából. A rend az alapító népszerű titulusáról (mevláná: arabul „a mi urunk”) kapta nevét. A keringő dervisek az Oszmán Birodalom legképzettebb, legműveltebb, legnagyobb tiszteletnek örvendő szerzetesei voltak. Pécsett a Szigeti külvárosban működött egyetlen magyarországi kolostoruk, amelyet valószínűleg a 17. század közepén alapítottak. A Jakováli Hasszán pasa alapítványaként ismert Mevláná Dzseláleddin Rúmí derviskolostorban távoli vidékek zarándokai fordultak meg. A konyháján minden nap kétszer főztek a szegényekre, tehát szegénykonyhaként (imáret) is működött.

Ellentétben a Jakováli Hasszán pasa által építtetett mevlevi derviskolostorral, ahol rendszeres szertartásokat végeztek és sok vendég megfordult, nagy társasági élettel rendelkezett, Ferhád pasa pécsi halveti kolostora inkább kis számú, a világtól elvonult és elmélkedő szerzeteseknek volt a tartózkodási helye. A szigetvári halveti kolostor viszont azért volt nagy jelentőségű, mert Nagy Szulejmán szimbolikus türbéjét is magába foglaló erősség területén helyezkedett el, és a szerzetesek közül került ki a türbe őre.

A Mecsekhez tartozó Tettye hegyen a szép környezetben ember- magasságban megmaradtak egy hajdani reneszánsz villából kialakított tekke falai. A villa ép állapotban kerülhetett a törökök kezére, akik kisebb átalakításokat végeztek rajta. Valószínűleg ők építhették a keleti szárny mellé a tornyot, amely őrtoronyként és minaretként is szolgált. A források nem jelentenek támpontot arra vonatkozóan, hogy mely rend, vagyis tarikat dervisei éltek itt. Gerő Győző nyomán elterjedt az a nézet, miszerint a kolostor a Hadzsi Bektas Velí által alapított bektasi dervisrendhez tartozott, mert Magyarországon ők voltak jelen nagyobb számban és a városfalakon kívül éltek. Mivel szoros kapcsolatban álltak a hadsereggel, nagyobb katonai központok mellett számíthatunk a jelenlétükre. A bektasik maguk is katonák voltak, szentjeik gyakran gázik, vértanúk. Ezzel szemben Ágoston Gábor és Sudár Balázs ezt az elméletet nem tartják perdöntőnek, mert ezek más irányzatokra is jellemzőek lehetnek, tehát óvatosan kell bánni ezzel a lehetőséggel. Békeidőben a rendtagok földet műveltek és ipari tevékenységet folytattak, háború idején azonban fegyvert ragadtak. Elöljáróik neve a baba volt, mely címet más rend nem használta hivatalosan. Ez talán azért is lehetséges, mert Idrísz baba is bektasi volt, és előfordulhat, hogy amennyiben a kolostor a bektasi rendhez tartozott, ott is élt.

Oktatásügy a muszlim világban

A muszlimok fontosnak tartották saját oktatási intézményeik felállítását. A művelődést az iskolarendszer mellett a kolostorok és imahelyek is segítették. Az iszlám világban nem létezett hivatalos norma és felső szabályozás az oktatás területén. Az alapfokú oktatásról való gondoskodás, így a Korán ismeretének megtanítása, az arab írás és grammatika megismertetése a család feladata volt. Ezeket alapfokú iskolákban (kuttáb, mektep, mahdar stb.) lehetett elsajátítani 5-6 éves kortól kezdődően, az iskolamester vezetése alatt.

Ezt követően a tanulók egyszerre több tudományterületen is elmélyíthették a tudásukat, számtalan közép- és felsőfokú intézmény, illetve tanár közül választhattak. Ezeket 10 „évfolyamba” lehet sorolni, azonban egy-egy ilyen intézmény csak egy-egy ilyen, különböző hosszúságú évfolyamot tanított, és az elvégzett tanulmányokról írásos igazolást adtak ki. Az oszmánok betelepülésekor már voltak ilyen intézmények Anatólia-szerte, melyet medreszének neveztek. A keleti iszlám központokból érkező tudósok, az ulemák részére uralkodói kezdeményezésre egyre több medresze alakult a nagyobb városokban, melyek küllijék, épületkomplexumok részeként működtek. Ezekben lehetett tanulni vallási és profán tudományokat az ott tanító tanároktól. A medreszékből kikerült tudósok közül a muftik az iszlám törvények értelmezői, a kádik pedig a végrehajtói lettek.

A teológiai oktatásra fektették a hangsúlyt, de emellett ehhez kapcsolódó más tudományterületek, pl. a jog, történelem, földrajz, filozófia megismertetésének is fontosságot tulajdonítottak. A legfőbb oktatási módszer a felolvasás és hallás utáni tanulás, illetve a diktálás utáni írás volt, melyet állandó ismétlés, memorizálás követett.

Temetkezési szokások

A középkorban a temetők a templomok körül helyezkedtek el. A muszlim temetők egy része is követte ezt a rendet, és dzsámik, kolostorok mellett létesültek. Mivel a hódoltságkorban a keresztény lakosság egyre inkább kiszorult a külvárosokba, új temetőket kellett nyitni az ő számukra is.

A muszlimok nagy fontosságot tulajdonítottak annak, hogy látogassák a szentként tisztelt emberek sírjait. Budán Gül Baba türbéje, Pécsen Idrísz baba türbéje maradt fenn. Pécsen az Idrísz baba sírját is magába foglaló mai Rókus dombon alakult ki az egyik legnagyobb török kori muszlim temető. Nisándzsi Mehmed pasa, defterdár sírja a mai Széchenyi téren álló Gázi Kászim pasa dzsámi mellett lehetett és 1566-ban helyezték itt végső nyugalomba. Ali pasa sírja a szigetvári Ali pasa dzsámi mellett épült fel, melynek azonban ma már nem maradt nyoma.

Muszlim fürdőkultúra

A hódoltságkorban ugrásszerűen megemelkedett a fürdők száma. A budai, esztergomi és egri fürdők mellett a pécsieket kell megemlíteni. A hévforrásra épülő fürdők mellett a gőzfürdők olyan helyen is megjelentek, ahol nem találtak megfelelő vízforrást. A fürdők szobáit és a vizet egy padló alatti fűtőrendszerrel fűtötték. Az előcsarnokban díszes csorgókút állt, a falak mellett ülőpadok, szofák voltak. Az előcsarnok utáni keskeny helyiség a tepidárium, ahol faragott díszítésű falikút és mosdómedence, ülő- és pihenőpad volt elhelyezve. A harmadik, nagyobb forró helyiségben szintén pihenőpadok voltak. Ezen helyiség közepén volt a nyolcszögű köldökkő, amelyen a fürdővendégeket masszírozták. A helyiségeket kupolák fedték, a világítást a boltozatba és kupolákba vágott hatszögű nyílások szolgáltatták. Magánfürdőről is tudomásunk van Buda területéről. A fürdők mellett számos nyilvános falikút (csesme) és szökőkút (sadirván) szolgáltatta a vizet. A közkutak rendszere magánszemélyek alapítványai révén épült ki. A középkortól égetett agyagcső-rendszeren keresztül érkezett a víz, vagy pedig helyi fúrások segítségével hozták fel a vizet. A közkutakhoz az állatok itatása számára kővályúkat is készítettek.

***

A fenti kiragadott adatok is mutatják, hogy a hódoltságkori időszak egyfajta civilizációs megújhodást is jelentett a városok életében. Ezeket az új épületeket természetesen a hódítók használták, a helyi lakosság folytatta saját életformáját, gyakorolta vallását és használta a kezükön maradt épületeket. A török kultúra rátelepedett és új színfolttal gazdagította a magyarországi városképet. A régi hagyományok azonban többé-kevésbé folytatódtak. A 17. században változott meg gyökeresen ez a kép, amikor a 15 éves háború időszakában a hadszíntér, és a török, illetve Habsburg hadseregek felvonulási útvonala is magyarországi területeket érintett. A falu-pusztásodás és a magyar lakosság elszegényedése ekkor váltott nagyobb méreteket. A török kor utáni várrobbantások során pusztult el váraink nagy része, és a katonaság kényszerű beszállásolása a magyar paraszthoz eredményezte a nagyfokú elszegényedést a lakosság körében. A török időkben vallási téren nagyon kevés korlátozásról tudunk: Pécsett például – eddig ismeretlen okokból – a kálvinistákat tiltották ki, de az ottani katolikusok és unitáriusok szabadon gyakorolhatták vallásukat. Igaz, hogy mivel a kezdeti időkben egyetlen templomon kellett megosztozniuk, ez gyakran súrlódásokhoz is vezetett. Az aranykor véget ért, a kényszerű egymás mellett élés viszont megerősítette a hívek keresztény öntudatát. Tömeges áttérésekre a Balkánnal ellentétben a magyarországi területeken nem került sor. A török kor végével és a muszlim lakosság távozásával a dzsámik és türbék keresztény templomokká, kápolnákká alakultak, a hévforrásokra épülő fürdőket tovább használták eredeti funkciójukban. A tekkék, medreszék, gőzfürdők, szegénykonyhák pedig megszűntek létezni.

Hancz Erika régész-turkológus, a PTE BTK Régészet Tanszékének tanszékvezető-helyettese