Előző cikk Következő cikk

Nemeshegyi Péter SJ: Jezsuiták Sárospatakon

2013 októberében, a sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény és a MNM Rákóczi Múzeuma közös szervezésében KATOLIKUS MEGÚJULÁS ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGON címmel művelődéstörténeti konferenciát rendeztek a jezsuita rend sárospataki megtelepedésének 350. évfordulója alkalmából. De hogyan is kerültek a jezsuiták Sárospatakra, és milyen jezsuita vonatkozásokat találhatunk a sárospataki gótikus templom Mária-képének történetében?

aA 17–18. században Sárospatakon működött egy jezsuita iskola és kollégium. De hogyan kerültek a jezsuiták akkor Sárospatakra, a század felvidéki reformátusainak egyik legfontosabb „fellegvárába”?

A város urai, I. Rákóczi György fejedelem, és főképp felesége, Lórántffy Zsuzsanna, erőteljesen támogatták és terjesztették a reformációt. A 15. században épült hatalmas, gótikus stílusú templom a kálvinistáké lett, és átalakították a református istentisztelet céljaira. I. Rákóczi György fiának, II. Rákóczi Györgynek felesége, Báthori Zsófia, házasságkötésekor katolikus hitéről áttért a református hitre, de néhány évvel később fiával, I. Rákóczi Ferenccel együtt, visszatért a katolikus egyházba. Elhagyta Erdélyt és magyarországi birtokaira, Sárospatakra költözött. Zsófia itt igyekezett – erőszak alkalmazása nélkül – a katolikus egyházat támogatni. Az ő udvarában jelent meg Sárospatakon 1662-ben először egy jezsuita. Báthori Zsófiára jó benyomást tett ennek a szerzetesnek a prédikációja, és ezért eldöntötte, hogy letelepíti a jezsuitákat Sárospatakon. Felvette a kapcsolatot az illetékes jezsuita tartományfőnökkel, valamint a rend általános főnökével is, és 1663- ban, fiával együtt, megalapította a jezsuita rendházat. A jezsuiták, bár kevesen voltak, nagy buzgósággal kezdtek hozzá az igehirdetéshez és a katolikus vallási élet fellendítéséhez. Hajlékonyan alkalmazkodtak a sárospataki viszonyokhoz. Magyar, német és szlovák nyelven prédikáltak, vallásos körmeneteket rendeztek, a lelki gondozást igyekeztek mindenkire kiterjeszteni: a Bodrog árterületén tanyázó, megvetett cigányok közé éppen úgy jártak, mint a szigorúan zárt közösségben élő, megbecsült „morva testvérek” közé. Látogatták a várban fogva tartott rabokat, és látogatóba hívták rendházukba az uradalmi nemes embereket. Még kálvinista prédikátorok is gyakran megfordultak rendházukban. 1664-től kezdve diákjaikkal vallásos színjátékokat rendeztek, amelyek a városi közönség körében nagy sikert arattak.

A helybeli református közösség ekkor éppen belső ellentmondásokkal küszködött: vitatkoztak, sőt veszekedtek egymással a különböző irányzatú prédikátorok, a lelkészek és a hívek között megromlott a viszony. Ennek következtében a jezsuiták tevékenységének hatására nagy számban tértek vissza a város lakosai a katolikus egyházba.

Ezt a békés eszközökkel folyó vetélkedést félbeszakította a császári-királyi hadsereg tokaji kapitányának, Rüdiger Starhembergnek erőszakos tette, aki 1671. augusztus 5-én katonáival elfoglalta a reformátusok által használt templomot és a református kollégiumot. A templomban ez után egy időre megszűnt az istentiszteletek tartása. E templomfoglalás az 1647-i országgyűlés által hozott törvényekkel ellenkező, törvénytelen eljárás volt, mely ellen maga Báthori Zsófia határozottan tiltakozott. Az ügynek az lett a vége, hogy 1672 tavaszán a császári őrség kivonult a templomból, és a templomot átadták a jezsuitáknak. Így aztán 1672 húsvétján a jezsuiták újra beszentelték a templomot a katolikus szertartás rendje szerint. A kollégium vezetését is a jezsuitákra bízta a fejedelemasszony.

Ettől kezdve a templom folyamatosan katolikus templomként működött a jezsuiták vezetése alatt, egészen 1773-ig, a jezsuita rend pápai feloszlatásáig.

A templom belső berendezése a barokk korban gazdagodott díszes oltárokkal. A főoltárt a budai kármelita templomból hozták, a mellékoltárokat más templomokból. A templom egyik kincse egy kegyképként tisztelt Mária-kép. A kép a hodégetriatípushoz tartozik, akárcsak az eredeti római Madonna della Strada-kép, de Mária kezeinek tartása a két képen különbözik. A sárospataki képen ez a kéztartás viszont megegyezik egy másik nevezetes Máriaképpel, amelyet szintén Rómában tartottak tiszteletben évszázadok óta. E Mária-képet a Sancta Maria Maggiore bazilikában őrzik, és Salus Populi Romani (A római nép üdvössége) címmel illetik. A római és a sárospataki kép közös sajátossága, hogy Mária jobb keze nem mutat Jézusra, mint a bizánci hodégetria képeken, és Mária nem is tárja jobb tenyerét a szemlélők felé, mint az eredeti római Madonna della Stradaképen, hanem jobb keze a bal kezén nyugszik, és így két kézzel öleli a bal karjában tartott gyermek Jézust. A sárospataki képet tehát e kép másolatának tekinthetjük. Mária és Jézus arcvonásait azonban az ismeretlen festő nem a római képről másolta, hanem saját korának szépségideálja szerint alkotta meg. Ezt a képet a sárospataki templom szentségháza fölé helyezték el. Mellette áll két barokk angyalszobor, és a barokk művészeknél használatos, fából készült „sugarak” veszik körül a festményt, amiből nyilvánvaló, hogy a képet kegyképként tisztelték.

Havas Szűz Mária

Lássuk Szilárdfy Zoltán kiváló tanulmánya (Ikonográfia – Kultusztörténet. Budapest, 2003, Balassi Kiadó. 96–101. old.) alapján e Mária-kép történetét. A római Sancta Maria Maggiore pápai bazilikában őrzött, cédrusfára festett Mária-ikon valószínűleg a 7. században készült. Magát a bazilikát III. Szixtusz pápa (432–440) építtette Mária tiszteletére. A templom máig megőrizte 5. századi formáját, a falait díszítő régi mozaikok pedig Róma egyik legszebb templomává teszik. A 16. században hozzáépült, márványoktól ragyogó egyik mellékkápolnában van elhelyezve az említett Mária-kép.

Egy legenda szerint a templom helyét egy látomás alapján jelölte ki Liberius pápa: a látomásban Mária jelent meg neki, és azt mondta, hogy ott építsék fel a templomot, ahol – annak ellenére, hogy augusztusi meleg borította Rómát – másnap hóesés lesz, és hó fogja borítani az Esquilinus domb tetejét. A legenda szerint úgy is lett, és ezért szokták ezt a templomot Havas Szent Mária templomnak, a benne őrzött Mária képet pedig Havas Szűz Máriának is nevezni. Erről a képről egy másik régi legenda azt mondja, hogy amikor Nagy Szent Gergely pápa idején pestisjárvány dúlt Rómában, a pápa vezetésével a római hívek húsvét ünnepén vezeklő körmenetet tartottak, és nagy ájtatossággal hordozták körül ezt a Máriaikont. Mikor a körmenet Hadrianus császár hatalmas síremlékéhez érkezett, melyet ma Angyalvárnak (Castello Sant’Angelo) neveznek, megjelent egy angyal az épület tetején, aki a kezében tartott pallost ott hüvelyébe helyezte, ezzel jelezve, hogy a pestis-járvány csapása megszűnt. E legenda emlékére állítottak később angyal-szobrot az épület tetejére, a Mária-képet pedig ettől kezdve illették a Salus populi Romani, vagyis „a Római nép üdvössége, illetve egészsége” címmel. E legenda az egész nyugati Egyházban elterjedt, és ezért mindenfelé igény támadt arra, hogy a Rómától földrajzilag távol élő hívek is e csodálatos kegyképet legalább másolatokban láthassák és tisztelhessék. A római pápák azonban pápai monopóliumnak tekintették ezt a képet, és kiközösítés terhe alatt megtiltották, hogy azt bárki is lemásolja.

E másolási tilalom alóli felmentésre egy portugál jezsuita buzgó kérelme adott alkalmat. Neve: Ignacio de Azevedo. 1526-ban, nemesi családból, de törvénytelen gyerekként született a portugáliai Oportóban. Apja pap volt, anyja pedig apáca, akiknek tilos volt házasodni. A portugál király később törvényesítette ugyan a fiatalembert, de a törvénytelen származás nyomot hagyott Ignacio hírnevén. Ignacio fiatal korában szabados életet élt, de egy jezsuita szentbeszédeit hallgatva megtért, megváltoztatta életmódját és 1548-ban, 22 éves korában belépett Jézus Társaságába. Tanulmányai végeztével pappá szentelték, és nemsokára kinevezték a lisszaboni, majd a coimbrai, végül pedig a bragai jezsuita kollégium rektorává. Elöljárói feladatait kiválóan ellátta, de mégis elkívánkozott Portugáliából, ahol az emberek ismerték törvénytelen származását. Több ízben kérte, hogy elöljárói küldjék őt vagy Indiába vagy Dél-Amerikába Így 1566-ban Brazíliába került vizitátori megbízatással. Ignacio két évig tartózkodott Brazíliában, bejárta az ottani jezsuita missziókat, 1568-ban pedig ottani rendtársai megválasztották „prokurátoruknak”, hogy Rómában képviselje ügyeiket. Rómába érkezve tárgyalt a rend akkori általános főnökével, Borja Szent Ferenccel, és az ő jóváhagyásával két éven át önkéntes jelentkezőket gyűjtött a brazíliai missziókba. Nagyon szeretett volna másolatot kapni a római Havas Szent Mária képről, és az akkori jezsuita általános rendfőnöknek, Borja Szent Ferencnek, aki a jezsuita rendbe való belépése előtt spanyol herceg és főúr volt, sikerült is kieszközölnie V. Szent Piusz pápánál a kép másolásának engedélyezését. Borja Ferenc személyesen járt el ez ügyben a pápánál és a fiatal Borromeo Szent Károly bíborosnál, aki akkor a római Sancta Maria Maggiore bazilika bíboros-protektora volt. Ami azelőtt elérhetetlennek tűnt, azt tehát a pápa kiváltságként engedélyezte. Borja Ferenc a kegyképet ideiglenesen a római jezsuita rendház kápolnájába szállíttatta, ahol megtörtént az első másolati példány művészi elkészítése. E másolatra már nem vonatkozott az évszázados pápai tilalom, ezért több további másolat is készülhetett róla. Az első másolati példányt a jezsuiták római újoncháza kapta meg, ennek további másolatát pedig Borja Szent Ferenc Azevedonak adta, aki aztán nagy örömmel a Havas Szűz Mária oltalma alá helyezte az egész latin-amerikai missziós területet. Azevedo lángoló lelkesedése ragadós volt, úgyhogy több mint 70 fiatal jezsuita jelentkezett, hogy elkísérjék Brazíliába, a missziókban dolgozni.

Valamennyien 1570 júniusában szálltak hajóra, hogy Don Luis Vasconcelos kormányzó hét hajóból álló flottájával elinduljanak Brazília felé. A jezsuiták közül Azevedóval együtt 43 jezsuita utazott a Santiago nevű hajón, a többiek a flotta többi hajóján helyezkedtek el. Amikor Madeira szigetéhez értek, az ottani kormányzó figyelmeztette az utazókat, hogy francia hugenotta kalózok garázdálkodnak a tengeren. A Santiago kapitánya mégis, a flotta többi hajójától különválva, elindította hajóját a Kanári-szigetek felé, mert az ottani Las Palmas kikötőjében akarta rakományának egy részét leadni. Azevedo az indulás előtt megkérdezte a vele egy hajón utazó jezsuitákat, hogy akarnak-e vele tovább utazni, vagy inkább át szeretnének szállni a flotta valamelyik másik hajójára. Négyen az átszállást választották, úgyhogy Azevedo mellett 38 jezsuita maradt a Santiagón: egy pap, 21 fiatal kispap és 16 fiatal szerzetes testvér. A hajó már majdnem befutott a Kanári-szigeteken fekvő Las Palmas kikötőjébe, amikor rájuk támadt a francia Jacques Sourie kalózkapitány hajója. A kalózok gyorsan kezükbe kerítették a magányos hajót, és meglepetésükre ott találták rajta a szerzetesi ruhába öltözött jezsuitákat. Az első, aki a kalózkapitány elé lépett, maga Azevedo volt, kezében tartva és melléhez szorítva a drága Mária-képet. A kalózok erre őt azonnal leszúrták. Hasonló sors várt a többi jezsuitára is, akiket vagy megöltek, vagy megsebesítettek, és valamennyiüket a tengerbe dobtak, nehogy a „káros katolikus tanítást” terjeszthessék Brazíliában. E vértanúságot látva a kapitány unokaöccse, João Sanchez annyira felbuzdult, hogy az egyik kivégzett jezsuita szerzetesi ruháját lehúzva magára öltötte, mire őt is jezsuitának nézték és megölték. Csak egy jezsuita testvért hagytak életben, hogy szakácsként szolgáljon a kalózhajón. Ez a hajó végül visszatért a franciaországi La Rochelles-be, ahol a testvér kiszabadult, és sikerült eljutnia Portugáliába, ahol elmondta a történteket. A kalózok a hajó többi utasát megkímélték, csak a jezsuitákat ölték meg. Azevedo Ignácot és társait vértanúként 1854-ben avatta boldoggá IX. Piusz pápa.

Azevedonak és társainak vértanúsága miatt a jezsuiták számára kétszeresen értékes lett a Havas Szűz Mária kép. A képnek egy másik másolatát Aquaviva Rudolf, jezsuita misszionárius kapta, aki Indiában a hit terjesztéséért szintén vértanúhalált szenvedett. A Borja Szent Ferenc által kieszközölt engedély nyomán a jezsuiták aztán a brünni, krakkói és ingolstadti jezsuita kollégiumok számára, valamint a Jézus Társasága iránt jóakaratot mutató királyok és feleségeik számára (Sebestyén, portugál király és felesége; II. Fülöp, spanyol király; II. Miksa császár felesége, Mária; IX. Károly, francia király felesége, Erzsébet) is készítettek és küldtek másolatokat.

A kegykép kultusza

A kegykép kultuszát Magyarország felé leginkább az ingolstadti és krakkói kollégiumok templomaiban tisztelt másolatok közvetítették, mert e kollégiumokban sok magyar ifjú is tanult. Növelte a kép népszerűségét az is, hogy a Római Havas Boldogasszony bazilikának egyik évenkénti templomszentelési emléknapján, 1716. augusztus 5-én aratott fényes győzelmet Péterváradon Savoyai Jenő herceg a törökök fölött. A jezsuiták lelkipásztori és missziós működésének köszönhető, hogy e szentkép másolatait 1736-ban elhelyezték a rozsnyói székesegyház sekrestyéjében, és járványos években a képet a városban körülhordozva könyörgő körmenetet tartottak A nagyszombati orsolyiták Szent Anna templomában őrizték hosszú ideig a kassai vértanúk ereklyéit (kik közül kettő – Pongrác István és Grodeczki Menyhért – jezsuita volt) a Havas Boldogasszony képének másolatával díszített oltáron.

Ezért nem csoda, hogy a sárospataki jezsuiták is meg szerették volna kapni és meg is kapták e kegykép másolatát, és azt a főoltár oromzatára helyezték. Ezen a másolaton Mária és a gyermek Jézus kezeinek a tartása ugyanaz, mint az eredeti képen, az arcokat azonban a másoló másképpen festette meg. Már nem a görög ikon ideálja szerint festett arcokat látunk, hanem a barokk kor ideáljai szerint festett falusias, kedves, szép kismamaként tekint le ránk a képről Mária. Amikor tehát Budapesten Feszty Masa az Úti Boldogasszony képén magyaros szépségként festette meg Máriát, régi hagyományt követett.

A sárospataki jezsuiták nevelő és lelkipásztorkodó munkáját sok nehézség kísérte. A Thököly-féle felkelés és a Rákóczi-féle szabadságharc idején elűzték Sárospatakról a jezsuitákat, de a zavargások megszűnte után újból visszatértek és folytatták munkájukat. Tűzvész is pusztított templomukban. Amint már mondtuk, a jezsuiták sárospataki szolgálatát végleg beszüntette 1773-ban XIV. Kelemen pápa bullája, aki feloszlatta a jezsuita rendet. Ez után csak ritkán jelentek meg jezsuiták Sárospatakon, de az általuk „Jézustársaság Anyjának” titulált Máriakép most is ott áll a sárospataki gótikus templom főoltárán.