Paksa Balázs: Orosz újhullám

Ha napjaink talán legismertebb vonósnégyese, a Kronos Quartet új albumot ad ki, arra érdemes odafigyelni. A kaliforniai illetőségű zenekar már megalakulásakor célként tűzte ki a zenei műfajhatárok merész átlépését, amit 1986-os albumukkal is demonstráltak: a kortárs zeneszerzők megszokott képviselői mellé – utolsó számként – Jimi Hendrix Purple Haze-jének vonós feldolgozását is odaemelték. Legújabb, 2012-ben megjelentett Music Of Vladimir Martynov című lemezével az együttes már nem provokálni akar – inkább valami egészen mást.

tTöbbek között a kiváló kortárs orosz zeneszerzőre irányítani a figyelmet. Az 1946-ban született Vladimir Martynov egyik első tagja annak az orosz muzsikusgenerációnak, amely nem minden veszély híján, ám már fizikai fenyegetettség nélkül próbálhatta ki a nyugati kortárs zene legújabb eredményeit műveiben – noha a szovjet hatalom bizonyára árgus szemekkel fülelte minden egyes lépését. Ahogy sok kortársa, Martynov is szeriális művekkel jelentkezett kezdetben, majd az elektronikus avantgard lehetőségeivel való kísérletezés következett. A hetvenes évektől kezdve érdeklődése – hitével összefüggésben – egyre inkább a reneszánsz és bizánci egyházzene felé fordult. A muzsika mellett az orosz szerző teológiával is foglalkozott, s egy időben kifejezetten templomi használatra komponált.

Egyházzenéjének sajátos, időtlenséget árasztó, éteri átszellemültségét mi is megízlelhetjük, ha a Kronos Quartet korongját feltéve belehallgatunk a nyitó The Beatitudes című tételbe. Az eredetileg gyermekhangokra írt nyolc boldogság-megzenésítés a vonós-átdolgozás során ugyan kicsit veszített ragyogásából, ám így is ihletett illusztrációja Krisztus talán legszebb tanításának. Fenséges, szelíd magaslat, mellyel Máté evangélista szerint a Mester elkezdte nyilvános működését. A Beatitudes repetitív, témafejlesztéseit lassan adagoló muzsikája rokon a Gidon Kremer Silencio című lemezén hallható Come In! vonóstételeivel (A Szív, 2011. december – 2012. január), és felfedező utunk is hasonló formai építkezésű, ám nyugtalanítóbb hangulatú darabokkal folytatódik. A Befejezetlen Schubert-kvintett – melynek megszólaltatásához a kvartett egy korábbi tagját, Joan Jeanrenaud gordonkaművészt hívták segítségül a zenészek – szándékosan historizál, s egyúttal dekonstruál: a tételpár egy jellegzetesen klasszicista zenei gesztussal indul, s a darabban ugyan végig ott bujkál a bécsi klasszika (közelebbről annak késői, beethoveni-schuberti periódusa), de egy pillanatig sincs kétségünk afelől, hogy kortárs művet hallunk. Ez pedig a végtelenségig lemeztelenített alapszerkezetnek, a nyomasztó monotonitásnak és a különös, gyötrődő, majd csöndesen borongó atmoszférának köszönhető. E keretben értelmezhető a cím „befejezetlen” jelzője is, mely egyszerre utal Schubertre és a minden kellemet nélkülöző, lecsupaszított csontvázként ható szerkezetre. A korong utolsó negyven percét a hallgató számára az összeállítás talán legkomolyabb próbatételének számító, ugyanakkor legmegrendítőbb tétele uralja, a Der Abschied. A cím – búcsúzás – tökéletes leírása a zenének.

A sötétszürke, ernyedten felfelé és lefelé bolyongó akkordok kétségbeesést mintáznak, s egyre távolodó légiességüket nehéz hasonlatokkal érzékeltetni: mintha egy haldokló ember külső-belső világától való lassú eloldódásának lennénk néma tanúi. Minden cseppfolyóssá fakul, a szív ki-kihagy, s a körvonalak elmosódnak a lélek hunyorgó lámpása előtt, egy azonban biztos: a végstádium ténye. S a fáradt, ám halkan éledő remény, hogy ez nem a vég, hanem valamiféle átmenet. Martynov ugyanis nem hagy minket végleg magunkra, ha kitartunk, a mű derekától egy új kezdet magvát hinti el. A kivirágzásig azonban nem érünk el, a darab befejezése bizonytalanságban tart – a hangok végső elcsöndesülése után ránk bízatik a folytatás.

Habár a Kronos Quartet tavalyi Martynov-albuma a végére alaposan „elnehezül”, mindvégig érthető, őszinte és emberközeli muzsika marad. A méltán elismert amerikai vonósnégyes értő tolmácsolásában tehát egy nagyszerű, régiből és újból harmonikusan építkező kortárs zeneszerző világába nyerhetünk bepillantást.

(Kronos Quartet: Music Of Vladimir Martynov, 68 perc, Nonesuch Records, 2012)