Előző cikk Következő cikk

Horváth Árpád SJ: A hála hangján…

aA kanadai Torontó magyar nyelvű katolikus közösségéből hetven új előfizetés érkezett szerkesztőségünkbe az év elején. A 99. évfolyamát megkezdő folyóiratunk szerzői, terjesztői és a jezsuita rend tagjai számára nagy megtiszteltetés
ez az érdeklődés, és egyúttal jelentős anyagi támogatás is. Köszönjük, hogy olvasóink ezúton is társainkká válnak a küldetésben, és hogy nagyvonalúságukra továbbra
is számíthatunk! Külön köszönettel tartozunk Sajgó Szabolcs jezsuitának,
A Szív korábbi főszerkesztőjének, aki a torontói Árpád-házi Szent Erzsébet templom plébánosaként most újra felhívta közössége tagjainak figyelmét, hogy elkötelezett vallásos életünkben fontos az igényes lelkiségi olvasmány, a források, a kitekintés
a hazára és a világra.
Szerkesztőségünk aligha készülhetne most elindulásának századik évfordulójára,
ha az Óperenciás-tenger túloldalán élő honfitársaink nem támogatnak bennünket. Miután lapunk magyarországi megjelenését 1951-ben betiltották, a szerkesztőség éppen Torontóban szerveződhetett újjá, s válhatott így A Szív a világban szétszóródott magyarság legismertebb lelkiségi folyóiratává. Köszönjük, hogy Kanadában továbbra is ennyire sokan olvasnak minket! 

Egy vallásos közösség tagjainak lelkesedését és elköteleződését sokféleképpen lehet mérni. Ha egy plébánia életéről van szó, bizonyára nem utolsó szempont, hogy hányan igénylik a templomba járó hívek közül az igényes lelkiségi irodalmat. Szerkesztőségünk számára feltűnő, hogy a Tolna megyei Bonyhádról és környékéről egyre több megrendelés érkezik a lapunkra. Bizonyára nagy hálával tartozunk itt elsősorban Illés Albert jezsuitának, aki évek óta végez csendes lelkipásztori munkát a Völgység fővárosában. Az előfizetések folyamatos gyarapodásának köszönhetően Tolna megye e szép vidékéről rendszeres olvasóink száma immáron az ötvenhez közelít. Köszönjük, hogy megrendelik a lapunkat, és köszönet minden jó szóért, amelyet olvasóink lapunk érdekében ejtenek a családtagjaik, ismerőseik és munkatársaik körében.

Karácsonyi felhívásunkra válaszolva nyolcvan olvasónk érezte fontosnak,
hogy szerettei számára ajándékként előfizesse lapunkat.
Reméljük, hogy A Szív lélekemelő élményt jelent majd egész éven át azoknak, akik lelkiségi, kulturális és önismereti folyóiratunkkal csak most ismerkednek közelebbről. Köszönjük, ha benyomásaikat megosztják velünk, olvasóink visszajelzései nagy segítség számunkra. Köszönjük, hogy erre a patinás, ám ma is időszerű lapra igényt tartanak a továbbiakban is.