Horváth Árpád SJ: Hittel élni többlet

mMég mielőtt pápává választották volna, akkor találkoztam vele. Egy olyan közösségnek voltam a tagja Rómában, amelynek részben ő maga volt az alapítója. Évente kétszer-háromszor jött ki hozzánk, és rengeteg ajándékot hozott. Főleg azokat a nyalánkságokat, amelyeket a vatikáni hivatalában vizitáló vendégek hagytak nála. Legjobban az tetszett, ahogyan beszélt. Amikor a kandallót körbeültük, s jöhettek a kérdések, a válaszadás rendszerint az antik görögöknél kezdődött. Majd gondolatban végigvezetett bennünket a Biblia világán, kitért arra, hogy az egyházatyák hogyan válaszolnának a kérdésünkre, aztán következtek a nagy középkori filozófusok, a reneszánsz gondolkodók, a modern kor eszes emberi, végül a kortársaink. Mindig nagyot merített, de sohasem volt terjengős. Személyében korunk talán legműveltebb emberét tisztelhetjük.

XVI. Benedekként Kölnben láttam először, a katolikus ifjúsági világtalálkozón. Hajón érkezett, egymillió kamasz és fiatal felnőtt várta a kikötőben. Érkezésekor sokan egészen nyakig mentek a Rajnába, csakhogy közel legyenek hozzá, hallják szavait, és teli torokból kántálják: Be-ne-det-to! Sydneyben húsz-harminc abortuszpárti és meleg aktivista tüntetése fogadta, mi másfél millióan voltunk a szentmiséjén. Zágrábban egészen döbbenetes volt, ahogy a Jelašić-téren és a környező utcákban összesereglett százezernyi fiataltól egyszer csak azt kérte, hogy maradjanak néhány percig egészen csendben az oltárra helyezett Eucharisztia előtt. Térdelt mindenki, egyre jobban esni kezdett az eső, a csend azonban nem ért véget. Valószínű, nincs még egy ember, aki ekkora tömeg előtt (és éppen e generáció tagjai előtt) meg merné kockáztatni, hogy akár csak valami hasonlót kérjen.

Joseph Aloisius Ratzinger számára a hit talán a legkevésbé érzelem. Ebben is radikálisan különbözik a modern kor meghatározó vallásfilozófusaitól, akik gyakran állították szembe az érzelem szférájába taszított vallásos hitet az értelemmel. Amikor Ratzinger kardinálist kis közösségünkben misézni láttuk, monoton hangon végezte a liturgiát, szentbeszédeinek kiindulópontja a Szentírás volt, de szinte az egész keresztény hagyományból építkezett. Fontos volt számára a folytonosság. A katolicizmusról úgy beszélt, mint aminek eleve részesei vagyunk. Benne élünk e hagyományban, ezért életünk céljának megértésében a kulcs nem is lehet más, mint a kiindulópont és a cél: a Názáreti Jézus. Kapcsolatunk Istenhez, mint egy új dimenzió: általa ráláthatunk valóságunk tágabb összefüggéseire. Hittel élni ezért többlet, egész létünket átjáró fény és erő, amit azonban csak azok élhetnek meg, akik megengedik, sőt, tudatosan azon vannak, hogy keresztény vallási hagyományaink kibontakozzanak személyes, közösségi és társadalmi életünkben.