Nemeshegyi Péter SJ:
A Szentírás szerepe Szent Ignác lelkiségében

Minden keresztény lelkiség a Szentírásból táplálkozik, ezért Loyolai Szent Ignác lelkiségét is döntően befolyásolja a Biblia. Próbáljuk megfigyelni, hogy ez az ő esetében miként valósult meg.

aAz első feltűnő dolog, hogy Ignác műveiben szinte kizárólag az újszövetségi Szentírás szerepel. Ignác egész lelkiségének központja Jézus Krisztus. Ezért ragaszkodott annyira ahhoz, hogy az általa alapított szerzetesrendet Jézus Társaságának hívják. Minthogy pedig Jézus Krisztus közvetlenül és világosan az újszövetségi Szentírásban jelenik meg, nem csodálkozhatunk azon, hogy Ignác számára is elsősorban az újszövetségi Szentírás a fontos. Persze, a Zsoltárokat is lehet Krisztusra vonatkoztatva imádkozni, és az ószövetségi eseményeket is lehet tipologikusan Krisztusra utalva magyarázni, de Ignác a teológiai értelmezéseket szükségessé tevő magyarázatok helyett a közvetlenül Jézus Krisztust elénk állító, megrendítő valóságokra összpontosította minden figyelmét.

Jézus a központ

Ignácnak Jézus Krisztussal való személyes viszonyát a legjobban talán Lelkigyakorlatos Könyvének 53. pontja fejezi ki, amelyben Ignác ezt ajánlja a lelkigyakorlatozónak, amit nyilván maga is gyakorolt: „Képzeljem magam elé Krisztus Urunkat, keresztre szegezetten. Megkérdezem: mi bírhatta rá, hogy Teremtő létére emberré legyen, hogy az örök életből az ideigvaló halálba lépjen, hogy így meghaljon bűneimért. Ugyanígy magamra tekintve, kérdezzem meg: mit tettem én Krisztusért? Mit teszek Krisztusért? Mit kell tennem Krisztusért? És ahogy így keresztre szögezve magam előtt látom, engedjek szabad folyást érzelmeimnek.”

E szöveg szentírási alapja a Galatákhoz írt levél következő verse: „Az Isten Fia szeretett engem, és önmagát adta értem.” (2,20) Ignác számára ez mélységes megrendüléssel átélt tény.

Ignác jól ismeri és bánja saját bűneit, csodálkozva és megdöbbenve tudatosul benne az, hogy az Isten Fia, Jézus Krisztus őérte, a bűnei miatt a kárhozatra méltó Ignácért függ ott a kereszten. Nem a krisztusi megváltás általános dogmája kavarja fel mélységesen Ignácot, hanem az, hogy személyesen, őérte, az ő bűneiért szenvedett és halt meg az Isten Fia a kereszten. Tipikus ignáci vonás, hogy mozgósítja képzelőerejét, és ennek segítségével az érzékszervek által megvalósuló jelenlét tapasztalatát idézi fel. Nem egy távoli, kétezer évvel ezelőtti eseményről van csak szó: Jézus keresztre feszítése a világmindenség egész időtartamának állapotát határozza meg, minden időben és „ma” is érvényes az, hogy az Isten Fia meghalt Ignácért, és értem a kereszten. A Lelkigyakorlatok további gyakorlataiban is látható ez a közvetlen jelenlét megérzésére irányuló törekvés. A bibliai jelenetekről történő szemlélődésekben Ignác „előgyakorlatként” a „színhely kialakítását” ajánlja. Ezt így írja le a Jézus születéséről végzett szemlélődésnél: „Képzeletben lássam az utat Názárettől Betlehemig, méregetve annak hosszúságát, szélességét, és hogy vajon sík vidéken keresztül vezet-e, vagy völgyeken, lejtőkön. Hasonlóképpen vegyem szemügyre a születés helyét vagy barlangját, tágas-e vagy szűk, alacsony-e vagy magas, és hogyan volt előkészítve.”

Nem pontos földrajzi vagy archeológiai ismeretek felkutatására buzdít itt Ignác. Ezt a „vagy” szavacska is jól mutatja. Arról van szó, hogy megszülessen az imádkozóban az „egyidejűség” érzése és az események konkrét voltának tudata. Nem elvont elvekről és örök érvényű elméleti igazságokról van szó, hanem arról a csodálatos eseményről, hogy az Isten örök Fia valóban földünk egy pontján jászolba fektetett csecsemő lett, úgyhogy a végtelen Isten babusgatásra váró kisdedként piheg és sírdogál egy rongyos istálló jászolában. Hans Urs von Balthasar mondja, hogy az embereket valóban csak az universale concretum, a konkrét létezővé lett egyetemes valóság tudja igazán és gyökeresen megindítani és megmozgatni.

Annál is inkább, mert ez a konkrét megvalósulás „érettem”, az „én üdvösségemért” történt. A karácsonyi elmélkedésben Ignác így vezet tovább: „Nézzem és fontoljam meg, amit [József, Mária és Jézus] cselekszenek; hogyan mennek az úton és fáradoznak, hogy az Úr a legnagyobb szegénységben szülessék meg, majd annyi fáradalom, éhség, szomjúság, hőség és hideg, igazságtalanság és gyalázat után a kereszten haljon meg; és mindezt érettem.”

Megismerni, szeretni, követni

Az ignáci imagyakorlatok tehát arra törekednek, hogy a Bibliában leírt konkrét események valóságát átérezzük, és azoknak a személyesen ránk vonatkozó jelentőségét tudatosítsuk. Fontos továbbá, hogy az imák nem azzal végződnek, hogy csendesen megpihenünk valami jóleső érzésben, hanem akarati elhatározásra és tettekre sürgetnek és indítanak.

A Lelkigyakorlatok második hetében, amikor Jézus életének különböző eseményeiről elmélkedünk, szinte minden imagyakorlat előtt Ignác a következő előgyakorlatot írja elő: „Kérjem, amit elérni kívánok. Kérjem az Úr benső ismeretét, […] hogy Őt jobban szeressem és kövessem.”

Tehát három dolgot kell kérnünk. Először, az Úr Jézus „benső ismeretét”. Ignác a Lelkigyakorlatos Könyv elején írta le a következő fontos mondatot: „Nem a sok tudással lakik jól és elégül ki a lélek, hanem ha a dolgokat bensőleg érzékeli és ízleli.” Ignác meg volt győződve, hogy ezt a „benső érzékelést és ízlelést” a Szentlélek kegyelme teszi lehetővé és adja meg. Időt kell engedni a Léleknek, hogy áttüzesítse az ember belső világát. Ignác szerint ezt lehetővé teszi az a „nagylelkűség” (generosidad), mellyel a lelkigyakorlatozó Istennek felajánlja, odaadja egész akaratát és szabadságát, hogy Isten szabadon rendelkezzék mind személyével, mind mindazzal, amilye van. Semmi fenntartással nem élhetünk, lelkünk és életünk minden zuga legyen tárva nyitva a bennünket Krisztus által megszólító Istennek. Semmi „rendelten ragaszkodás” meg ne bénítson, le ne kössön. Tiszta lappal állunk oda Krisztus elé, akárcsak a régi próféták: „Szólj, Uram, hallja a te szolgád.” A Jézus Krisztus benső ismeretéből és annak nagylelkű befogadásából, a Szentlélek segítségével, természetszerűen megszületik a Jézus iránti feltétlen szeretet. Az ismeretből és szeretetből pedig következik „Krisztus követése”. A Lelkigyakorlatos Könyv vége felé mondja Ignác, hogy „a szeretet inkább cselekedetekben nyilvánuljon meg, mint szavakban”. Krisztus követése pedig nem más, mint a Jézus iránti szeretetből születő cselekedetek, melyek szolgálat formájában jelennek meg.

Már a Jézus születéséről történő szemlélődésben Ignác azt ajánlja, hogy képzeljem oda magamat egy méltatlan kis szolga szerepében a betlehemi barlangba, hogy ott „a tőlem telhető legnagyobb tisztelettel és hódolattal szolgáljak” a szent személyeknek. A Lelkigyakorlatokból fakadó életben pedig már nem arról van szó, hogy csak képzeljem magamat kis szolgának, hanem hogy valóban, teljes nagylelkűséggel szenteljem egész életemet Jézus szolgálatára.

A neves francia jezsuita író, de Guibert fogalmazta meg a jezsuita lelkiséget a tiszteletteljes szolgálat lelkiségeként. Ignác írásaiban gyakran előfordul az atacamiento szó, amely az isteni Fölség iránti mélységes tiszteletet és alázatos szolgálatot jelenti. Ignác fennmaradt naplójegyzeteiből tudjuk, hogy gyakran átélte az Atyaistennel és Jézussal való mélységes misztikus egységet, ezt azonban sohasem fejezi ki a Nagy Szent Teréz írásaiból ismeretes „lelki jegyesség”, vagy „lelki házasság” szavakkal. Keresztes Szent Jánosnak az Énekek Énekét idéző verseinek lelkületét is hiába keresnénk Ignácnál. Ő a legmélyebb és legbensőségesebb misztikus egyesülésben is megmaradt a felséges Úr lábai előtt alázatosan leboruló szolgának.

Krisztus misztériumai

Ignác Lelkigyakorlatának nagy részét a Jézus életéről, haláláról és feltámadásáról szóló szemlélődések képezik. Ignác nem különbözteti meg élesen az „elmélkedés” (meditatio) és „szemlélődés” (contemplatio) szavakat. Egyikük sem jelenti a keleti vallások imamódjához hasonló „meditációt” vagy „kontemplációt”. Minden imánál értelmünk, akaratunk és érzelmeink teljes használatáról van szó, amellyel a bibliai eseményeket igyekszünk egyre bensőbben megismerni, a belőlük fakadó érzelmeket átélni, a szeretetből fakadó akarati döntéseket meghozni.

A Lelkigyakorlatok Könyvében Ignác felsorol 51 üdvtörténeti eseményt, amelyeknek „elmélkedését vagy szemlélődését” ajánlja. Feltűnő, hogy az ókeresztény hitvallásokhoz hasonlóan, Jézus életének elejéről és végéről szól a legtöbb szemlélődés. A megtestesülést és Jézus gyermekkorának eseményeit 11 szemlélődés ajánlja, Jézus szenvedéséről 13 elmélkedés szól, Jézus feltámadásáról és megjelenéseiről pedig – a Bibliai anyag szűkössége ellenére – 14 elmélkedés. Jézus egész nyilvános életének elmélkedésére így csak 13 szemlélődés jut. Ignác ebben a középkori teológiai lelkiség örököse, és ebben hasonlít Assisi Szent Ferenchez, kinek számára is Jézus szegényes betlehemi születése és a feltámadt Jézustól kapott stigmák voltak a legmeghatározóbb események.

Ignác számára Jézus nyilvános működésének eseményei között különösen kiemeli Jézus háromszoros megkísértését a pusztában, amely visszaköszön a két zászlóról szóló elmélkedésben, valamint az apostolok meghívásáról és küldéséről szóló szemlélődéseket, amelyek a lelkigyakorlatozó számára a papi és szerzetesi hivatás választásának lehetőségét sejtetik meg.

Kissé szűkösnek tűnik, hogy Krisztus Hegyi Beszédéről csak egy szemlélődés szól, és az is feltűnő, hogy Ignác inkább a szinoptikus evangéliumokból választja a témákat, semmint a János evangéliumból. Ezt az egyoldalúságot némileg helyrebillenti a „szeretet elnyerésére irányuló szemlélődés”, amely az egész lelkigyakorlatot bezárja. János evangéliumában a legvilágosabb, hogy Jézus egész valóságának megértéséhez a kulcs: a szeretet, és hogy ez a szeretet az Isten önközlő szeretetéből születik meg. János nagy szimbólumai: a világosság és a víz inspirálták Ignác misztikus tudatát: „Szemléljem, hogyan jön minden jó és minden adomány onnan fölülről; így az én véges képességem a fent levő Legnagyobbtól és Végtelentől, ugyanúgy az igazságosság, jóság, jámborság, irgalom és minden más – mint a napból a sugarak, forrásból a víz.” Ebből a tudatból születik meg Ignác önfelajánló imája, mely az egész ignáci lelkiség összefoglalása: „Vedd Uram, és fogadd el teljes szabadságom, emlékezetem, értelmem és egész akaratom, mindenem, amim van. […] Add nekem szereteted és kegyelmed, mert ez elég nekem.”