Tornya Erika RSCJ: A lélek súlya a szeretet
Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatainak emberképe
Az ignáci lelkigyakorlatos hagyomány olyan embert tételez fel, aki képes a növekedésre, a változásra, a fejlődésre, a szeretetre. Isten azonban döntéseket nem fog hozni helyette.
Egy furcsa álom
Az elmúlt héten egy furcsa álmot láttam. Álmomban szorongva, gyomorfájással indultam a munkahelyemre, mert tudtam, hogy egy sor megoldásra váró probléma vár rám. Későn keltem, ezért kihagytam a reggeli imát, aztán közlekedési dugóba kerültem. A munkahelyem bejárata mellett lévő kávéautomata cukorral adta a cukor nélkül kért feketét, ráadásul a lift is üzemen kívül volt. Végül is beértem az irodámba, de alighogy elkezdtem a munkát, kaptam egy telefont, amiben a HR osztály ügyintézője kérte, hogy látogassam meg. A rövid beszélgetés során közölte, hogy bekerültem egy létszámleépítésbe, és azonnal hagyjam el az épületet. Kitámolyogtam a volt munkahelyemről, gondolkoztam a helyzet megoldásán, de nem jutott eszembe semmi okos dolog. Keserűség vett rajtam erőt, úgy éreztem, összedőlt a világ. De összeszedtem az erőmet, és eldöntöttem: Isten kezébe adom a helyzetet, és felkeresek egy szent embert, aki megmondja, most mit kell csinálnom. A szentek mégiscsak közelebb vannak Istenhez, mint én. Jobb lesz, ha ők mondják meg, mit kell tennem. A városban egyszer csak szembejött velem Szent Ignác. Nagyon megörültem, amikor megláttam. Összeszedtem minden bátorságomat, hogy megszólítsam ezt a szigorú szentet, de ő szerencsére meghallgatott. Jólesett a figyelme, és az, hogy valóban érdekelték a velem történtek. Egyre jobban nőtt bennem a bizalom, s éreztem, hogy Szent Ignác megmutatja majd életem további irányát. De csalódnom kellett, mert miután meghallgatott, azt mondta, hogy saját magamnak kell eldöntenem, mire hív Isten.
Hát minek néz engem, mit gondol rólam ez az Ignác?! Erre a kérdésre riadtam fel nyomasztó álmomból, és nagyon örültem, hogy a nehéz helyzet elillant az álommal együtt.
Kiteljesedés a szabadságban
Szent Ignác jól ismerte az embereket, jól ismerte a világot annak minden valóságával együtt. A folyamat, a belső átalakulás, ami Ignácot szentté tette, egy sajátos Isten- és önismeret volt. Ignác számára Isten minden dolog alapja, az egyetlen Abszolút Valóság. Istent fel lehet fedezni a saját élettörténetünket szemlélve, a világ történelmében, a természetben, minden dologban, hiszen Isten értünk munkálkodik. Ebből az Istenképből rajzolódik ki Szent Ignác emberképe. Isten minden embert személyesen ismer, elfogad és szeret, ezért az ember szabad. Ez a szabadság arra szolgál, hogy hűséges maradhasson Istenhez és növekedjen a szeretetben. Ignác tisztában volt azzal is, hogy az ősbűn következményeként a szabadságot korlátozó akadályok állnak az ember előtt. Ezek a „rendezetlen hajlamaink”, amelyek folyton megpróbálják az embereket eltéríteni az Istenhez való hűségtől. Ahhoz, hogy ezeket a „rendezetlen hajlamokat” az ember le tudja küzdeni, szükség van önmagunk megismerésére, önmagunk szeretetére és a saját valóságunk elfogadására, valamint az elhatározásra, hogy folyamatosan próbálunk megszabadulni a szabadságunkat korlátozó hajlamainktól. Az ember képes arra, hogy megtanulja és felismerje, hogy milyen hatások azok, amik az életében előmozdítják vagy korlátozzák a belső szabadságot. Szent Ignác nagyon érdekes magyarázatot ad például a „vigasztalanság” állapotára. A vigasztalanság olyan belső megmozdulás, amikor mindent megteszünk, hogy Isten akarata szerint éljünk, mégis tőle elszakítva érezzük magunkat, reménytelenek vagyunk, szenvedünk. Egészen restnek, lanyhának, szomorúnak érezzük magunkat. Szent Ignác a Lelkigyakorlatos Könyve 322. pontjában így ír erről: „Annak, hogy vigasztalanságban vagyunk, három fő oka van:
Az első: mert lanyhák, restek és hanyagok vagyunk lelki gyakorlatainkban és így a magunk hibái miatt hagy el bennünket a lelki vigasz.
A második: mert az Úr megpróbál bennünket: mennyit érünk és mennyire tartunk ki az ő szolgálatában és dicséretében a vigaszok és felfokozott kegyelmek oly nagy zsoldja nélkül.
A harmadik: hogy igaz belátást és ismeretet adjon nekünk, ami által bensőleg érzékeljük: nem tőlünk függ a nagyfokú áhítat, a bensőséges szeretet, a könnyek, sem bármilyen más lelki vigasz megszerzése vagy megőrzése, hanem minden Istennek, a mi Urunknak ajándéka és kegyelme.
Végül, hogy ne rakjunk fészket idegen dologban oly módon, hogy értelmünket valamiféle gőggel vagy hiú dicsőséggel áltatva magunknak tulajdonítsuk az áhítatot vagy a lelki vigasznak egyéb megnyilvánulásait.„Ez a magyarázat azt jelent, hogy Szent Ignác olyan emberből indul ki, aki képes elfogadni azt, hogy minden lelki megmozdulás (a vigasz és a vigasztalanság is) Isten szabad ajándéka. Szent Ignác szerint fontos, hogy az emberek vállaljanak tevékeny elkötelezettséget arra, hogy egyre jobban hasonlóvá legyenek Jézus Krisztushoz. Ignác olyan embert vázol fel, aki képes a növekedésre, a változásra, a fejlődésre (magis), aki egyre többet tesz Krisztus szorosabb követéséért. Az emberek nem individualisták, hanem „barátok Krisztusban”. Az Isten országát szolgáló közösség nagyobb erőt képvisel, mint bármelyik egyén ereje. Ignácnál az egyének hozzák saját életükről a döntéseket, hiszen képesek erre és a saját életükről van szó.
Ráhangolódás Istenre
Ezek alapján érdemes visszatérni a kiindulási álomhoz, melynek az elemei mindegyikünk számára ismerősek lehetnek. Van egy nehéz élethelyzet, ami lehet egzisztenciális probléma, kapcsolati zűrzavar, önismereti hiányosság, lelki vigasztalanság vagy ezek keveréke. Mit is jelent konkrétan Szent Ignác válasza, hogy mindenkinek saját magának kell eldöntenie, mi Isten akarata? Azt, hogy képesek vagyunk arra, hogy az életünk valóságában keressük, és meg is találjuk Istent. Istent, aki belső szabadságra, a Jézussal való egyre mélyebb egységre, mások szolgálatára, szeretetre hív bennünket. Nagyon ritka az az ember, aki pillanatok alatt tudja, mi Isten reá vonatkozó akarata. Isten akaratát fürkészni egy folyamatosság, egy „készenlét”, sok-sok lelki munka. Segítenek ebben a lelkigyakorlatos házakban végezhető lelkigyakorlatok, illetve a lelki kísérők, de főleg maga Jézus Krisztus. A Vele való személyes kapcsolat megadja a választ az alapkérdésre, hogy hogyan válhatunk szerető emberré.