Horváth Árpád SJ:
Gyakorlati spiritualitás a hétköznapi élethez

jJezsuitákkal először az egyetemen találkoztam. Azt vettem észre, hogy előadásaiknak köszönhetően nem csak fontos információkra, azaz tudásra teszek szert, hanem meglepő távlatokat nyitnak. A világ és a határok, amelyekre rámutatnak, felkeltik bennem az érdeklődést, sőt lelkesedést váltanak ki bennem, lendületbe hozzák az életem. Itt hallottam először a jezsuita jelmondatokat: „Mindenben Istent keresni!”, illetve „Mindent Isten nagyobb dicsőségére!”. A 20. században kialakult újabb jezsuita szlogen sem volt számomra kevésbé izgalmas: „A hit szolgálata és az igazságosság előmozdítása”. A jezsuiták számára a hit tehát élet, azaz a hitélet nem csupán jámborság, istentisztelet, ministrálás, sekrestye. Isten nem zárható a templomba. Ezt nem csak a jezsuiták vallják, de nekem ők segítettek tudatosítani.

Az első meghatározó hitélményre, amelyet Szent Ignácnak köszönhetek, a zarándokutamon tettem szert. Fiatal voltam, huszonéves egyetemista, s a lelki vezetőm, aki egy jezsuita volt, egyszer csak azt ajánlotta nekem: menjek el egy olyan zarándokútra, amilyet Szent Ignác is végzett. Ez azt jeleni, hogy az ember útra kel „Isten nevében”, nem visz magával sem pénzt, sem élelmet. Csak bízik a Gondviselésben. Ha kér, Jézus nevében kér: élelmet, szállást, odafigyelést. Nem nagyon volt kedvem elindulni erre az útra, mert úgy érzetem, ezen a különös zarándokúton túl kell lépnem azon, aki valójában vagyok. Miért hagynám hátra a szépen berendezett világomat? Ez nem egy kellemes vállalkozás. A zarándoklaton azonban megértettem, hogy saját életünk gondosan őrzött határain túl is van élet, sőt, ott kezdődik igazán! És Isten valóban megsegített.

„Ha láttál egy jezsuitát, akkor csak egy jezsuitát láttál” – mondja a mondás. Ahány jezsuita, annyi féle. Néha döbbenetes, hogy mennyire különböznek az érdeklődési köreik, ahogy imádkoznak, miséznek, prédikálnak, amivel egyáltalán hivatásszerűen foglalkoznak. Nincs még egy szervezet, amelynek tagjairól annyi földrajzi érdekességet, annyi bogarat, csillagot és üstököst neveztek volna el, mint a Jézus Társasága tagjairól. Közben pedig életüket adják a hitükért. Csak a 20. században több mint száz mártírja volt a rendnek. A rendtagok minden különbözőségük ellenére valahogy mégis megértik egymást. A jezsuiták talán az egyetlen szerzetesrend a nagyobbak közül, amely sohasem osztódott több kisebb szerzetesi közösségre. Megalapítása óta mindig is csak egy jezsuita rend volt, vagy hivatalosan nem volt (egy ideig). A legbiztosabb közös nevező a rendtagok között valószínű a lelkigyakorlatos élmény, amelyet Szent Ignácnak köszönhetnek. Ez voltaképpen egy módszert jelent, egy hozzáállást a mindennapi élethez. Az ignáci lelkiség lényege, hogy mindent, még a leghétköznapibb dolgokat is az Istenhez fűződő kapcsolat fényében igyekszik látni. Úgy, mint Jézus, azaz latinul: Jesu ita. Jézushoz hasonló életet élni, illetve életünkben mindent Isten fényében szemlélni azonban nem csak Ignác szerzeteseinek hivatása, hanem mindenkié, aki megszólítva érzi magát a Názáreti Jézustól. A jezsuita lelkiség ezért hatékony útmutatót jelenthet mindenki számára, aki a keresztény lelkiséget a mindennapi élet leghétköznapibb szintjén is Isten fényében szeretné megélni. .