Borbás Péter: Iñarritu

Alejandro González Iñarritu mexikói filmrendező augusztusban ünnepli 50. születésnapját. A filmművészt megszállottan érdekli a valóság, és főleg annak kevésbé vagy nehezen megérthető része, életünk legproblematikusabb, legkritikusabb kérdései, amelyekre egyértelmű válasz, megoldás talán nem is érkezik. Filmjeiben finoman mégis felsejlik a remény.

Sajátos filmnyelv szSzámtalan emberi nyomorúsággal, krízishelyzettel szembesülünk Iñarritu alkotásaiban, de minden történetét átjárja a szeretet ösztönössége, amely elsősorban a gyerekek, a család felé irányul. A mély témák melletti konzekvens rendezői elkötelezettség és az egyéni, maximálisan igényes rendezésmód Iñarritu filmjeit egy nagy szőttessé kapcsolják össze, melyen belül az egyes művek dialogizálnak egymással és kölcsönösen gazdagítják egymást.

A Korcs szerelmeket, a 21 grammot és a Bábelt trilógiaként szokták emlegetni, mégpedig a filmek különleges szerkesztésmódja miatt: nem egészen lineárisan, többnyire három szálon futó cselekményvezetés, amely egy véletlenszerű baleset során összekapcsolja a különböző történetek főhőseit. Guillermo Arriaga forgatókönyvíró felelős a dramaturgia effajta strukturálásáért, amely egyrészt utalhat a pillangóeffektusra, idegen emberek, sorsok egymásra gyakorolt hatására, másrészt pedig segíti Iñarritu globális szemléletmódját, hiszen így párhuzamosan szemlélhetünk különböző életutakat. A rendező és forgatókönyvírója zsenialitása viszont abban rejlik, hogy mindhárom filmben eltérően jelenik meg ez az alapkoncepció. Nem l’art pour l’art filmes bravúrról van szó, hanem ez a fajta technikai megoldás mindig az adott film történetmesélését, az adott téma érzékletesebb kifejtését segíti elő. Eszköz és nem cél; a forma a tartalom mélyebb, gazdagabb megértését teszi lehetővé. A Biutifulban Iñarritu szakított forgatókönyvírójával, és vele együtt a három szálon futó, majd találkozó, időnként nonlineáris cselekményvezetéssel. Ám a rendező utolsó filmje mégis olyan szorosan kötődik a korábbi életműhöz, hogy nyugodtan beszélhetünk quadrológiáról. És nem pusztán témája miatt. A képi világ, a kamerakezelés, a valósághű, naturalista ábrázolás hasonlósága mellett igazából itt is finoman elhatárolható lenne három történet, de azokat most nem egy véletlen baleset, hanem a főszereplő figurája fogja össze.

Személyes sorsok, globális problémák

Iñarrituban mindig ott motoszkál a teljesség igénye, a valóság minél teljesebb, minél szélesebb körű bemutatása, ugyanakkor a lehető legszemélyesebb módon, hús-vér emberek történetein, drámáin keresztül teszi mindezt. A Korcs szerelmekben a rendező hazájáról, Mexikóról, illetve szülővárosáról, Mexikóvárosról készít látleletet. Az első epizód egy kutyaviadalokkal, piti bűnözéssel és erőszakkal tarkított családi dráma a szegénynegyedből, két testvér küzdelme az idősebbik feleségéért. A második színben egy szappanoperába ugrunk a gazdag Danielhez, aki egy gyönyörű modellért elhagyja családját. A szappanbuborék azonban tragédiák következtében kipukkadni látszik. A harmadik történet főhőse pedig egy hajléktalan külsejű személy, akiről kiderül, hogy egykor gerillavezér volt, egy ideje bérgyilkosként dolgozik, ám minden vágya, hogy kiengesztelődjön elhagyott lányával. A Korcs szerelmek különböző társadalmi rétegeket és egyetemes problémákat mutat be Mexikón belül. A 21 grammban jelenik meg legkevésbé ez az átfogó szemléletmód, bár igen különös egymás utáni képkockákon látni Cristina idilli, középosztálybeli családját, és az őket véletlenül elgázoló Jack alacsonyabb társadalmi rétegbe tartozó famíliáját. A Bábel tekinthető Iñarritu leginkább globális filmjének, a rendező ugyanis három különböző kontinensen forgatta filmjét. A mexikói és a marokkói színben is az USA-val való politikai konfliktus kerül előtérbe. Pontosabban az USA szüli ezeket a konfliktusokat előítéleteivel, félelmeivel, mely személyes sorsokra nyomja rá bélyegét. A mexikói dadát, aki születésük óta neveli a két amerikai gyereket, és már 15 éve az USA-ban él, végül kitoloncolják az országból. Marokkóban pedig rögtön terrorista-akcióra gyanakodnak egy fegyverlövés kapcsán. A Japán-szál kevésbé szorosan kötődik a másik két történethez, ám erőteljes szimbolikája segít azok megértésében, mindamellett, hogy talán ez az egész életmű legfényesebb gyöngyszeme. A süketnéma lány meg nem értettségének, önkifejezési – és ebből fakadóan önértékelési – zavarának megjelenítése nagyon intenzív, és szimbóluma annak, hogy egy külső akadály, nehézség miként tud gúzsba kötni egy személyt. Hasonló történik a dadával, és a meglőtt amerikai turistával is. A Biutiful nem visz el minket különböző kontinensekre, hanem Barcelona szegénynegyedén belül mutat be különböző kultúrákat és globális problémákat. A főszereplő Uxbal ugyanis szenegáli árusokkal és feketemunkát végző kínaiakkal van kapcsolatban. Ami mindenkit – Uxbal családját is beleértve – összeköt, az a pénz hiánya, a megélhetés, a családi jövő biztosításának bizonytalansága.

Kifejező címek, finom szimbólumrendszer és
az élet nagy kérdései

Iñarritu mindig megtalálja az arany középutat a sablonos közhelyszerűség és az érthetetlen, túlzott szofisztikáltság között. Szimbólumai, motívumai közérthetőek, ugyanakkor elgondolkodtatóak, segítik és elmélyítik a közölni kívánt tartalom befogadását. Amely tartalom nem más, mint életünk legnagyobb kihívásai, legmardosóbb problémái: hamis vágyak, bűn és bűntudat, gyász és harag, tehetetlenség és meg nem értettség, szeretetéhség, veszteségek, hiánytapasztalatok, a halállal való szembesülés, Isten és a gondviselés, illetve a remény kérdése.

A Korcs szerelmek remekül kifejezi, hogy az egyes fejezetekben a kutyák különös szimbolikával bírnak, ironikusan reflektál önmagára, hiszen sokszor tényleg az az érzésünk, hogy ebben a filmben az emberek jobban szeretik házi kedvenceiket, mint egymást, emellett pedig a film mélyebb dimenziójára is utal: az elkorcsosult, felszínes, nem egészen tiszta emberi vágyakra. Az első epizódban fokozatosan minden téren elharapódzik az erőszak – így az itt szereplő kutya nem is lehetne más, mint egy nyugodt pitbull, akiről kiderül, hogy első osztályú harci eb. A második, szappanoperás színben Ritchie, a modell kis, fehérszőrű házikedvence, hasonlít gazdájára, elkényeztetett világban él, és párhuzamosan ő is megéli, illetve erősíti Valeria tragédiáját. A harmadik történetben a hajléktalan külsejű El Chivo (Szőrfej) több, ugyancsak rá hasonlító, utcáról befogadott korccsal él együtt, mígnem hazaviszi és meggyógyítja Kofit, a már említett harci kutyát, aki „hálából” elharapja az összes kutya torkát. Ez jelentős fordulatot indít el, ugyanis a férfi valószínűleg saját magával szembesül Kofin keresztül, ezt követően szakít a bérgyilkossággal és jó útra tér. A változást igen plasztikusan jeleníti meg az, hogy szakítván gúnynevével, megborotválkozik és levágja a haját. A Korcs szerelmek fontos szimbóluma az óriásplakát, melyen a gyönyörű modell reklámoz egy parfümöt. Minden a külső és a látszat, ám mikor ez sérül, és a baleset miatt Valeria lábát amputálni kell, a nő számára ez a minden szertefoszlik, és ordító üresség lép a helyébe… „Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidről!” A filmben minden főszereplő élete változásnak indul, de hogy a felszínes vágyak drámai elvesztése után hússzívet kapnak-e, és eljutnak-e az igazi szeretetre, az nyitott kérdés marad.

A 21 grammban a haldokló Paul végső monológjából tudjuk meg, mire is utal a cím: „Azt mondják, az ember a halála pillanatában 21 grammot veszít a testsúlyából. Mindenki. Mennyi az a 21 gramm? Mennyi vész el? Mikor veszítjük el azt a 21 grammot? Mi vész el vele? Mennyit nyerünk? És mit nyerünk?” A nyitott kérdésekre a film tükrében adott válasz: a lélek. Ugyanis három lélek küzdelmeit követhetjük nyomon: küzdelem a halállal és nem kevésbé az újjászületéssel; küzdelem a gyásszal és a bosszúval; küzdelem a bűntudattal és Istennel. A legnagyobb harc Jack szívében dúl, számára többszörösen is újra kell értelmeződnie a hit, az isteni gondviselés és a megváltás jelentésének. „Isten még azt is tudja, ha meggörbül a hajad szála” – hogy ez pontosan mit jelent, ahhoz a hit kérdésekkel, kételyekkel és perlekedéssel kikövezett útja vezet.

A Bábel mint cím kiválóan fejezi ki a film leglényegesebb problémáját: a nyelvi, kulturális, társadalmi különbségekből adódó, vagy éppen valamilyen sebzettségből, fogyatékosságból fakadó meg nem értettséget, a „közös nyelv” hiányát. A sokszínűség azonban nemcsak a zűrzavar érzését adja, hanem közvetítő személyeknek köszönhetően a kulturális gazdagságról is tanúságot tesz. Iñarritu szokásához híven nem ad számunkra könnyű megoldásokat és abszolút happy endet. Sőt, a marokkói család, a játékból lövöldöző gyerekek drámája színtiszta tragédia, ahogy a mexikói dadáé is. A Japán-színben a süketnéma lány – akinek édesanyja öngyilkos lett – végül megtorpan az erkélyen, apja pedig átöleli őt; a lázadó, önmarcangoló zaklatottság nyugalomra lel ebben az atyai ölelésben. Az amerikai házaspár életét pedig úgy tűnik, éppen a nehézségben, a szenvedésben való együttlét újítja meg.

A Biutiful a helytelenül leírt, és javítatlanul hagyott gyönyörű szót rejti magában. Tudjuk, hogy el van írva, de az is egyértelmű, hogy a szándék mire vonatkozott. A film egy haldokló édesapa utolsó hónapjait mutatja be, ahogy próbálja elvarrni a szálakat, kijavítani ezt az elírást, jóvátenni hibáit és biztosítani gyermekei jövőjét. Uxbalban csupa jószándékot látunk, mégis tragédia tragédiát követ a körülötte zajló eseményekben. Meg kell küzdenie bűntudatával, és fel kell készülnie a búcsúra, melyek végül sikerülnek is.

Bátyja tékozló fiúként üdvözli Uxbalt a nightclubban, viszont rossz szót használ, mikor annak hazatéréséről beszél, ugyanis ez épp az otthon elhagyásának, a férfi pokoljárásának a fázisa. A tékozló fiú hazatérése a kerettörténetben látható, mikor Uxbal halála után édesapjával találkozik, és valóban úgy érezzük, hogy most ért haza, már otthon van, ahol ő a gyermek. És habár voltak félresiklások, és kijavítatlanul, jóvátehetetlenül maradt hibák a férfi életében, attól az még gyönyörű élet volt, ahogy kislánya rajzát sem csúfítja el, vagy teszi értéktelenné a helytelenül leírt Biutiful.