Tornya Erika RSCJ: A salvadori jezsuita vértanúk

Huszonnégy évvel ezelőtt, 1989. november 16-án éjjel San Salvadorban egy 250 katonából álló fegyveres osztag tört be a közép-amerikai José Simeón Cañas Katolikus Egyetem kampuszára, és végeztek Ignacio Ellacuría, Ignacio Martín-Baró, Segundo Montes,
Juan Ramon Moreno, Joaquín López y López,
Amando López jezsuitákkal, illetve házvezetőnőjükkel, Julia Elba Ramossal és tizenöt éves lányával, Celinával. A kivégző osztag szándékosan a jezsuiták fejét lőtte szét, ezzel is jelezve „bűnüket”: az eszükkel támogatták a politikailag elnyomott szegény néprétegek mozgalmát.

El Salvador

A Megváltóról elnevezett közép-amerikai ország, El Salvador területe kisebb, mint a Dunántúl, lakosainak száma jelenleg 6.100.000. 1524-ben spanyol gyarmatosítók fedezték fel, függetlenségét viszonylag korán, az 1840- es években nyerte el. A politikai hatalmat gyakorlatilag folyamatosan a helyi oligarchák birtokolták, a katonai erők támogatását élvezve egyre nagyobb földbirtokokat sajátítottak ki, melyet a földönfutóvá vált bennszülöttek és parasztok éhbérért műveltek. Az ország gazdaságát megrázta az 1929–33 közötti túltermelési világválság, ezért 1932-ben parasztlázadás tört ki, amit a hadsereg kemény kézzel levert. Ezután katonai diktatúrák váltották egymást El Salvadorban. Az 50-es években szükségessé váló iparosítás, illetve a Latin-Amerikát is elért hidegháborús befolyások elindítottak egy lassú társadalmi átrendeződést, megjelentek az ipari munkások, illetve a szociálisan érzékeny egyetemi hallgatók is, de ezt nem követte a politikai demokratizálódás. A politikai elit – hatalmának megtartása végett – egyre csak halogatta az égető társadalmi reformokat. A reformok helyett a kormány „ad hoc” jellegű halálbrigádokat szervezett, melyek a katonai titkosszolgálat egyes tisztjeinek vezetése alatt álltak és likvidálták a kellemetlen ellenzéki személyeket. Ez a folyamat vezetett az 1979-ben kirobbant és 1991-ig tartó polgárháborúhoz, ahol a társadalom két pólusa, az elnyomó militáns oligarchák kormánya és a demokratikus jogokat követelő parasztok álltak egymással szemben. Meg kell jegyezni, hogy a kis ország geopolitikai helyzete nem számottevő ugyan, de a kirobbant konfliktust valószínűleg mélyítette az akkori világpolitikai helyzet. A militáns kormány ugyanis anyagi támogatásokat kapott az USA-tól, illetve fontos tényező, hogy az ellenzék legnagyobb pártja az FMLN (Frente Farabundo Martí para la Liberación Nacional) baloldali volt.

A katolikus egyház helyzete

El Salvador – spanyol gyarmati gyökereinél fogva – hagyományosan keresztény, római katolikus ország, ahol az egyház komoly befolyással bír. Az egyház nemcsak El Salvadorban, hanem egész Latin-Amerikában hamar érzékelte a vidéki rétegek méltatlan helyzetét, az emberek nélkülözését, reménytelenségét és napi szenvedését. A latin-amerikai teológusok egy része már az 1960-as években konkrét keresztény válaszokat keresett a nyomor és politikai elnyomás megszüntetésére, így született meg a felszabadítás teológia. A felszabadítás teológia szerint a kereszténységet konkrét tapasztalatok útján lehet megélni és ez a tapasztalat pedig a szegények felszabadítása kell, hogy legyen. A felszabadítás teológia a cselekvő Istent állítja elénk, aki magára veszi a szegények és a szenvedők terheit, s az ő felszabadításukon munkálkodik. Latin- Amerika történetében kiemelkedő esemény volt az 1968-as püspöki kongresszus a kolumbiai Medellínben. Itt kijelentették, hogy az egyház a jövőben a szegények, a kizsákmányoltak oldalán fog állni. Megalkuvás nélküli harcot hirdettek a kizsákmányolás ellen. Mivel az egyház konkrét emberekkel, közösségekkel foglalkozik, ezért működésének komoly politikai hatása is van. A térség elnyomó elitje szembekerült az egyház szegények mellé állt tagjaival, illetve a marxista alapokon működő baloldali csoportok politikai célokra próbálták felhasználni – mintegy radikalizálni – a katolikus közösségeket. Ez esetenként sikerült is, a felszabadítás teológiának később lett egy olyan szélsőségesen radikális iránya is, ami akár a fegyveres harcot is indokoltnak tartotta a szegények védelmében. Ez a megoldás természetesen nem fogadható el, hiszen nem teljesíti az erőszakmentesség krisztusi kritériumát, illetve összekeveri a megváltást a politikával.

A „salvadori opció”

Az el salvadori egyház sok tagja, papja és szerzetesnője állt a szegények mellé, akár az életük kockáztatásával is. Veszélyes dolog volt a kormány ellenében tevékenykedni, mivel halálbrigádok gyakran alkalmazták a „salvadori opció” néven elhíresült megoldást: a kormány által elhallgattatásra ítélt személy(ek) meggyilkolását. A 70- es és 80-as években több ezer elkötelezett keresztényt, 4 szerzetesnőt és 18 papot öltek meg a katonai titkosszolgálat emberei. Így történt ez 1980-ban Óscar Romero érsek esetében is, akit egy szentmise közben lőttek agyon. Ő a halála előtti napon közvetlenül az ország katonáihoz szólt heti prédikációjában, így kérlelve őket: „Isten nevében, e szenvedők nevében, akiknek a kiáltása napról napra hangosabban száll a mennyekig, kérlek benneteket, könyörgök nektek, parancsolom nektek: állítsátok meg az elnyomást.” Romero érsek gyilkosait nem kerítették kézre a salvadori hatóságok, de a boldoggá avatási ügye épp mostanság kapott új lendületet a Vatikánban. A salvadori jezsuiták is aktívan tevékenykedtek az elnyomott nép érdekében. 1965-ben – jelenleg is működő – egyetemet nyitottak a fővárosban, San Salvadorban (Közép-Amerikai José Simeón Cañas Katolikus Egyetem). A legfontosabb tanszékek a filozófia, teológia, szociológia, kulturális antropológia és szociálpszichológia volt. Főleg külföldről, elsősorban Spanyolországból érkeztek jezsuita professzorok, akik aktívan bekapcsolódtak a szegények melletti egyházi tevékenységbe. A polgárháború során az egyetem az ellenzék egyik központjává vált, innen indult ki egy sor, a szegények felszabadítására irányuló tevékenység. Az egész jezsuita közösség kivégzésére azért került sor, mert a salvadori titkosrendőrség úgy vélte, hogy a jezsuiták szimpatizálnak azokkal a baloldali felkelőkkel, akik a Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front (FMLN) nevű csoporthoz tartoztak. A kivégzést a közösség egyetlen tagja, a ma is San Salvadorban élő jezsuita páter, Jon Sobrino élte túl, mivel ő a támadás időpontjában éppen külföldön tartózkodott. Sobrino atya nevét az elmúlt időkben épp a felszabadítás teológia kapcsán lehetett hallani, mivel a Hittani Kongregáció 2006. november 26-ára keltezett Közleményt bocsátott ki, melyben két könyvét bírálja.

Számonkérés?

A jezsuita közösség elleni merénylet nagy nemzetközi visszhangot váltott ki. A jezsuitákat nem törte meg a szörnyű támadás, nem távoztak a közép-amerikai egyetemről, hanem Jon Sobrino SJ és újonnan érkezett társai tovább folytatták tevékenységüket. El Salvadorban a 70 ezer ember halálát követelő polgárháborút 1991-ben lezárta ugyan egy ENSZ megegyezés, de a viszonyokat jól mutatja a jezsuita gyilkosságokat követő számonkérés ügye. Salvadorban két magas rangú katonai vezetőt elítéltek 1991-ben a jezsuiták elleni gyilkosságokban való részvételért, de 1993-ban amnesztiával ki is szabadultak. Az ENSZ is vizsgálta az ügyet és megállapította, hogy a szerzetesek lemészárlását René Emilio Ponce ezredes rendelte el, aki a gyilkosságok idején a salvadori fegyveres erők egyik parancsnoka volt, később pedig az ország honvédelmi minisztere lett (2011-ben elhunyt). Az akkori honvédelmi miniszter, Rafael Humberto Larios tábornok szintén jelen volt azon a megbeszélésen, amikor kiadták a parancsot (ő jelenleg ismeretlen helyen rejtőzködik). A fentieken kívül 18 másik salvadori katonát is bűnrészesként neveztek meg. 2011 nyarán Spanyolország nemzetközi körözést adott ki a San Salvadorban megölt jezsuiták ENSZ által megnevezett gyilkosai ellen. A tárgyalásra azért Spanyolországban kerül majd sor, mert az úgynevezett „univerzális spanyol jog” szerint vannak olyan komoly bűncselekmények (például háborús bűnök, emberiség ellen elkövetett bűnök stb.), amelyek elbírálása bárhol megtörténhet, függetlenül az elkövetés helyszínétől, illetve a hat megölt jezsuita közül öten spanyol állampolgárságúak voltak. Néhány héttel a körözés kiadása után San Salvadorban a spanyol nagykövetség előtt nyugalmazott katonatisztek, politikusok és helyi lakosok demonstráltak azt követelve, hogy Spanyolország ne járhasson el az 1989-ben hat jezsuita szerzetes megölésével vádolt salvadori katonatisztek ügyében, ne kapjanak kiadatási engedélyt a körözött személyek. A tüntetők azzal érveltek, hogy El Salvador már nem spanyol gyarmat, nem lehet a belügyekbe kívülről beavatkozni.

Az igazság ára

A san salvadori jezsuita egyetem kápolnájában eltemetett mártírok sírjára ezeket a sorokat vésték: „Mit jelent manapság jezsuitának, Jézus társának lenni? A kereszt alatt megvívni korunk döntő csatáját: a hitért vívott harc magában foglalja az igazságosságért vívott harcot is… Nem dolgozhatunk az igazságosságért anélkül, hogy ne adjuk meg az árát.”

A latin-amerikai diktatúrában a szegényeket védelmező jezsuita vértanúk megadták az igazságosság árát. Életük példája vajon elég bátorságot ad-e nekünk ahhoz, hogy kinyissuk a szemünket és észrevegyük a körülöttünk élő szegények és nélkülözők világát és a magunk eszközeivel apró, de konkrét segítséget nyújtsunk nekik?