Előző cikk Következő cikk

Nemeshegyi Péter SJ: Mária és Latin-Amerika népei

Jelenleg a katolikusoknak csaknem fele Latin-Amerikában él. Rómában és Japánban számos latin-amerikai jezsuitával éltem együtt. Mindegyiküknek az volt a sajátsága, hogy nagyon tisztelték és szerették Szűz Máriát, aki Amerika legfőbb védőszentje. 

Guadalupei Szűz Mária

Mária és Latin-Amerika különös kapcsolatának kiindulópontja egy 1531. december 9-én Mexikóban lezajlott esemény. E napon jelent meg Mária egy Juan Diego nevű szegény mexikói indiánnak a mexikói Tepeyac dombon. Ezt a vidéket csak néhány évvel ezelőtt hódították meg a spanyol konkvisztádorok. Juan Diego eredeti neve Cuauhtlatoatzin volt. A Mexikóba érkező spanyol misszionáriusok keresztelték meg, és adták neki a Juan Diego keresztnevet. Juan mindjárt buzgón kezdte gyakorolni keresztény hitét. Már elmúlt ötven éves, amikor a mostani Mexikóváros közelében, a Tepeyac dombon váratlanul megjelent neki Mária, és azt mondta, hogy menjen el a mexikói püspökhöz, és kérje: építtessen egy templomot a jelenés helyén. A mexikói püspök akkor Juan de Zumarraga nevű baszk ferences volt, aki barátságosan fogadta Juan Diegót. Kérésére azonban azt felelte, hogy igazolásként kérjen valamit csodajelet Máriától. Juan erre visszatért a dombra, ahol Mária újra megjelent neki, és arra utasította, hogy a domb tetején nyíló virágokat tépje le és vigye el a püspökhöz. Decemberben nem volt virágzás ideje, de Juan, nagy csodálkozására, szépen nyíló rózsákat talált a dombon. Elbeszélése szerint Mária maga rakta bele a letépett rózsákat Juannak kaktuszrostból font olcsó köpenyébe, amit az indiánok tilmának neveznek. Juan, Mária kívánsága szerint, elvitte a tilmába csomagolt virágokat a püspökhöz, aki nagyon meglepődött, főleg, amikor észrevette, hogy Juan tilmáján egy Mária-kép volt látható. A püspök ezután elrendelte a templom építését. Juan odaköltözött a templom mellé, és felesége halála után ott remetéskedett egészen 1548-ban bekövetkezett haláláig.

A templomocska hamarosan búcsújáró hely lett, és annyian mentek oda imádkozni, hogy 15 év múlva nagyobb templomot kellett építeni. A 18. század elején egy újabb, még nagyobb templom épült ugyanott, 1976-ban pedig odaépítettek egy 50.000 hívőt befogadni képes, nagy, kerek formájú bazilikát. Napjainkban a zarándokok száma minden évben meghaladja a 20 milliót.

A kegyképet a bazilikában őrzik. 400 év után is megvan teljes épségében, annak ellenére, hogy a tilmára festett képek néhány évtized után el szoktak fakulni. Mária arca a képen nem európai arcnak van festve, hanem inkább a fehér és indián keverékű (mesztic) asszonyok vonásaira emlékeztet. Az is említésre méltó, hogy Juan szerint Mária nem spanyol nyelven szólt hozzá, hanem a helybeli nahuatl nyelven. A legfontosabb és legmegdöbbentőbb dolog azonban az, hogy a keresztény hit a jelenés után bámulatos gyorsasággal terjedt a mexikói indiánok között, úgyhogy 10 évvel a jelenés után már 9 millióra rúgott a hívők száma.

Az indiánok megérezték, hogy Mária nemcsak a fehér bőrű hódítóké, hanem ugyanúgy, sőt még inkább, a szegény indián és mesztic embereké. A kegykép nemzeti szimbólummá is lett. Mexikó függetlenségének kivívásakor ennek másolatát tűzték zászlójukra.

Napjainkban Mexikóváros már akkorára nőtt, hogy a templom helye most a város egyik kerületén belül található. A kerületet Guadalupénak nevezik, és ezért a templomban őrzött Mária-képet is Guadalupei Szűz Máriának szokták nevezni. A név spanyol hangzású, de a kép előtt imádkozó helybeli hívek Máriát a magukénak érzik. Latin-Amerika többi országában is érezhetően működött Mária közbenjáró segítsége. Például Brazíliában, Aparecida városában, a 18. századtól kezdve tisztelnek egy kis Mária szobrot; a szobor megtalálásának helyén 1955-ben építették a harmadik templomot, mely 45.000 hívőt képes befogadni, és állandóan zarándokok tömegétől hangos.

A Mária-tisztelet helye az üdvtörténetben

A latin-amerikai katolikusok a buzgó Mária-tiszteletet néha túlzásba is viszik. Fontos ezért, hogy a II. vatikáni zsinat által remekül megfogalmazott módon, helyesen lássuk Mária helyét és szerepét az üdvtörténetben. A zsinat szerint Mária megtestesült Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak emberi édesanyja. Az efezusi zsinat tanításának megfelelően helyesen nevezzük Máriát „istenszülőnek” (görögül: theotokosz), mert az alexandriai és antiochiai püspök és teológusai által 433 tavaszán aláírt Egységformula szavaival élve, Jézus, aki az Istensége szerint az Atyaistennel egylényegű, teljes embersége szerint pedig velünk, emberekkel egylényegű, egy személy, akiben az isteni és emberi természet keveredés nélkül egyesül. Az örök Isten-Ige (Logosz) ugyanis emberi fogantatása pillanatában egyesítette magával a Szent Szűztől felvett emberi természetét. Az ilyen értelemben vett istenanyaság Mária alapvető szerepe az üdvtörténetben. Ez az istenanyaság pedig nemcsak fizikai eseményt jelent; Mária ugyanis tudatosan, hittel és engedelmes odaadással vállalta e feladatát. Ezért mondja a II. vatikáni zsinat, hogy Mária a Fiúisten anyja, az Atyaisten kedves leánya, a Szentlélek temploma, minden más teremtménynél kiválóbb emberi személy, aki szeretettel közbenjárva együttműködik az Istennel, hogy hívek szülessenek az Egyházban.

Ily módon Mária az Egyház ősmintája (tipusz): benne él rendületlenül az a hit, amelyben a többi keresztény is részesedik. Ezért az Istennek mindig „igen”-t mondó, hitből és szeretetből élő Mária mindnyájunk példaképe. A mennybe fölvett Mária pedig ott is folytatja anyai közbenjáró imáját értünk, emberekért.

A Krisztus és Mária „közbenjárását” persze nem úgy kell értenünk, mintha Krisztus irgalmasabb lenne az Atyaistennél, vagy Mária irgalmasabb lenne Krisztusnál. Minden lét és irgalom végső forrása ugyanis az Atyaisten: a Fiúisten jósága e Jóságnak végtelen tükre, Mária jósága pedig Isten jóságának a legkiválóbb teremtményben történő tükröződése. Az azonban igaz, hogy emberi tapasztalataink alapján jobban átérezzük egy édesanya jóságát, mint bármilyen más jóságot. Nem hiába lett általánosan használatos az olaszoknál a következő mondás: „Il cuore della mamma, è un specchio per far vedere il cuore di Dio.” (Az édesanya szíve: tükör, és arra való, hogy benne meglássuk az Isten szívét.)

Ezért rendezte úgy az Isten, hogy amikor túláradó szeretetét kinyilatkoztatta Fiának küldetése, élete, halála és feltámadása által, Jézus életének döntő pillanataiban: fogantatásakor, születésekor, első csodájának megtételekor, halálakor és a feltámadt Jézus által küldött Szentlélek kiáradásakor mindig ott lássuk Jézus mellett az ő édesanyját, Máriát, akit Jézus a kereszten a mi anyánknak rendelt.

Isten az „élet barátja” (Bölcs 11, 27). Az édesanyák is az „élet barátai”. Mária pedig, egész különösen, pártolja az életet, mindenkinek az életét. Nem csoda, hogy ezt legjobban a szegények és elnyomottak érzik át, és ebben találják örömüket és vigasztalásukat. A latin-amerikai keresztények ezért olyan derűsek, minden bajuk és szenvedésük ellenére. Megtanulhatjuk ezt a derűt latin- amerikai születésű új pápánktól, Ferenc pápától is, akinek a mosolya már meghódította az emberek szívét. Máriáról mondjuk a lorettói litániában: ő az „örömünk oka”. Merjünk mi is örülni ővele!