Horváth Árpád SJ: Latin-Amerika felemelkedése

aAmikor megszólaltak a harangok és bevonultunk a misére, a padsorokban még csak itt-ott állt egy ember. Mire a liturgia rendje az Allelujához ért, már kimondottan tele volt a templom. A boltívek alatt virágköltemények díszítették a tágas teret. A kórus négyszólamú motettákat énekelt, némely darabot német nyelven. A szentmise után néhány szóra, legalább egy kézfogásra szinte mindenki megvárta a plébánost a templom előtti téren. Kimondottan ápolt külsejű, kimérten kedves emberekkel találkoztunk. Csaknem mindenki beszélt angolul. Ezekhez a családokhoz legalább három-négy gyermek tartozott, akik többnyire valamilyen egyházi iskolába járnak. Úgy vettem észre, a jezsuita szó körükben egyféle „márkanevet” jelent.

Késő délután egy másik városnegyedbe mentünk, ahol a hívek már az utcán várták a plébánosukat. Egy csoport férfi ügyelt arra, hogy a kimondottan szűk utcácskában a papjuk autójának jusson parkoló. A szentmisék helyszíne egy tornateremszerű csarnok volt. A gyerekek egy husótt szőnyegen ültek az oltár körül, a felnőttek székeken valamivel távolabb. A székek közül talán nem is volt két egyforma. A mise kezdete előtt a plébános még vagy egy órán át gyóntatott. A többiek ezalatt énekeltek, jöttek-mentek az épületben, néhányan kimentek rágyújtani. Megkérdezték tőlem, hogy voltaképpen honnan is jöttem én. Nem nagyon tudott itt senki angolul. Amikor azt mondtam, hogy Húngria a hazám, néhányan mintha nem hittek volna a fülüknek, hogy létezik egy ilyen ország. A prédikáció úgy nézett ki, hogy a rendtársam időnként széles gesztusokkal kérdéseket tett fel, a hívek pedig erre nagy hangon válaszoltak. Az áldozás után a szertartásnak még korántsem volt vége, énekekkel tűzdelt hálaadás következett, amikor még a nagyobbacska gyerekek is egyenként köszönetet mondtak valamiért Istennek.

Latin-Amerika a nagyon szegények és a nagyon gazdagok világa. Az előbbiek helyzete az ezredforduló óta a legtöbb országban jelentősen javul. Azt mondják, az utcagyerekek és a kéregetők látványa ma már nem igazán tartozik Bogota képéhez. Chilét a latin világ Svájcaként emlegetik. Brazília a világ hatodik gazdasági nagyhatalmává nőtte ki magát. Uruguay konszolidált társadalma irigylésre méltó lehet több Európai-uniós ország számára. Hogy ma már az egykoron bádogházas favelákban szilárdabb építőanyagból készülnek az otthonok, van bennük vezetékes víz, áram, városi szennyvízelvezetés és a gyermekek többsége iskolába jár, jelentős részben a keresztény társadalomkritika eredménye is. Jó részben szintén az egyház érdeme, főleg a katolicizmusé, hogy a legtöbb latin-amerikai országban egyre nagyobb hangsúly kerül az új nemzedék minőségi oktatására és nevelésére. De jelentős az egyházi szerepvállalás a kontinens szociális hálózatának kiépülésében is. Évszázadokon át Latin-Amerika mintha a nyugati civilizáció hátsó udvarának számított volna, ma viszont egyre nagyobb figyelmet érdemel ki magának úgy gazdasági, mint kulturális, sőt egyházi tekintetben is.