Előző cikk Következő cikk

Balla Zsuzsa: Ahol véget ér az aszfalt

A Fe y Alegría mozgalom

A Fe y Alegría (Hit és Öröm) a népműveléssel és a szociális támogatással foglalkozó nemzetközi mozgalom, amely a keresztény értékek mellett az igazságosságon, a szabadságon, a szolidaritáson alapul. 1955-ben, José María Vélaz jezsuita pap, teológus hozta létre Venezuela fővárosában, Caracasban azzal a céllal, hogy a szegény, kirekesztett társadalmi rétegek számára létesítsen iskolákat, s az oktatás által hozzájáruljon a társadalmi átalakuláshoz. A folyamatosan terjeszkedő mozgalom ma már 16 országban és három kontinensen van jelen. 

A Fe y Alegría gyökerei

José María Vélaz 1910. december 4-én a chilei Rancaguában született, spanyol bevándorlók gyermekeként. Mindössze ötéves volt, amikor édesapja meghalt, ezért édesanyja nevelte három testvérével együtt. A család öt év után visszaköltözött Spanyolországba. José María Vélaz először a Tudelai Jezsuita Kollégiumban, később pedig a Zaragozai Egyetemen végezte tanulmányait. Jezsuita neveltetése folytán célja az volt, hogy apostoli misszióban szolgálhasson, ezért elhagyta a jogi pályát, és 1928-ban belépett a Jézus Társaságába. Először európai missziós utakat tett, majd Kínába készült, a feljebbvalói azonban végül úgy döntöttek, hogy Venezuelába küldik 1946-ban.

Latin-Amerikában töltött gyermekkora miatt nem volt számára ismeretlen a közeg, s a kezdeti csalódottság ellenére hamar megkedvelte a karibi országot. A caracasi San Ignacio Kollégiumban dolgozott néhány évig, majd azzal az elhatározással tért vissza Európába, hogy folytatja teológiai tanulmányait és pappá válik. Később ismét Venezuelába utazott, ahol a méridai San José Kollégium igazgatójává nevezték ki, s már ekkor fontos oktatói, szervezői tevékenységet folytatott. Az Andok közelsége és a táj szeretete megerősítették, sikeresen fejlesztette a kollégiumot, és a régióban is több kezdeményezés fűződött a nevéhez. Ebben az időben fogalmazódott meg az a gondolat, hogy néhány andoki faluban iskolát alapít, amelyeknek anyaintézménye a méridai San José Kollégium lenne. Miután befejeződött a rektori szolgálata, ismét iskolaláncolat létrehozását tűzte ki célul, ezúttal a Barinas síkságon. Ez a terve azonban nem kapott támogatást.

1954-től a caracasi Andrés Bello Katolikus Egyetemen tanított, ahol 1955-ben megalapította a Fe y Alegría (Hit és Öröm) mozgalmat. 1960-ban távozott az egyetemről annak érdekében, hogy teljes idejét a Fe y Alegríának szentelhesse. A mozgalom ebben az időben már hatezer diákot számlált, akik Caracas külvárosi szegénynegyedeiből származtak, és terjeszkedni kezdett több városban is, köztük Maracaibóban, Valenciában, Barquisimetóban. Vélaz a következő években a szomszédos országokban terjesztette a mozgalmat, először Ecuadorban, majd Panamában, Peruban, Bolíviában, Kolumbiában, El Salvadorban, Nicaraguában, Guatemalában. Célja ekkor már az volt, hogy az összes latin-amerikai országban jelen legyen. A 70-es években agráriskolák láncolatának alapítását kezdte el Venezuela központi régiójában, majd az őslakosok számára létesített volna oktatási intézményeket az ország délkeleti részén elterülő Gran Sabanán. Ezt a tervét azonban már nem tudta véghezvinni, mert 1985-ben elhunyt.

A Fe y Alegría születése

Miközben José María Vélaz a Katolikus Egyetemen tanított, igyekezett fejleszteni diákjai szociális érzékenységét. Vasárnaponként a Caracas északi részén lévő Catia szegénynegyedbe mentek katekizmust tanítani, ahol ételt és ruhát is osztottak szét. Már ekkor úgy gondolták, hogy a sikeres hittérítői munkához iskolai hálózatot kellene kialakítani, mert a tanulatlanság a perifériára kerülés és a nyomor egyik oka. „A tudatlan nép alávetett. A manipulált nép elnyomott. Ezzel ellentétben, a tanult nép szabad, újjászületett, és ura a sorsának” – mondta Vélaz az egyetemen tartott egyik beszédében.

A mozgalom első iskoláját Abrahán Reyes kőműves házában hozták létre, és 100 gyermek kezdett tanulni a falai között. Reyesnek és feleségének nagylelkűsége sokak számára példaként szolgált, s a mozgalom indulásában és fennmaradásában is jelentős szerepe volt az adományoknak. Az egyik egyetemi diáklány például a saját fülbevalóit ajándékozta oda, amelyet tombolán sorsoltak ki. Az így befolyt összegből megvették az első iskolapadokat, sőt még a tanárok bérének egy részét is fedezte. A mozgalom fő bevételi forrása hosszú időn át az anonim támogatóktól beérkezett ajándéktárgyak kisorsolásából keletkezett jövedelem lett.

A Fe y Alegría mozgalom terjeszkedni kezdett, elhagyatott, romos épületeket béreltek, farmokat használtak iskolaként. A bevételek növelése érdekében pedig a tombola mellett kampányokat indítottak. A mozgalom elnevezéséről a következőt nyilatkozta az alapítója: „A Hit és Öröm elnevezés nem véletlen, de nem is megfejthetetlen. Az egy teljes mértékben átgondolt név, mint az a cél, amely felé utunk vezet. Ez a mi jelképünk és zászlónk, amelyen sok órán át és sokszor gondolkodtunk. Ez a mi jelszavunk.”

Az egyház támogatásával működő Fe y Alegría sokféle embert állított az oktatási projekt mellé, az iskolákat a közösség erejével építették, a legtehetősebbek pedig anyagi felajánlásokkal, befolyásukkal és ötleteikkel támogatták.

„A Hitnek és egyben az Örömnek is a hírnökei vagyunk. Mindazonáltal arra kell vágynunk, hogy a Hitet és Örömöt oktató pedagógusokká váljunk” – fogalmazott J. M. Vélaz a Pedagogía de la Alegría című művében.

„Ahol a város elveszíti a nevét…”

1964-ben már tízezer diákja volt a mozgalomnak Venezuelában, s más latin-amerikai országokban is terjeszkedni kezdett. Vélaz legtöbbet emlegetett mondata mai napig a következő: „A Hit és az Öröm ott kezdődik, ahol véget ér az aszfalt, ahol nem csepeg ivóvíz, ahol a város elveszíti a nevét.” Tagjai tevékenységüket az átfogó népi oktatásért tették, céljuk a legszegényebbek minél színvonalasabb tanítása volt.

A latin-amerikai terjeszkedés után, 1984-ben Spanyolországban kiépítették a latin-amerikai testvérszervezetek támogatói bázisát, amely mára a Fundación Entreculturas civilszervezet lett, a Fe y Alegría legfőbb támogatója. Évekkel később pedig Olaszországban a latin-amerikai migránsokkal foglalkozó rádióállomást hoztak létre. A Fe y Alegría mozgalom számára fontos lépést jelentett, hogy 2007-ben megjelent Fekete-Afrikában, Csádban.

Noha a mozgalom megalapításakor általános iskolákat hozott létre a szegénynegyedekben, ma már több területen végzi tevékenységét, de legfőbb célja – az igazságos, befogadó társadalom létrehozása az oktatáson keresztül – változatlan maradt.

A Fe y Alegría ma már öt területen tevékenykedik: a szociális támogatások és közösségfejlesztés, tanárképzés terén, oktatási programokat alakítanak ki sajátos nevelési igényű gyermekeknek és fiataloknak, rádióállomásokat üzemeltetnek, amelyeken keresztül oktatóprogramokat közvetítenek és foglalkoznak távoktatással is. Nevelési programja végigkíséri a gyermeket a bölcsődétől egészen az egyetemig.

A mozgalom emellett hat stratégiai programot üzemeltet. Foglalkozik a központjaiban zajló oktatás minőségének javításával annak érdekében, hogy bővítse a társadalom legszegényebb szektorainak lehetőségeit és képességeit. Célja, hogy a képzéseket elvégzők olyan tudásra tegyenek szert, amellyel könnyen el tudnak helyezkedni. Külön foglalkozik az információs és kommunikációs technológiák tanulási folyamatba való beépítésével.

Minden egyes országban ahol jelen van, a Fe y Alegría non-profit szervezetként működik, tevékenysége során alkalmazkodik az adott állam jogi normáihoz. Nemzetközi szinten a helyi szervezeteket szövetségbe tömöríti, amelynek a székhelye Caracas. A Fe y Alegría Nemzetközi Szövetségét azért hozták létre, mert a nagy földrajzi kiterjedés miatt szükség volt arra, hogy megőrizzék a mozgalom alapvető kohézióját. A Szövetség mozdítja elő a mozgalom szociális támogatási és népművelési tevékenységére vonatkozó javaslatait, összehangolja a tagországok közötti együttműködési projekteket, emellett felelős a mozgalom új országokban való megjelenéséért és a nemzetközi szervezetekkel való kommunikációért.

Sikertörténet

A Fe y Alegría sok eredménnyel büszkélkedhet Latin- Amerikában: csak ebben a régióban 2458 földrajzi pontból álló hálózata van 14 országban, amelyekben 3109 kiszolgáló egység működik. A tevékenysége közvetlenül több mint egymillió embert érint, 35 000 oktatót és szociális munkást foglalkoztat.

A mozgalom programjai elismertek a népi, akadémiai, kormány és magánszektorok körében is. A legtöbb esetben a Fe y Alegría nyomornegyedekben létesített központjai a helyi fejlődés ösztönzőjévé váltak. Története főként azért ennyire sikeres, mert megoldást és alternatívát jelent azok számára, akik a társadalmi és pénzügyi helyzetük miatt ki vannak rekesztve az oktatási rendszerből.

Felhasznált irodalom: • Federación Internacional de Fe y Alegría: http://www.feyalegria.org • Fe y Alegría Movimiento de Educación Popular Integral y Promoción Social: http://old. feyalegria.org • Entreculturas: http://www.entreculturas.org • Mundo Escolar: http://www.mundoescolar.org/ • Miguel Bayon Pereda (2003): "Un niño sin escuela es una bomba de relojería": http://elpais.com/diario/2003/12/01/educacion/1070233207_850215. html • J. A. Aunión (2006): "El maestro antes tiene que ser ciudadano; si no, nuestro discurso estará vacío": http://elpais.com/ diario/2006/04/03/educacion/1144015203_850215.html