Bánsághy Nóra: A lélek megnyilatkozásai

Egy nemzetközi kiállítás-sorozat utolsó állomásaként érkezett Budapestre a Magyar Nemzeti Galériába a Thorma János, a magyar Barbizon festője című tárlat, közel 200 festménnyel, grafikával. Büki Barbara kurátorral a művészről beszélgettünk, valamint arról, miért is bír olyan nagy jelentőséggel ez a kiállítás.

tTalán jogosan mondható, hogy a méltatlanul elfeledett Thorma János igen nagy hatással volt a századforduló festőgenerációjára. Ő volt ugyanis aki Réti Istvánnal, Ferenczy Károllyal és Iványi-Grünwald Bélával létrehozta 1896-ban a nagybányai festőiskolát. Innen az utalás is a tárlat címében a „magyar Barbizon”-ra. Nem véletlen tehát, hogy Szakál Aurél, a kiskunhalasi Thorma János Múzeum igazgatója, Bay Miklós, a festő talán egyik legjelentősebb gyűjtője, valamint Thorma Gábor, a művész egy távoli leszármazottja úgy érezte, a festő halálának 75. évfordulójára jó lenne összehozni egy vándorkiállítást. A céljuk az volt, hogy Thorma János műtárgyait olyan helyekre vigyék el, ahol ő annak idején élt, dolgozott, tanult. Így jöhetett szóba Kecskemét, Nagybánya, Kiskunhalas, Stuttgart, München, Berlin és végül a Magyar Nemzeti Galéria – meséli Büki Barbara. „Ahhoz, hogy majdnem kétszáz képet áttekinthetően és élvezhetően ki lehessen állítani, koncepció kell” – vallja. „Úgy gondoltam, hogy ne a kurátor, a művészettörténész vezesse a látogatót, hanem sokkal inkább maga Thorma János. Ezért a levelezéseiből, a noteszéből és minden egyéb rendelkezésre álló forrásból származó idézetek kerültek a képek alá, ezekre építettük fel tulajdonképpen a kiállítást. Létrehoztunk egy műtermi sarkot is, ahol a művész alakját is megidézzük.”

Az elfeledett művész

Amikor Nagybánya és a festőiskola szóba kerül, talán nem rögtön Thorma János neve jut az eszünkbe, holott ő az, aki létrehozta, később pedig életben tartotta az iskolát. Ő volt a „legnagybányaibb” nagybányai festő, ahogy egy 1928-ban megjelent írás is tanúskodik erről. „Annak, hogy a történetírás megfeledkezett róla, több oka is van. Az egyik, hogy 1919 után Nagybánya nem tartozott többé Magyarországhoz. Ráadásul, ellentétben nagybányai festőtársaival, akik az év egy részét mindig Budapesten töltötték, Thorma végig Nagybányán tartózkodott. Az ő vállán nyugodott a szabadiskola léte, főleg Ferenczy István halála után, mikortól is a nagybányai festőkör végérvényesen egyet jelentett személyével” – mondja Büki Barbara. A kiállításon látható idézetek nagyon jól szimbolizálják azt is, hogy tanítványai hogyan gondolkodtak róla. Bernáth Aurél például így vélekedik: „Thormát eleinte nagyon tiszteltem. Később, amikor azt hittem, hogy festészetemmel megválthatom a világot, elsüllyedt a képe, sőt morogtam ellene, és festészetét, mint cammogó provincializmust könyveltem el. Majd később, amikor értelmem és szívem kinyílt a hittel készült emberi munka megbecsülésére, újra szeretni kezdtem. Sokszor fölmerült bennem alakja. Napbarnított arca, ezüst haja látványa mögött összeállt számomra szép magyar jelleme is.”

A tárlattal körülbelül egy időben jelent meg Thorma János levelezése is, melyek Réti István festővel kötött szoros barátságáról is tanúskodnak. „Ezeknek a leveleknek az érdekessége, hogy egyetlen olyan festői probléma sincs, amit ők ne osztottak volna meg egymással a levelekben. De ugyanez vonatkozik az élet problémáira is, hiszen nem volt olyan téma, amiről ne írtak volna egymásnak. A levelezésükből csodálatosan kirajzolódnak a mindennapjaik” – meséli a szakember.

A karakán festő

A kiállítás első képe, és egyben a festő első kiemelkedő alkotása a Szenvedők az 1890-es évekből, ami nagyon jól szimbolizálja Thorma munkásságát. A festő egy abszolút nagy falattal kezdi a pályáját, hiszen a kép egy halottak napi eseményt ábrázol. A háttérben ott vannak a sírok, amiken a mécsesek lángjai világítanak, mindez egy szürkületi időszakban, ami fokozza a drámai hatást. A festmény előterében a sírkert bejárata van, jobbról kolduló parasztok, a baloldalon egy férfi és egy női alak térdel, valamint egy szegény sorsú asszony fogja gyermekét a karjában, miközben a temetőből egy elegáns házaspár távozik. Távozás közben a nő megcsókolja a gyermek fejét, a férfi pedig egy zsebkendőt tart a szája elé. „Ez egy megtörtént eseményen alapul, aminek Thorma is szemtanúja volt” – meséli Büki Barbara. „Egy pillanat volt csak, de ebben a képben megmutatkozik az, milyen is volt valójában Thorma János. Egy hirtelen haragú, igazságot kereső, karakán ember.” A kép egyébként nagyon jól tükrözi azokat az éveket, amikor a festő kikerült Münchenbe, Hollósy Simon tanítványaként. Hollósy akkoriban a naturalizmus jegyében festett és tanított, ráadásul átvette a Franciaországban oly népszerű szürkés-áttetsző-gyönyházfényű tónust, amit az ottani festők alkalmaztak képeiken. „Ezért is választottam a kiállításhoz a képek aláfestésének a falakra ezt a halványszürkét – fűzi hozzá a kurátor –, hogy passzoljon a Szenvedőkhöz, valamint az életmű későbbi korszakából való ropogós, színes képek hangulatát se nyomja el.” Thorma ezt a tónust éppúgy, mint a naturalizmust, teljesen magáénak érezte.

Thorma munkássága során sok stílust képviselt, ami a kiállításon nagyon jól nyomon követhető. „A tárlat a már említett naturalizmussal kezdődik. Ebből az időszakból sikerült a legkorábbi tanulmányokat is megszerezni a tárlathoz. Ezek közül az egyiken még ifjúkori tanára, Székely Bertalan szignója van, de a festmény hátoldalán Thorma saját kézírásával látni egy jegyzetet, miszerint Thorma János festette” – fűzi hozzá a kurátor.

Az 1890-es években huzamosabb ideig tanult Párizsban a Julian Akadémián, amely időszak egyik legkiemelkedőbb alkotása Bilcz Irén portréja. „Ez a szecesszió jegyében született alkotás az egész életmű egyik kincse.”

Nagybányán

Amikor festőtársai leköltöztek Thormához Nagybányára, ő nem azon a területen lakott, ahol a többiek. Épített magának egy szabad ég alatti műtermet, ami egészen sajátos hely volt. Festészeti szempontból ez a műterem sötét tónusokat kívánt meg, ami nagyon jól látszik a legkorábbi festményein is. Itt festette például az Aradi vértanúk című képét, de itt készültek a Békesség veletek és a Kocsisok közt című művek is az 1900-as évek első felében. Thorma édesanyjával élt együtt Nagybányán, de miután anyja 1917-ben meghalt, eladta a házat és leköltözött a többi festőhöz a műtermekbe. Ott egy egészen más környezet várta, ami újfajta művészi inspirációt nyújtott számára.

A Szenvedők után kezdett az Aradi vértanúk festésébe, amellyel 1896-ra, a millennium évére végzett. „Ez a kép már Nagybányán készült, habár tudni kell róla, hogy nagyon sokat utazott, még a nagybányai festők közül is Thorma volt az, aki folyton úton volt. Ezek az utak leginkább Párizsba vezettek és még az 1900-as évek elején is többször járt ott. Érdekes azonban, hogy ennek lenyomatát nem lehet látni a művészetében.” Ennek az lehet az oka, ahogy Réti István is írja róla, hogy Thorma olyan művész, akinek határozott elképzelése van, nem hagyja magát befolyásolni. „Lényegében egyetlen olyan festménye van, ami kimondottan művészi inspiráció alapján készült, ez pedig nem más, mint Békesség veletek című festménye, mellyel Rembrandt előtt
tisztelgett” – mondta Büki Barbara. A kép teljesen illeszkedik a festő saját stílusához is: ugyanaz a barnás, mélytónusú a háttér, mint ami ebben a korszakában jellemzi. A Békesség veletek témája a húsvéti ünnep, amikor a tanítványoknak megjelenik Krisztus, és megmutatja sebeit nekik, ők pedig leborulnak előtte. „A festmény nem csupán egy Krisztust és tanítványait ábrázoló bibliai festmény, hanem sokkal inkább a nagybányai művészeknek a programadó képe, noha Thorma nem annak szánta. És miért programadó?” – teszi fel a kérdést a szakember. „Azért, mert Krisztus képében Hollósy Simont ábrázolja.” A Hollósy-iskola 1896-ban a nyári időszakra Nagybányára költözött, ezzel jött létre tulajdonképpen maga a festőiskola.

A Békesség veletek című kép 1897-es kiállításakor a magyar állam azt az igényét fejezte ki, hogy szeretné megvásárolni Thormától. Kisebb alkudozás és egyezkedés után végül megköttetett az üzlet, de a kiállítás után a művész visszakérte a képet, hogy még pár ecsetvonást húzhasson rajta. „Thorma a tökéletességre törekvő művész volt. Azonban legnagyobb bánatára a Képzőművészeti Társaság elnöke is kért egy-két változtatást, többek között azt, hogy Krisztus alakja inkább az ikonográfiai Krisztus alaknak feleljen meg: középen elválasztott félhosszú hajjal. Thorma szerette volna megtartani művészi szabadságát és emiatt csak egy picit igazgatta meg a hajat, de ennél jobban nem változtatott a képen” – avat be minket a részletekbe Büki Barbara.

Thorma János 1898-ban kezd bele élete egyik legnagyobb vállalkozásába, a Talpra magyar! című kép megfestésébe, amelyen majd 30 éven át dolgozott. „Művészi gondolatait folyamatosan ez a festmény kötötte le” – meséli a kurátor. Nem lehet figyelmen kívül hagyni Thorma igyekezetét, mely arra irányult, hogy megújítsa a történelmi festészet addig túlnyomórészt magányos, arisztokrata hősöket középpontba állító műfaját.

Stílusfordulatok

Az 1899 második felében tett néhány hónapos spanyolországi utazás, és Velázquez képeinek megismerése Thorma János festészetében stílusfordulatot hozott: sokalakos, elbeszélő jellegű népi életképei még realisták voltak, de a szabadtéri fényjelenségek, a plein air irányzata már meg-megjelent ezeken a festményeken. Ebben az időszakban születtek népi zsánerképei, mint például a Kocsisok közt vagy a Kártyázók.

Miután Ferenczy Károly 1917-ben meghalt, ő vette át a Nagybányai Festők Társaságának elnökségét. Ekkoriban változott meg naturalista látásmódja is, a gondolati tartalommal telített képeket felváltották a lírikusabb, pillanatnyi impressziókra hagyatkozó képek és egyre nagyobb szerepet kapott a természetábrázolás is. Plan air festészete az 1920-as évek végére ért be. 1927-ben végleg lemondott a festőiskola vezetéséről, ami egy újabb fejezetet nyitott életművében. Napfényes tájképein és alakjain az élénk, tüzes színek érvényesülnek elsősorban, melyektől egyre elevenebb alkotások születnek. Ezek a képek adják a tárlat utolsó szakaszát, mintegy feloldva az addigi szürkés, sötétebb tónusú képeket.

A május 12-ig látható kiállítás célja egyfajta hangulat megteremtése volt, hiszen ez az, ami Thorma számára is a legfontosabb volt festészetében. Így vallott erről: „Képeim megfestésénél az emberi lélek megnyilatkozása volt fontos. A festés technikája vagy a dekoratív hatások keresése mindég másodrendű kérdés volt. Bátran mondhatom, hogy a kivitel terhemre volt, ha ki tudtam fejezni a lelkiállapotot. Egy pár flekk- vagy vonalkompozíció kielégítette igényeimet a kivitelben. Ezeket különösen ott lehet tapasztalni, ahol a téma nélkül való dekoratív kompozícióimat vetem vászonra.”