Előző cikk Következő cikk

Dormán Júlia: „Hivatásunk, hogy reményt vigyünk”

A Congregatio Jesu szerzetesrend egy jezsuita alapokon nyugvó női szerzetesközösség. A 2011-es általános rendgyűlésének jelmondata: „Hivatásunk, hogy reményt vigyünk”. Milyen múltra, nemzetközi történelemre tekint vissza, illetve jelenleg hogyan működik hazánkban a korábban „angolkisasszonyoknak” nevezett közösség? Ezekről is beszélgettünk Knáb Judittal, a rend magyarországi tartományfőnöknőjével.

 

A Congregatio Jesu (CJ) szerzetesrendet az angol származású Ward Mária (1585–1645) alapította, aki már fiatalon felismerte, hogy Isten szerzetesi életre hívja őt. Mégis hosszú évekig tartott, míg bizonyosságot kapott arról, hogy nem egy már meglévő közösségben kell szolgálnia Istent, hanem olyan új, addig még nem létező női rend alapítására hívja őt az Úr, ami apostoli, és az ignáci rendalkotmány szerint működik, mégis függetlenül, nem alárendelve a jezsuitáknak. Összefonódik valamiképpen ez a küldetés és lelkiség?

Ward Mária korában az apácák zárt kolostorokban (klauzúrában) éltek, a monasztikus hagyományok szigorú előírásait követték. Hivatása betöltéséhez évekig tartó útkeresés várt rá. Ugyanis hazájában az anglikánok felszámolták a katolikus kolostorokat, és Flandriában nem találta meg a helyét a klarissza zárdában. Elhagyva a flandriai kolostort visszatért Angliába, és ott főként a hitükben elbizonytalanodott, sőt anglikán hitre tért emberek körében apostolkodott. Nem kisebb vágy hajtotta, mint az, hogy hazájában megmentse a katolikus hitet. Eredményes munkája miatt az anglikán érsek vérdíjat tűzött ki a fejére és azt mondta, hogy Ward Mária veszélyesebb, mint 6-7 jezsuita. Londoni tartózkodása alatt megtapasztalta, hogy Isten nemcsak az imádságban és a szentségekben található meg, hanem az emberekben, a felebarátok szükségleteiben is jelen van számára. Nőknek az ő korában azonban lehetetlen volt az apostoli élet. Ő mégis belső békét érzett, miközben embertársaiban szolgálta Istent. Érdekes módon Ward Mária előbb talált rá a küldetésére, mint a hivatására. Útkeresésében fontos mérföldkő az 1611-ben történt imaélménye, amikor tisztán egy belső hangot hallott: „Vedd a társaságét!”, vagyis a Jézus Társasága Rendalkotmányát. Az ő hivatása történelmet formáló, mert elsőként helyezte egy női rend alapjait a jezsuiták Konstitúcióira. Így fonódik össze Ward Mária életében a küldetés és a lelkiség.

Hogyan terjedt el a szerzetesrend és hogyan bontakozott ki Ward Mária karizmája?

Az ignáci lelkiségben gyökerező Ward Mária karizma a rend 400 éves története során számos és nagy küzdelem árán valósulhatott meg, sőt ez a folyamat ma sem ért még véget. Alapítónőnk olyan bátran és elszántan járta útját, hogy azt az akkori egyházi vezetők többnyire nem értették meg. Olyannyira, hogy 1909-ig tilos volt őt, mint rendalapítót megemlíteni. Ezért nevezték a rend tagjait a közelmúltig „angolkisasszonyoknak”. Első társai és későbbi követői azonban generációról generációra titokban adták tovább Ward Mária lelki örökségét. Ennek számunkra legegyszerűbb és legértékesebb összefoglalása a sírfeliratán olvasható: „A szegényeket szeretni, velük élni, meghalni és feltámadni. Ez volt minden törekvése Ward Máriának…” Ő mindazokat szegénynek tartotta, akik fizikai, szellemi vagy lelki értelemben szenvedtek szükséget. Hazájában a katolikus vallás megmaradásáért küzdött szoros együttműködésben a jezsuita atyákkal. Hamar felismerte, hogy a katolikus országokban nem a felnőtteket kell pasztorálniuk, hanem a leányok nevelése és oktatása területén mutatkozik „szegénység” és egyben társadalmi igény. Első bentlakásos iskoláját St. Omerben nyitotta meg angol leányok részére, s egyidejűleg szegényiskolát tartott fenn helybeli gyermekeknek. Ez a modell gyakran visszaköszön a későbbi iskoláknál, Liège-ben, Kölnben, Rómában, Nápolyban, Münchenben, Bécsben és Pázmány Péter meghívására Pozsonyban. Kétségkívül Budapesten is alapított volna iskolát, ha a hírhedt 1631-es bullával az egyház nem lehetetleníti el az általa létrehozott intézményt. Az „angolkisasszony” nővérek nevelő-oktató munkája az első évszázadokban főleg Közép-Európában erősödött meg, és vált híressé olyannyira, hogy a CJ-t sokan máig is a tanító rendek közé sorolják. Rendtársaink először a 19. század közepén indultak közösséget és iskolát alapítani a kontinensünkön túlra, Indiába. Napjainkban a CJ világszerte mintegy 30 országban, négy földrészen teljesít küldetést, ahol a nővérek szociális-egészségügyi, nevelő-oktató, lelkiségi-pasztorális területeken szolgálják Istent embertársaikban.

Hol vannak jelen és milyen területeken dolgoznak a CJ nővérek Magyarországon?

Elődeink a kommunizmus előtt híres iskolákat működtettek szerte az országban. Ma hazánkban három közösséghez tartoznak a nővérek, és mindháromhoz tartozik egy-egy apostoli mű: Budapest belvárosában, a tartományi központ mellett működik a Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium. Budapest-Zugligetben gondozzuk idős, beteg rendtársainkat. A tartomány harmadik közössége Egerben található, az intézmény neve: „Sancta Maria” Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Zeneiskola. Iskoláinkban a szentignáci lelkiség szerint és Ward Mária karizmája alapján három alappillérre épül értékközvetítő pedagógiánk: tudás – lelkiség – szolgálat. Alapítónőnk újítása abban rejlik, hogy korának oktatása terén a hagyományos tanmenetet kiegészítette képzőművészettel és színjátszással, klasszikus irodalommal és modern nyelvekkel. Felismerte, hogy a diákok akkor tudnak teljesen integráns emberré válni, akkor tudnak átalakulni Krisztus képmására, ha összetett és megfelelő tanmenet alapján oktatják őket, a „minden dologban megtalálni Istent” programjának jegyében. Ward Mária tapasztalatból tudta, hogy a háztartásokat vezető angol katolikus asszonyok jelentik a kulcsot ahhoz, hogy a katolikus hit életben maradjon. Ennek érdekében pedig alapos oktatásban kell részesülniük. Ward Mária tanmenete a korban progresszívnek, sőt forradalminak számított. Az akkori általános vélemény szerint a színjátszás nem illett a nőkhöz, és egy bíboros valóban fel is rótta, hogy lányokat ilyesmire tanítottak – csakhogy a színjátszás kitágítja az egyén tapasztalati spektrumát, számos képességet fejleszt, és növeli az önbizalmat, amelyre Ward Mária korában a nőknek szükségük is volt ahhoz, hogy megtartsák hitüket az ellenséges környezetben. Ez a mai időkre ugyanúgy igaz.

Mi ma a tudás átadásában a klasszikus általános iskolai és gimnáziumi oktatás keretein túl a diákjainkban rejlő személyes tehetség kibontakoztatásán munkálkodunk. A szerzetesrend nemzetközisége tükröződik intézményeink idegen nyelvi oktatásában. Iskoláink kapcsolatokat ápolnak más európai országok diákjaival és részt vesznek olyan pályázatokon, ahol több ország tanulói működnek együtt egy-egy tudományos vagy művészeti területen. A lelkiség közvetítésében fontos, hogy minden tanár és diák megismerje a szentignáci lelkigyakorlatokat, életvezetésükben reflektált, fejlődőképes és elkötelezett emberek legyenek. Ward Mária nevelési módszerei közül évszázadok óta jelentős szerepe van a művészetre nevelésnek, ezért intézményeinkben hangsúlyos helyet kap a zene, a tánc, a színjátszás és a képzőművészet. A szolgálatra nevelésben arra törekszünk, hogy diákjaink érzékenyek legyenek a társadalmi igazságtalanságokra, és síkra szálljanak az igazságosabb világért. A szeretetszolgálat által biztosítjuk, hogy az iskoláinkban felnövekvő generációk ne csak elvben, hanem gyakorlatban is közelebb kerüljenek olyan társadalmi csoportokhoz (idősekhez, fogyatékkal élőkhöz, hátrányos helyzetű gyermekekhez stb.), akik segítése közben mélyebb önismeretre jutnak, és szolidaritást tanulnak. Célunk, hogy a nevelés által értékekre épülő társadalmat szolgáljunk. Ezt azzal kívánjuk elősegíteni, hogy iskoláinkban egészséges női és férfi identitású, önállóan gondolkodó, felelősséget vállaló, nemzeti gyökereiben erős, szolgálatra kész fiatalokat képzünk.

Közösségeikben mennyire gyakorolják a jezsuita imamódokat? Hogyan imádkoznak leginkább – akár egyénileg, akár közösségileg?

Lelki életünk alapja az ignáci lelkigyakorlatok. Szerzetesi képzése során minden nővér kétszer végzi el a 30 napos lelkigyakorlatot: a noviciátusban és az örökfogadalom előtt. Évente pedig nyolc napos lelkigyakorlatokat végzünk. Imaéletünk ezekben a tapasztalatokban gyökerezik. A napi lelki táplálékunk sokféle. Ki-ki szabadon választhat, hogy a különböző imamódok közül a szentírással való imádság, a meditáció, szentségimádás, kötött imák, egyéb utak (természet, zene, képek, lelki olvasmányok stb.) közül melyek segítik Istent keresni, vele kapcsolatba lépni, hozzá közelebb kerülni. Közösségeinkben rendszeresen végezzük a zsolozsmát, hetente szentségimádást tartunk, a tartományi és nemzetközi találkozók alkalmával változatos és kreatív módokon is imádkozunk.

Hogyan ünnepelik közösségükben a Húsvétot?

Én a Budapest belvárosi közösség tagja vagyok, ahol négyen élünk. Évek óta minden nagyobb ünnepet Felsőörsön töltünk. Azért szeretünk ott ünnepelni, mert az ottani kis családi házat a számunkra nagyon kedves veszprémi nővéreinktől örököltük, és az épület puritánsága minden ünnepkörben jobban ráhangol minket a liturgia és a mi saját életünk lényegére. A ház egyik szobáját „imatérré” rendezzük át, a liturgia mellett személyes és közös imaórákat tartunk. Nagycsütörtökön az utolsó vacsora emlékére ünnepi lakomát készítünk, a liturgia után az udvaron égő tűz mellett virrasztunk és imádkozunk. Nagypénteken a veszprémfajszi kálvárián végezzük a keresztutat, amelynek állomásain a saját tapasztalatainkat és gondolatainkat osztjuk meg egymással. Nagyszombaton igyekszünk csendet tartani és imádkozunk a szent sírnál. Részt veszünk a feltámadási liturgián és vasárnap lehetőség szerint vendégül látjuk a barátainkat. Hétfőn „Emmausz-kirándulásra” megyünk.

Fontosnak tartjuk, hogy az ünnepeink valódi fizikai, lelki és szellemi feltöltődések legyenek, hogy ezekben a napokban testben-lélekben megerősödjünk, és ezáltal teljesíteni tudjuk küldetésünket a kihívásokkal teli hétköznapokban, vagyis Ward Mária nyomdokain járva a remény embereiként szolgáljuk Istent az embertársainkban.