Előző cikk Következő cikk

Radóczy Jusztina: Lélekemelés – fitten

Manapság egyre többet hallunk a „másságról”, a toleranciáról vagy integrációról. Legtöbbször – távolról – támogatjuk is ezeket a törekvéseket, de vajon mi történik akkor, ha saját családunkban, vagy baráti körünkben fordul elő egy felkavaró változás? 
Kovács Klaudia Éva fitness edző, a mozgás segítségével próbál megküzdeni problémáival. Az életében bekövetkezett változások számos nehézséget okoztak, amelyekre véleménye szerint az egyik gyógyír a mozgásterápia lehet.

 

Pécsett az egyetemen a humánszervező szakon végeztél, mégis edzőként dolgozol évek óta. Miért választottad ezt a foglalkozást?

Már gyermekkoromban sokat foglalkoztam a sporttal, azt lehet mondani, hogy szinte mindent kipróbáltam. Jártam versenytáncra, kosárlabdázni, atlétikára, sőt még jazz balettre is. Az egyetemi évek alatt azonban többfajta edzőtanfolyamot is elvégeztem, így hamarosan ez lett a hivatásom. Jelenleg két mozgásformával foglalkozom, a pilatessel és a hot ironnal. Az utóbbi egy súlyzós edzés, a pilates pedig egy mélyizmokra ható torna, ami kissé hasonlít a jógához, de annál sokkal dinamikusabb. Edzéseket tartok kismamáknak és gyerekeknek, valamint hamarosan elindul az „auti-pilates” foglalkozás is.

Mit takar pontosan az auti-pilates kifejezés?

Ez a terápia kifejezetten az autizmussal élő gyermekeknek, fiataloknak segít. Amerikában már létezik ez a mozgásforma, amely nem csupán egy sport, de Magyarországon még nem nagyon ismerik.

Mi a célod ezzel, illetve mi áll ennek a hátterében?

Az autizmussal élők edzése igen bonyolult folyamat, tehát itt nem elég pilates edzőnek lenni, ismerni kell ennek a speciális állapotnak a jellemzőit. Mivel nekem is van egy autizmussal élő kisfiam, elkezdtem tornázni vele, először csak úgy hobbiból. Lerajzoltuk egy táblára a gyakorlatokat, amiket aztán idővel el is tudott végezni. Észrevettem, hogy ettől nyitottabb és boldogabb lett. Ennek kapcsán kezdtem el kutatni azt, vajon létezik-e ilyen terápia a világban. Mint kiderült, Amerikában jógára és pilatesre is járatják az autizmussal élő gyermekeket. Kidolgoztam tehát egy programot, amelyre néhányan elkezdtek járni. Sajnos a szülőknek nincs anyagi lehetőségük rendszeresen foglalkozásokra hozni a gyerekeket, így egyelőre az én önkéntes munkámmal működik ez a csoport.

Nemrégiben elindítottál egy sikeres jótékonysági fitness-sorozatot is „Lélekemelés fitten” címmel, azzal a céllal, hogy támogatókat találj az auti-piláteshez. Mindent igyekszel megtenni annak érdekében, hogy ez a mozgásterápia elindulhasson.

Azért tartom ezt fontosnak, mert ennél a terápiánál – ellentétben a mai gyakorlattal – nem az idegrendszeri fejlesztés a lényeg. Sajnos manapság szinte csak az agy, illetve az idegrendszer fejlesztésével foglalkoznak a szakemberek, a mozgásra kevés figyelmet és energiát fordítanak. Kisfiam kapcsán igen sok autizmussal élővel találkoztam, akiknél azt figyeltem meg, hogy felvesznek egyfajta púpos, befelé forduló testtartást. Az én lelkem viszont nagyon tiltakozik ez ellen. Szerintem számukra is ugyanolyan fontos, hogy kidolgozzák magukból a feszültségeket, illetve, hogy fizikailag is fejlődjenek. Azt is megfigyeltem, ha a testtartásuk fejlődik, tehát kiegyenesednek, akkor egyben nyitottabbak is lesznek a külvilág felé.

A „másság” nem csak kisfiad kapcsán került be az életedbe. Én körülbelül 5 évvel ezelőtt találkoztam veled, amikor gyönyörű, sűrű, hosszú fekete hajad volt. Egy éve azonban megláttalak teljesen kopaszon. Nem igazán értettem, miért vállaltad ezt az extrém külsőt.

Másfél évvel ezelőtt a fodrászom észrevette, hogy van egy kopasz folt a fejemen. Én ekkor még nem voltam megijedve, mert gyerekkoromban többször is előfordult, hogy kihullott a hajam, de aztán körülbelül egy év múlva spontán újranőtt. Az orvosok nem tudták, sem azt, hogy mitől hullott ki, sem azt, hogy miért nőtt vissza. Először tehát úgy gondoltam, most is ez a folyamat játszódik le. Azonban ebben az esetben olyan gyorsan hullott ki a hajam, olyan csúnya foltok éktelenkedtek a fejemen, hogy nem bírtam tovább. Úgy gondoltam, inkább levágom kopaszra és lesz, ami lesz. Ekkor még mindig bíztam benne, hogy hamarosan ki fog nőni a hajam. Sajnos nem így történt. Az orvosok ma sem tudják, mi lehet az oka, hiszen a labor eredmények szerint egészséges vagyok, sőt a hajhagymáim is egészségesek. Mégis, ha megnő 1-2 millimétert, azonnal kifordul a fejbőrből.

Mi a legnehezebb ebben a helyzetben?

Amíg nem vágattam le kopaszra a hajam, addig sokkal nehezebb volt. Látni az egyre ritkuló hajkoronát, a kopaszodó fejbőrt, a sok aggódó tekintetet családom és barátaim körében. Most, hogy felvállaltam egy „kopasz” stílust, már sokkal könnyebb. Most már megpróbálom a jó oldalát nézni ennek is.

Milyen jó oldala lehet egy nő, illetve anya számára a kopaszságnak?

Most már csak arra koncentrálok, hogy nekem mit kell megtanulnom ebből. Például megtanultam nemet mondani. Eddig bárki, bármilyen kéréssel fordult hozzám, mindenre igent mondtam, még ha agyon dolgoztam is magam, vagy túl sok stressz-szel járt a feladat. Teljesen félre tudtam tenni önmagamat. Mára megtanultam, hogy foglalkoznom kell saját magammal is. Sajnos még mindig nem megy tökéletesen, mert rendszeres mozgásterápiákat tartok és senkit nem szeretek visszautasítani, de azért néha már magamra is szánok egy pici időt.

Elindítottál egy blog-ot is, ahol leírod, hogy milyen sok futással jár a kopaszság, hisz bárki kopogtat az ajtón, te rohansz, hogy egy kendőt vagy sapkát találj a fejedre. Van benned szégyenérzet emiatt?

Nem mondanám, hogy szégyenérzet van bennem, inkább csak rossz látni azt, hogy az emberek mennyire nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. A blog-om (www.boldogan-kopaszon.blogspot.com) azért indult el, mert hamarosan szeretnék megválni a kendőtől, hogy csak akkor húzzam fel, amikor kedvem van és ne a fejem takargatása legyen a központi probléma az életemben. Ez egyfajta „edzés” nekem is, meg a külvilágnak is. Érdekes, hogy milyen nehéz a másik embernek ez a látvány. Nem tudják, hogyan kezeljenek. Van, aki úgy gondolja, ez csak egy divat, vagy feltűnési viszketegség, van, aki valami komoly betegséget sejt a háttérben, és van, aki egyszerűen megpróbál közömbös lenni.

A blogodon sok pozitív visszajelzést is kapsz; többen is írják, hogy gyönyörű vagy így kopaszon is. Ez valószínűleg nem csak a külsődből fakad, hanem egy belső kisugárzás eredménye. Mi a titkod?

Ismét Beni, az autizmussal élő kisfiam jut az eszembe. Ő tanított meg arra, hogy másként szemléljem a világot. Bár én szociálisan mindig nagyon érzékeny voltam, szívesen hallgattam meg mások problémáit, mégis erre a nyitottabb szemléletre a kisfiam tanított meg engem. Ha találkozom valakivel, akkor felvetődik bennem, hogy mi is a dolgom az illetővel, mi a feladatom a kapcsolatunkban. Nincs ellenség, elfogadhatatlan ember vagy esemény számomra, csak tanulság és feladat van.

Csak tanulni szeretnél, vagy tanítani is?

Bizonyára ezzel tanítok is. Talán az a feladatom, hogy leromboljam az előítéleteket. Talán ha magabiztosabb lennék, akkor ez hamarabb sikerülne, s könnyebben elfogadnának. A blogommal igen nagy vitákat váltottam ki, hiszen nemcsak azok írtak, akik így is szeretnek és így is szépnek találnak, hanem voltak nagyon felháborodott és nyers vélemények is. Volt, aki azt írta, hogy aki kopasz, az nem lehet nő, és az a férfi, aki azt mondja, hogy így is szép vagyok, az egy idióta. Bizony nem könnyű ilyen sorokat olvasni… De az a célom, hogy az emberek elfogadjanak így, s elfogadják egymást is a nehézségeikkel, problémáikkal és másságukkal együtt.

Három gyermeked van, mindhárom fiú. Ők hogyan viselték ezt a változást? Magyarázkodni kellett a kopaszság miatt?

Nem kellett magyarázkodni, de mindhárom gyermek másként reagált. Beni, az autizmussal élő gyermekem néhány hónapig kopogtatta a fejem, hátha észhez térnek a hajhagymák. Ez számomra nagyon vicces volt és mindig felvidított. Matyi a legkisebb fiam folyton simogatta a fejemet, Donát a legnagyobb pedig inkább megmosolyogta. Azonban ő eleinte megkért arra, hogy ne menjek kendő nélkül az iskolába érte. Abszolút természetesnek vettem a kérését, egyáltalán nem bántott. Az osztálytársai bátrak voltak, megkérdezték, milyen betegségem van. Én elmagyaráztam nekik, hogy igazából nem vagyok beteg, csak épp nincs hajam. Talán ennek az őszinte beszélgetésnek köszönhetően soha nem piszkálták a fiamat. Nagy élmény volt számomra, amikor Doni végül elfogadta a kopaszságomat, és az iskolában már haj nélkül, óriási fülbevalókkal rajzolt le.

Férjed, Gregorovics Tamás előadóművész, színpadi ember. Ő hogyan fogadta ezt a változást?

Tamás az első perctől fogva mellettem volt, és érzései irántam semmit sem változtak. Szerencsére nagyon kedveli az extrém, egyedi dolgokat. Hát most megkapta…

(Klaudia szívből jövő, jóízű kacagással zárta a beszélgetésünket.)