Szekér Szimonetta: Bocsáss meg, hogy élj!

A vallások évezredek óta hirdetik a megbocsátást, az elmúlt években pedig az orvostudomány és a pszichológia tudományosan is igazolta, hogy aki megbocsát az őt ért sérelemért, és áldással tudja elengedni a sértőt, az magával tesz jót, az életét hosszabbíthatja meg, nem beszélve a lelki béke adta megnyugvásról. A megbocsátás élettanáról és lelki folyamatáról dr. Bagdy Emőke pszichológussal, a Károli Gáspár Egyetem emeritus professzorával beszélgettünk.

A pszichológián belül a pszichoszomatika, azaz annak kutatása, hogy a lelki folyamatok hogyan hatnak a testi egészségünkre, nagy múltú terület. Az újabb területnek számító egészségpszichológia viszont jelentősen változtatott a szemléletünkön. Mit tártak fel a kutatások mostanáig azzal kapcsolatban, hogy mit tesz a tartós harag a szervezettel?

Aki haragszik, az a gyűlölet testet pusztító hormonjait hordozza magában. Bizonyított tény, hogy amikor haragszunk, beindulnak a ligandok – ezek fehérjeszerű anyagok, peptidek és hormonok –, rohannak a saját receptoraik felé, majd ártalmas biológiai folyamatokat indítanak el. Többek között szívkoszorúér-szűkületet, vérnyomás – emelkedést, és más, a sejtek normális működését akadályozó folyamatokat indítanak el. Ez utóbbi folyamatok közrejátszanak – nem okai, de közrejátszanak! – a daganatos betegségek keletkezésében is. Az érzelemmolekulák hatását, valamint az úgynevezett pszichoszomatikus hálózatot (a lelki folyamatok és a testi betegségek közötti kapcsolatot – szerk) többek között Candace Pert amerikai kutató biokémikus írta le. A harag és indulatok hormonjai tehát megbetegítenek. Kutatások igazolják azt is, hogy a szívinfarktus kialakulásában szerepet játszó tizenhárom alapvető tényező, mint a mozgáshiány, elhízás, dohányzás, stb. közül a hordozott harag a szívkoszorúerek legádázabb ellensége!

Az egészségpszichológia tulajdonképpen újat nem fedezett fel, „csak” tudományos bizonyítékokkal igazolta, amit a vallások már évezredek óta hirdetnek, azaz hogy a másik ellen érzett haragom engem betegít meg.

Igen, a Biblia nagyon sokszor szól a megbocsátás fontosságáról. Többek között benne van a Mi Atyánkban, hogy „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Máté evangéliumában azt olvashatjuk, hogy amikor Péter megkérdezi Jézust, hogy hányszor kell megbocsátania az ellenségének, ő azt feleli: „Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer.”

Buddha azt mondja, hogy „Haragod a tenyeredben tartott parázs, téged éget, csak önmagadat pusztítod vele.” Engedd el!

Az Érzelmek Iskolájában tartott egyik előadásán úgy fogalmazott, hogy a sértőt és a sértettet egy láthatatlan, de folyamatosan működő negatív kapcsolat köti össze mindaddig, amíg a kettejük között lévő feszültséget fel nem oldják.

A kvantumfizika bizonyította, hogy ha egyszer, akár csak szubatomális szinten is, két dolog, két entitás találkozik, végtelen kapcsolat marad fent köztük. Minél nagyobb az érzelmi indulat, akár pozitív, akár negatív, ez az összekötöttség annál erősebb. Egy gyilkos és áldozata között hihetetlenül erős a kapcsolat. A megbocsátás tehát ott is számít, ahol a kapcsolat már jóvátehetetlen, itt is fontos, hogy a viszony minél kevesebb indulattal legyen terhelve. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy szabaddá váljak. Akkor nem hordozom tovább az indulatot magamban, ha a sértőt el tudom engedni. Fontos azonban, hogy ez nem felmentés, nem is bagatellizálás, és nem is szőnyeg alá söprés.

A hedonista ember számára nagy probléma, hogy nem tud igazán foglalkozni olyanokkal, mint megbocsátás, mások érzelmei. Á, jól kell élni, előre! És mindent magába temet, szőnyeg alá söpör, ám ez megbosszulja magát. Meg kell teremtenünk tehát magunkban azt a belátást, hogy sérelmeinkkel foglalkoznunk kell, bánatainkat gondoznunk kell.

Hogyan lehet megbocsátani azokat a sérelmeket, amelyek 10-15 éve, vagy akár gyerekkorban történtek?

A limbikus agynak (az agy érzelmekért felelős területének) nincs időfogalma, teljesen mindegy neki, hogy egy sérelem mikor történt, a testbe zárva őrzi a kínok emlékét. Kémiailag ott van a testben, a pszichoszomatikus memóriahálózatban az érzés, és ezt fel kell szabadítani.

A megbocsátás egy nagyon nehéz út, de mint mondtam megéri, mert a harag az egészségemre megy, és különben is, mindenki szeretne lelki békét. De először is azt kell végiggondolni, hogy ha feltártam egy sérelmet, van-e elég bátorságom, hogy végigjárjam az utat, belemenjek, újra megéljem azt, ami egykor történt velem. Ha egy tíz évvel ezelőtti eseményről van szó, akkor a tíz évvel ezelőtti énünket kell megidézni, azt, aki akkor voltunk. Nem a mostani énünknek kell bocsánatot kérnie, hanem annak a korábbinak kell elintéznie a dolgot azzal a személlyel, akivel kapcsolatos a sérelem. Hozd elő, éld meg, hogy hogyan szenvedett az akkori éned, majd menj át a sértő szerepébe, bújj az ő bőrébe. Mivel találkozol? Hogy az a szerencsétlen csak azt tette, amire akkor és ott képes volt. De lehet, hogy rájössz, hogy már te is voltál olyan élethelyzetben, mint a sértő, vagy hogy valaki épp úgy haragszik rád, mint ahogy te a sértőre.

Mindkét oldal, mindkét szempont átdolgozása lelkileg elengedhetetlen ahhoz, hogy azt tudd mondani, hogy megértem és elfogadom, ami ott és akkor történt, és elengedlek téged, áldást kívánok az életedre, menj békével. Áldással engedjük el a sértőt, és annak az énünknek pedig, aki tíz évvel ezelőtt voltunk, azt mondjuk, hogy te akkor védtelen voltál, de ma már ez nem történhet meg veled.

Ez egy hosszú folyamat, ahhoz, hogy valami megvilágosodás történjen, minden oldalt végig kell élni. Nagyon megéri, mert az a megkönnyebbülés – érzés, ami bekövetkezik, a megértésnek az a nyugalma, hogy többé ilyen nem fordul elő velem, különleges pozitív érzelmeket kelt. A pozitív érzelmek hormonjai elárasztják a szervezetet, szó szerint történik biológiailag is egy nagy megtisztulás, az élet pedig mehet tovább egyensúlyban.

Van úgy, hogy az ember ésszel tudja, hogy jót tenne az egészségének a megbocsátás, mégis úgy érzi, hogy képtelen rá szívből. Például a feleség a hűtlen férjnek, vagy ilyen lehet, ha egy barát, egy kolléga, valaki, akiben nagyon bíztunk, elárul, becsap.

Ilyenkor azért nem tudunk megbocsátani, mert az alapsérülésünk nem a sértővel, hanem azzal az első személlyel kapcsolatos, akiben bízni próbáltunk, de becsapott bennünket. A jobb agyféltekének, az érzelmi agynak nincs időfogalma, a hasonló érzelmi sérüléseket mind egymásra pakolja, és ebből lesz egy dinamikus sűrítmény, amit a pszichológia szimbólumnak nevez.

Ilyen sűrítményekben hordozzuk az azonos érzelmi traumák kötegeit, csomagjait, és amikor valaki becsap, átvág, beizzik az egész csomag, akár egész pici korig visszamenőleg. Ilyenkor egy megoldás van csak, hogy mintha egy könyvet lapoznánk, az élettörténetben végig kell menni az összes hasonló eseményen, és mindegyiket külön-külön rendezni kell. És ha rendezted az alapproblémát, akkor rendeződik a felszín is. Más út nincs.

Ezzel azt is állítja, hogy nincs olyan sérelem, ami ne lenne megbocsátható?

Embertől függ, hogy ki milyen határig megy el. Everett Worthington professzor, aki a megbocsátás tudományának egyik apostola, leírta, hogy az édesanyját rablógyilkosok ölték meg. Neki, aki a megbocsátással foglalkozik, tíz évébe telt, mire el tudta engedni ezt a haragját. De egy ilyen történetet csak úgy lehet elengedni, ha belép az úgynevezett végtelenre nyitott kogníció. Amikor az ember érzi, hogy képtelen az elengedésre, de át tudja adni a kontrollt egy magasabb erőnek, és tudja azt mondani, hogy segíts, hogy béke legyen a lelkemben. Ilyenkor bekövetkezhet, hogy a megbocsáthatatlan is feldolgozhatóvá válik.

Információ az Érzelmek Iskolája programsorozat következő előadásairól a Független Pedagógiai Intézet honlapján: www.fupi.hu