Márton László: M. L., a gyilkos - részlet

v…Volt egy könyvem is, azokban a hetekben ő volt a segítőm és a kalauzom: Spinoza műve, az Etika. Ha tehettem, ezt olvastam. Tőle vártam kapaszkodót és útmutatást. A precízen megfogalmazott tételektől, a geometriai módon bonyolított bizonyításoktól és a továbbmutató következtetésektől a belső szabadság kivívását és a személyiség egybenmaradását reméltem. Ugyanakkor nem tagadom, hogy olvasásakor mégis inkább a kíváncsiság hajtott. Kíváncsi voltam, milyen lehet az államilag irányított züllés közepette a fogalmak rendszerének állandósága.
Ma is emlékszem a Spinozával töltött őszi hajnalokra: öt órakor, negyed hatkor fölkeltem, hogy hat óráig, amikor odakint a folyosón felharsant az ébresztő, elgondolkodhassam, milyen hatással vannak az indulatok a lélekre, és hogy mi a valóságos dolgok képzeletben való továbbélésének végső oka.
Csakhogy a könyvet illetően két súlyos hibát is elkövettem.
Egyrészt magammal vittem a borkombinátba, mert az ebédszünet elején és a munkaidő végén tovább akartam olvasni, másrészt ráírtam a belső címlapra a nevem kezdőbetűit, és egy délután Molnár, aki addigra már sokat ivott, az üres étkezdében meglátta a két betűt.
Hogy ez az ő könyve. És hogy ezt mostantól ő fogja olvasni! És hogy adjam csak oda neki!
Gyanútlanul odaadtam.
Kinyitotta és olvasta: „Az öröm az ember átmenete a kisebb tökéletességről a nagyobb tökéletességre.” Megivott egy pohár bikavért, aztán olvasta tovább: „A szomorúság az ember átmenete a nagyobb tökéletességről a kisebb tökéletességre.” Megivott még egy pohár bikavért. „A gyűlölet olyan szomorúság, amelyet egy külső ok képzete kísér.” Ivott, lapozott. „A gúny olyan öröm, amely abból ered, hogy valamiről amit megvetünk, azt képzeljük, hogy megvan egy gyűlölt személyben vagy dologban.” Ivott, ivott, lapozott, lapozott. „A jónak és a rossznak igaz ismerete, amennyiben igaz ismeret, nem fékezhet semminemű indulatot, csak amennyiben mint indulatot tekintjük.”
Felnézett a könyvből. Olyan volt az arca, mint egy szelet nyers hús.
„Én ezt nem olvasom tovább!” – mondta, és kitépte a lapot.
„Én ezt sohasem fogom elolvasni!” – tette hozzá, és kitépett egy csomó lapot a könyvből. Felhajította a magasba, az Etika lapjai pedig lassan, szomorúan szállingóztak az asztalokra és a földre, a nagyobb tökéletesség felől a kisebb tökéletesség felé.