Előző cikk Következő cikk

Hankovszky Anikó: Párbeszéd Háza

Száz évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a budapesti jezsuiták kulturális-lelkiségi központja, a Párbeszéd Háza, mely azóta is a hit, az igazságosság és a kultúra szolgálatában áll.

11912. november 25-én, az ünnepélyes szentelést követő díszgyűlésen a szónok
az alábbi szavakkal méltatta az egykori Mária Kongregációs Otthont, a mai Párbeszéd Házát: [Ezt az otthont] „a maga egészében templomnak tekintem;
de főleg a magyar katolikus értelmiség templomának szeretném nevezni és látni óhajtanám, mint tódulnak arra a megszentelt helyre a katolikus értelmiségnek ezrei és százezrei! Mert szilárd meggyőződésem, hogy ott az isteni kegyelem különösebben is elvégezné a maga áldásos munkáját: a lelki sötétséget vagy homályt eloszlatná,
a jószándékot tettre serkentené és mindnyájunkat megtanítana arra, hogyan lehetünk a huszadik században is egyházunknak méltó fiai, embertársainknak igazi barátai, édes hazánknak hasznos polgárai.”

A mai fülnek szokatlanul csengő szavak, kikopott és elfeledett kifejezések ma is követendő utat jelölnek. Ugyanakkor egy boldogabb kor képét is mutatják:a kereszténység
akkor még nem szorult vissza
a templomokba és a társadalom egésze számára kevéssé látható közösségekbe.
A Szív újság egykori kétszázezres olvasótábora, a körmenetek büszke felvonulói – komoly anyagi nehézségeik dacára – öntudatos keresztényként tekintettek magukra. Az ebben is megnyilvánuló hit és a belőle fakadó bizalom képes volt a kisebb közösségek, sőt az ország lakossága számára hathatós segítséget nyújtani, és a hosszú távú megújulás ösztönzője lenni.

A Mária Kongregációs Otthon viszonylag rövid működése során a cselekvő katolikus közösségek hazai bázisaként a katolikus hit és egyben a tevékeny szeretet központjává vált. A huszadik század első évtizedére igencsak indokolttá vált,
hogy a Mária Kongregációknak saját, méltó központja létesüljön,
hiszen a Mária-tiszteleten alapuló és nem, korosztály, illetve foglalkozás alapján formálódó szociális és önképző közösségek tagjainak száma elérte a negyvenezer főt.
A jezsuiták, főként a projekt ötletgazdája és megvalósítója, Bús Jakab SJ
a kongreganisták célszerű és méltó lelkigyakorlatos házának, valamint főiskolai kollégiumnak szánták az otthont. És valóban, a lelkigyakorlatos és felnőttképző intézet évente több ezer keresztény épülését szolgálta. Míg korábban
a rendházban kiszorított kongregációs termekben évente két-háromszáz fő vehetett részt lelkigyakorlaton, addig az új, impozáns épület, a maga negyven bentlakásos férőhelyével megtízszerezte ezt a számot. A jezsuiták vezette különféle kurzusok pedig további százak lelki, világnézeti és intellektuális fejlődését szolgálták. Jól példázza a tanfolyamok népszerűségét és sikerességét, hogy csupán az alapvetően filozófiai és erkölcsteológiai képzést nyújtó kurzusra,
a Katolikus Tanárképző Tanfolyamra százharmincketten iratkoztak be.
A Kongregációs Otthon hamarosan további szerteágazó tevékenységek helyszíne is lett: a házban működő szerkesztőségek száma – az új lapok indításának köszönhetően – növekedett, az otthon vezetői pedig folyamatosan újabb innovatív és sikeres útjait találták meg a szociális akcióknak és a kulturális programoknak.
A központ jezsuitái a Jézus Szíve-tisztelet széles körű népszerűsítésében is jelentős részt vállaltak: kezdetben felnőttek, majd fiatalok és végül kisebb gyermekek számára is megszervezték a Jézus Szíve tiszteletén alapuló közösségek, a Jézus Szíve Szövetség kereteit. A lelkiség terjedését jól mutatja, hogy az 1919-ben a pesti Jézus Szíve Templomtól induló Jézus Szíve-körmeneten százharmincezres tömeg vonult fel.

Blaskó Mária és Teöke Margit, A Szív Kiadóhivatalának munkatársai az 1920-as években

Az I. világháború alatt a jezsuiták
hadikórházul ajánlották fel az épület nagy részét, és a korábbi előadások színhelyei megteltek betegágyakkal. A sebesülteket Mária Kongregációk női tagjai, valamint
az Isteni Szeretetet Leányainak szerzetesnői ápolták.A háború alatt, majd a gazdasági világválság idején újra, a jezsuiták
– a korabeli forrásfejlesztés kiváló példájaként – adományokból fenntartott ingyenkonyhát
és segélyegyletet létesítettek
a Horánszky 20-as épület alagsorában.

 

Az ételt a Jézus Szíve Szövetség tagjai főzték,
és az alapanyagokra is szövetségi tagok, valamint más elhivatott katolikus hívők adományaiból futotta.
A mai gazdaságiés ökológiai irányelveket előlegezve a hozzávalókat környékbeli termelőktől maguk az üzemeltetők vásárolták. 1933-ban már majdnem elapadt
az ingyenkonyha anyagi forrása, amikor A Szív folyóirat kampányának köszönhetően nemcsak fenntartani sikerült a korábbi támogatások mértékét, hanem meg is növelték a rendelkezésre álló összeget, így a korábbi napi kétszáz helyett már több mint háromszáz adag meleg ételt tudtak kiosztani a nyolcadik kerület rászorulóinak.
Nehéz e segítség jelentőségét érzékelnünk, pedig akkoriban ez a ma talán szerénynek tűnő hozzájárulás teljes családokat mentett meg az éhhaláltól.
1929 és 1939 között több mint nyolcszázezer adag ételt osztottak ki a konyhán.

A régi Párbeszéd Háza azonban nemcsak a lelki élet otthona és a szociális
akciók kiindulópontja, hanem egyúttal pezsgő kulturális központ is volt.
A bal épületszárny egyetemi kollégiumnak, internátusnak adott otthont.
A középső épületben ismeretterjesztő előadásokra és népszerű filmvetítésekre várták a belváros lakóit. A mozit a kollégium lakói szervezték, a befolyt bevételből pedig
a nehéz anyagi körülmények között élő egyetemistákat támogatták.
A jezsuita kulturális misszió meghatározó irányát mégis a sajtó jelentette.
A Horánszky utcai épületben számos folyóirat szerkesztősége működött, ilyen volt többek között a népszerű A Szív, valamint a Mária Kongregáció, a Magyar Kultúra
és a Katolikus Missziók című lap.
Mindegyik példányszáma elérte a harmincötezret. A központban kisebb példányszámban megjelenő kiadványok irodái is helyet kaptak.
Itt írták és szerkesztették a Hírnök és a Máriakert című lapokat.
A jezsuita sajtótermékek hatékony kiadását segítette az épületben elhelyezett Apostol Nyomda. Az adománygyűjtés és -szétosztás számos leleményes
és hatékony módját dolgozták ki, és alkalmazták a jezsuiták: felajánlásokat gyűjtöttek az ismeretterjesztő előadásaikon és a jótékonysági „fagylaltesteken”,
a Jézus Szíve Szövetség híresen finom franciakrémeseinek bevételéből pedig több száz jelentős értékű karácsonyi ajándékcsomagot tudtak szétosztani.
Az adománygyűjtés, valamint annak felelős felhasználása nemcsak
a Kongregációs Otthon életét kísérte, hanem létrejöttét is a tettrekész támogatók sikeres megszólításának köszönhette: az építkezés költségeit az állami támogatás
és az arisztokraták adományai mellett a hívők által felajánlott és jótékonysági aukción értékesített tárgyakból fedezték. A szociális tevékenység igazi sikertörténete volt a Kipper Károly SJ neve által fémjelzett Elhelyező Iroda.
A később állami hálózattá váló szervezet a gazdaságilag megsemmisült országból korabeli au paireknek, bányászoknak és a mezőgazdaságban dolgozóknak szervezett állást külföldön, főként Franciaországban. Jezsuita segítséggel több tízezer munkavállaló és családja jutott megélhetéshez.

2003-tól az állam fokozatosan visszaadta az idén százéves Kongregációs Otthon épületét a jezsuita rendnek, de teljes egészében csak 2008-ban került vissza. Rögtön meg is kezdődött a 2012-ig tartó nagy felújítás.
A szétszóratásból hazatért és a fiatal jezsuiták – az aktuális kihívásokhoz
és feladatokhoz igazodva – ugyanazt a célt követik ma is, mint amelyik a katolikus központként működő egykori Kongregációs Otthonban is testet öltött.
A Horánszky utcai épületegyüttes, új nevén Párbeszéd Háza, ma is a hit,
a társadalmi igazságosság és a kultúra területén kibontakozó teremtő párbeszédet szolgálja. Ennek érdekében nyújt otthont jezsuita, valamint más keresztény kezdeményezések számára.
A tanácsköztársaság rövid, de pusztító időszakától eltekintve a nyilas hatalomátvételig az otthon zavartalanul működött. Bár a szolgálat korábbi formái ekkortól egyre inkább lehetetlenné váltak,
a jezsuiták tevékenyek maradtak. Jánosi József SJ, Raile Jakab SJ és Reisz Elemér SJ vezetésével közel negyven katonaszökevényt és mintegy százhúsz zsidó lakost sikerült külföldre menekíteniük.
1949-50-ben a többi szerzetesrenddel együtt
a jezsuita rendet is betiltották. A szerkesztőségek megszűntek, a Kongregációs
Otthont államosították. A kápolnát az új tulajdonosok kiürítették, és a freskókat, üvegablakokat elfalazva a filmgyártást szolgáló stúdióvá alakították.
A barbár használat miatt a mai látogató semmit sem láthat az ablaküvegen ábrázolt Szent Lélek sugaras galambjából, a falak és a boltozat ornamentális mintázatából vagy a szentély freskóiból. Az egykori Mária Kongregációs Otthon szimbolikus emlékeként egyedül a templomhajó jobb oldalát díszítő falfestmény látható ma is, amely a szűzanyának hódoló jezsuita szenteket ábrázolja.

Jelenleg itt működik a jezsuita központ, valamint a rend felnőttképzési intézete,
a Faludi Ferenc Akadémia és a Jezsuita Stúdió. Újra itt talált otthonra A Szív kulturális és lelkiségi folyóirat. Itt van a katolikus egyház európai jelenlétét kísérő és segítő nemzetközi Jezsuita Európa Iroda (OCIPE) hazai központja. A Párbeszéd Háza a fő bázisa a Szentjánosbogár közösségnek és a rendi cigánypasztorációnak is. Az egykori internátus hagyományát követve a házban működik a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium. Az épület belsejéből is megközelíthető, de közvetlenül
az utcáról is becsalogat a Loyola Café és a Párbeszéd Könyvesbolt gasztronómiai, illetve kulturális kínálata. Az épület már most huszonöt különböző műhelynek
és csoportnak ad közös otthont.

A budapesti jezsuiták azért dolgoznak, hogy a Párbeszéd Háza a száz évvel ezelőtti Kongregációs Otthon méltó utódjaként a város meghatározó keresztény kulturális-lelkiségi központja legyen. Egyúttal olyan preevangelizációs tér, amely képes
a keresőknek is felmutatni az egyház hívogató színességét.

Felhasznált irodalom: Bikfalvi Géza: Az értelem és a tudatos hit temploma. 100 éves a Párbeszéd Háza. (jegyzet)