Horváth Árpád SJ: Lehetőség a jóra

éÉletünk odaadása valami nagyobb célért, ami mindennapi dolgainkon túlmutat, alapvető emberi vágynak bizonyul. A különös erő, hogy a hétköznapi boldogulás logikáján túllépve valami maradandót tegyünk, akár családunk érdekeit szem előtt tartva, a nemzet és a haza felemelkedésére gondolva, esetleg az egyházunk javára, újabban a bolygónk megmentése érdekében, szinte mindenki életében világosan tetten érhető. Az ember számára kezdetektől fogva meghatározó
volt a hit, hogy egy ősi rendet megértve és szolgálva feláldozhatja magát
az örökkévalóság oltárán. Ha mindezeket csak biológiai, pszichológiai vagy szociológiai síkon vizsgáljuk, emberi létünk meglepő többletével van dolgunk.
A vallásos hittel élő ember számára azonban nem lehet kérdés, hogy a saját magán túlmutató motivációkban és erőkben végső soron Isten ajándékát fedezheti fel. Ilyen mélységes vágyakkal teremtett és szólít meg bennünket Isten, hogy újra és újra túllépjünk saját határainkon.

Társadalmi létünknek az évezredek és évszázadok során kicsiszolódtak bizonyos struktúrái, amelyek a jó kibontakozását mozdítják elő az életünkben, vagy éppen gátolják azt. Mint ahogy személyes életünk fejlődése során is kitapinthatóak bizonyos lélektani mechanizmusok, amelyek által másokért élő emberekké válunk (vagy maradunk magukba zárkózó szánalmas teremtmények), ugyanígy egy társadalom életében is világosan megfigyelhetőek bizonyos dinamizmusok, amelyek nem csak egy-egy ember vagy emberek kisebb csoportjának önző boldogulását segítik elő, hanem mindenki számára a jó kibontakozásának
a lehetőségét kínálják személyes élete során.

Az emberben feszülő vágy, hogy jónak vélt ügyeknek, eszméknek, akár magának Istennek szentelje életét, önmagában még nem garancia olyan társadalmi modellek kialakulására, amelyek által mindenki értékesebbnek élheti meg életét. Gondoljunk csak felvilágosult korunk azon ideológiáira, amelyek jónak kikiáltott eszmék nevében emberi életek százezreit és millióit tették tönkre! Az utóbbi évszázad során ezért az egyház gondosan kidolgozta a maga társadalmi tanítását a jó kibontakoztatásának lehetőségeiről. Ennek figyelemre méltó és jellegzetesen keresztény mozzanata, hogy a személyes életünk szempontjából való jó és a köz java nem lehet ellentmondásban egymással. Hogy mi a jó, azt a modern katolikus gondolkodás nem egy elvont eszme szempontjából vezeti le, hanem mindig a konkrét személy érdekeit szem előtt tartva. Ezek a dokumentumok a keresztény vallási hagyomány fényében úgy tekintenek az emberre, mint aki – mindenek ellenére – alapvetően jó, hiszen Isten saját képmására teremtette az embert,
ami az emberi méltóság legvégső alapja. Keresztény olvasatban ezért a társadalmi berendezkedés célja, a közjó, nem lehet más, mint hogy lehetővé váljék Isten arcának mind világosabb kibontakozása mindannyiunk életében.