Mihály Edina: Kertkultúra a budapesti flaszteren

A belvárosi romkocsmák és kertek szó szerint és kulturális értelemben is zöld oázisai Budapestnek – és most már egyre több vidéki városnak is. Számtalan turistát vonzanak ezek a helyek, melyek a tévhittel ellentétben nem csak mint éjszakai szórakozóhelyek működnek. Egy-egy lepusztultnak tűnő bérház számtalan meglepetést tartogathat a helyi lakosság számára is. Kiállítások, őstermelői piac, táncszínház és még sok érdekesség várja a régi gangos házakba betérőket.

Puskás, puszta, paprika, romkocsma

Talán nem túlzás az állítás, hogy a romkocsmák fennállásuk 10 éve alatt világhírnévre tettek szert, és szerte a világon jelentenek legalább akkora vonzerőt a fiatalok számára, mint a jól ismert hungarikumok a korábbi generációknak. A Wall Street Journaltól a BBC-ig számos médium foglalkozott a jellegzetesen magyar jelenséggel, és anekdoták keringenek külföldi hotelekben talált Budapest térképekről, melyeken korábbi tulajdonosuk gondosan bejelölte ezeket a helyeket, illetve a reptérről egyenesen a hetedik kerületi Kazinczy utcába taxizó hátizsákos fiatalokról. Mi több, a világ első számú útikönyvkiadója, a Lonely Planet szavazásán az A38 állóhajó a világ legjobb bárjának bizonyult, míg a Szimpla Kert – „a romkocsmák nagypapája”, ahogy a Lonely Planet fogalmaz – a megtisztelő harmadik helyet nyerte el. Vajon mi lehet a titkuk a magyar romkocsmáknak, amelyek amellett, hogy külföldi turisták ezreit vonzzák minden este, kortól függetlenül a helyi lakosság kedvenceivé is váltak?                                                      

Kis romkocsmatörténelem

Bár voltak kulturális értelemben vett előzményei, de a Szimpla Kertet tartják
az első romkocsmának. A Szimpla története 2001 őszére nyúlik vissza, amikor négy huszonéves bölcsész srác elhatározta,
hogy nyitnak egy kávézót. Nem voltak korszakalkotó terveik, pusztán egy olyan helyet akartak létrehozni, ahol ők is jól érzik magukat, és ahová reggelente bringán szállíthatják a frissen sütött péksüteményeket. Így nyitott meg a máig üzemelő Kertész utcai Szimpla Kávézó, melynek már a nyitónapon megmutatkozó fergeteges sikere a négy alapítót lepte meg legjobban.

A Kávézó hamar Budapest kedvenc helyévé vált, de a nyár közeledtével a tulajdonosok egyre inkább úgy érezték, hogy akkor lenne igazi a megálmodott vendéglátóhely, ha kerthelyiséget is nyithatnának – erre pedig a Kertész utcai létesítmény nem volt alkalmas. Végül egy közeli, bontásra ítélt gangos ház udvarán leltek rá a megfelelő helyszínre, amelyet egy kibérelt parkolóhelyen át lehetett megközelíteni – valahogy így született meg az első romkocsma a kétezres évek elején.

Az első Szimpla Kert keresetlen stílusának és a rétegkultúrák iránti nyitottságának hála nagy népszerűségre tett szert, és mint hamar kiderült, műfajt is alapított. 2003-tól kezdve egyre-másra nyíltak a romkocsmák Budapesten: kiüresedett bérházak, elhagyott iskolaépületek találtak így új funkcióra, a város pedig olyan helyekkel gazdagodott, mint a Szóda, a Mumus, a Vittula, a Tűzraktér vagy a Kuplung. Közben néhány kanyart követően a Szimpla Kert is megtalálta mindmáig végleges és mostanra kultikussá vált helyét a Kazinczy utca 14. alatt. Az emeletes épületet Pollack Mihály tervezte, sokáig kályhagyárként működött, és a szórakozóhely beköltözésekor – mint oly sok más belvárosi épület esetében – már érvényes bontási engedéllyel rendelkezett az épületet tulajdonló cég. Nem kis részben köszönhető a Szimplának, hogy az épületet végül mégis műemléki védettség alá helyezték, és nem egy újabb jellegtelen, új építésű kockaház áll most a helyén.

Kulturális befogadóterek

A műemlékvédelem kérdésével pedig talán el is érkeztünk ahhoz a bizonyos titokhoz, ami ezeket a helyeket olyan népszerűvé és különlegessé teszi. A romkocsmaság lényege ugyanis nem csak a vendéglátás és a szórakoztatás – a romkocsmák számos kulturális és társadalmi funkciót is betöltenek. Bár a romkocsma fogalmát szinte lehetetlen definiálni, pláne, hogy a hőskor óta már számos „részben-romkocsma” is megnyílt, azért sok közös pontot találni a működésükben. A legtöbb ilyen intézményre igaz, hogy nem csak belakja és új funkcióval látja el a helyszínéül szolgáló épületet, hanem reflektál annak múltjára, korábbi rendeltetésére is. A Mika Tivadar Mulató például egészen addig merészkedett a múltidézésben, hogy megőrizte a gyár- és lakóépület eredeti tulajdonosának nevét – és persze ennek kiírását is az épület homlokzatán.

Ha már homlokzat, érdemes megfigyelni a Fogasház névre keresztelt létesítményt is. A szórakozóhely a korábban az épületben működő fogsorjavító műhelyről kapta nevét, ahogy erre a ház falán található tábla még most is emlékeztet. Találunk azonban egy másik feliratot is: Kulturális befogadótér. Ennél a szókapcsolatnál semmi nem írja le jobban a romkocsma-kultúra lényegét. Az igazi romkocsma-élményhez ugyanis kevés az újrahasznosított épület és a lomtalanításból származó bútorzat, a szerteágazó kulturális programok legalább ugyanennyire meghatározzák ezeket a helyeket. A legtöbb romkocsma köré különféle művészeti körök szerveződnek, amelyek számára a helyek alkotóteret, kiállítási vagy fellépési lehetőséget nyújtanak. Az ilyen együttműködések által jól járnak a művészek, maguk a szórakozóhelyek, és természetesen a publikum is. Az, hogy milyen művészeti ágak képviselőit fogadja be az adott hely, leginkább a tulajdonosok érdeklődésén múlik: a legtöbb helyen szinte mindig megtekinthetünk egy-egy kiállítást, de találni tánc- és színházi produkciókat, filmművészeti eseményeket, a már említett Mika Tivadar Mulató pedig a modern költészetnek tartott slam poetry műfaját karolta fel.

Talán a legérdekesebb művészeti eseményeknek a Vízraktér adott helyet, amely rövid fennállása alatt számos performance és színházi produktum színtere volt. A korábbi épületét elvesztő Tűzraktér csapata, illetve a korábban kétes hírnevű Király fürdő egymásra találásából egy addig egyedülálló helyszín született, amely lepusztult kádfürdőivel, érdekes tereivel ideális helyszínnek bizonyult számos művészeti esemény számára.

Romkocsmák az élhető városért

Mint az eddigiekből is kitűnik, a romkocsmák és az azokat üzemeltető emberek nyitottak számos kezdeményezés felé és keresik a hosszú távú együttműködések lehetőségeit. Olyannyira, hogy egyesületet is alapítottak. Az Élő Erzsébetvárosért Egyesület tagjai zömében hetedik kerületi szórakozóhelyek, melynek képviselői közösen küzdenek, hogy a lakók és a turisták számára is élhetővé és élvezhetővé váljon a budapesti belváros. Többek között nyilvános vécét üzemeltetnek, időről időre kulturális- és gyermekprogramokkal megtámogatott demonstrációkat tartanak és aláírásokat gyűjtenek, hogy az erzsébetvárosi önkormányzat nyilvánítsa sétálóutcává a Kazinczy utcát – azt a belvárosi kis utcát, amelyben a legtöbb romkocsma működik, és ahová szinte minden hazánkba érkező külföldi fiatal ellátogat.

A Szimpla Kert pedig még ennél is tovább ment a környék fejlesztésében és bemutatásában: információs irodát működtetnek a Kazinczy utcában, ahol a Szimpla munkatársai segítenek a programra éhes turisták számára eligazodni a kínálatban, valamint állandó kapcsolatban vannak a helyi lakossággal is.

A hely mindig tartogat meglepetéseket, kezdve a berendezéstől a kiállításokon át a spontán kertbéli koncertekig, de a legbájosabb arcát talán vasárnap délelőttönként mutatja. Ilyenkor ugyanis őstermelői piac üzemel a romkocsma falai között, amelyre az ország minden tájáról hozzák a termelők a minőségi portékáikat, a hely pedig megtelik az érdeklődő és finomságokra éhes családokkal és a környékbeli nyugdíjasokkal. Apropó, a nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők számára a szórakozóhely 50 százalék kedvezményt is nyújt.

Persze a romkocsmák már rég kinőtték a hetedik kerületet, sőt, Budapestet is; a romkocsma-bumm kitört a fővárosból. Az elmúlt évben budapesti mintára romkocsma nyílt ugyanis Vácott, Szegeden, Debrecenben, sőt, Berlinben is.