Előző cikk Következő cikk

Barnás Márton: Hűségeink

„A Lélek gyümölcse pedig szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.” (Gal 5,22–23)

A hűség és a hűtlenség legbenső önmagunkat, személyiségünk legmélyebb rétegeit érinti. Ki vagyok én, mi vagyok én, hűséges vagyok? Ki vagyok így önmagam és mások számára? Mit jelent a hűségem nekem és a másiknak?

a

A hűségről (mint egyébként minden más esetben) csak igazán magamba (igazi önmagamba) tekintve, komolyan megimádkozva írhatok. Mert egyébként nem írni kell róla, hanem vele, benne élni, mindent eszerint megélni.

Nem is olyan régen még a néphez, párthoz való hűséget hangsúlyozták, mint
az egyetlen igazán vállalható értéket. Ez nyilván, ha más köntösbe bújtatva,
ha más formában is, de ma is így működik.

Mihez kellene hűségeseknek lennünk azért, hogy elviselhetőbb, sőt szebb legyen az életünk? Istenhez, önmagunkhoz, szerelmünkhöz, elveinkhez, a hazánkhoz.
Ezek a szavak talán még ma is sokat jelentenek. Hiszen nem csupán szavak ezek, hanem maga az élet. Ha önmagamhoz hű vagyok, akkor már minden máshoz is
hű vagyok, vagy legalábbis sokkal egyszerűbb annak lenni Istenhez, szerelemhez, elvekhez. Ha viszont önmagamhoz nem vagyok hű, akkor hiába erőlködöm,
hiába küszködöm bármi nemes célért, minden hiábavaló és csupán
az izzadságszag, valamint a reménytelenség az, ami az enyém. Ha viszont küzdök,
és hűségesen küzdök valakiért, valamiért, annak a létező legmélyebb bizonyosság lesz a jutalma és új élet születik abból a küzdelemből.

Hűségesnek maradni jóban, rosszban. Ez a legfontosabb. Nemcsak önmagunkhoz, hanem a másikhoz, és az elveinkhez is. Akkor is, ha ez minden nappal egyre nehezebb. Nehéz idők ezek, mikor kevésbé hűségesek, vagy egyáltalán nem
is hűségesek az emberek. Ilyenkor kell igaz példát mutatni. Egyénenként
és közösségként is. Megmutatni kik vagyunk, a legkomolyabb áldozatot hozni
azért is, hogy mindenki tudjon arról, hűségesek vagyunk Istenhez.

Próbálkoznunk kell. Megérezni, megérteni, megélni a hűség mai, igazi jelentését; most, amikor egyre nagyobb a kísértés. Minél nagyobb a kísértés, legyen annál nagyobb a hűség. Erősödjünk meg hitben, hűségben. Ha erős a lelkünk, igazak vagyunk, gyümölcsöt termünk, a lélek gyümölcsét. Ahogy a szerelem gyümölcse
a gyermek, úgy a lélek gyümölcse a hűség. Tehát a hűség is élet. Ebből tudunk építkezni, ezáltal kapunk útravalót.

A hűség legyen állandó, tudatos. Tartson egy életen át (vagy még annál
is tovább), mindig ugyanazzal az intenzitással, vagy épp minden nappal egyre erősebben. Határozott célunk legyen vele, mert a hűség maga az eszköz. Ahhoz, hogy jobbak legyünk. A hűség ragaszkodás. Ha nincs mihez, kihez ragaszkodnunk, akkor elveszítjük magunkat és azt, akit egyébként egyszer igazán, hűségesen szerethetnénk.

A hűségben önmagunkat kell adnunk – ennyire egyszerű. Magunkról mutatunk egy képet, és erősen bízunk abban, hogy a másiknak elnyeri tetszését ez a kép, illetve aki, ami a kép mögött van: mi magunk. Addig kell várnunk, cselekednünk, dolgoznunk, amíg nem mi leszünk a középpontban, nem mi leszünk a fontosak,
az értékesek. Elmúlik az Én, és csak Isten, valamint a másik ember, a társ számít majd valójában. Akihez hűséges vagyok, az számomra a legértékesebb,
és bizonyos szempontból tényleg a hűségem értékeli őt igazán. Éppen így tudok bárkit, bármi fontos kapcsolatot (például a barátságot, ami egyébként az egyik legerősebb, legstabilabb pont az életben) a helyén kezelni. Hűséggel a szívemben.

A hűség tekintettel van az emberi gyarlóságokra. Tisztában van azzal, hogy gyengék, esendőek vagyunk. Tudja, hogy nem vagyunk tökéletesek. Nem
a tökéletes kell neki, beéri annál kevesebbel is, csak én valóban én legyek
az életemben, abban a létfontosságú kapcsolatban. Legyünk tisztában fogyatékosságainkkal, ember mivoltunkkal. Fogadjuk el magunkat, de próbáljunk meg fejlődni is a hűségben. Lehetünk mi szépek vagy érdekes arcúak, vékonyak, kövérek, okosak vagy kevésbé okosak. Lehetünk mi a szavak emberei, de az sem számít, ha írni és olvasni sem tudunk. Csak hűségesek legyünk ahhoz, akinek még számítunk, akinek még jelentünk valamit. Hűségesnek lenni testben, lélekben, érzelmileg is, hisz a dolgok állásától, bizonyos tényezőktől függően számtalan módon megcsalhatjuk azt, akit egyébként szeretünk, és aki a társunk. Jung arról ír, hogy a szerelem legrejtettebb titkait az ismeri meg, aki képes az érzelmi hűségre. Jó lenne megismerni önmagunk és esetleg a szeretett ember szerelmének titkait (ha ez még a javunkat is szolgálhatja). Jó lenne, ha minden lehetséges szinten hűségesek tudnánk lenni, maradni ahhoz, akit még önmagunknál is jobban szeretünk. Ez nyilván lehetne egy sajátos párkapcsolati tanácsadó, de nem feltétlenül akarna az lenni. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha valakit igazán szeretünk, akkor nem az a kérdés, hogy meg tudnánk-e halni érte, hanem az,
hogy tudunk-e érte élni. Úgy, ahogy vagyunk, de legfőképpen hűségben, szeretetben.