Szekér Szimonetta: A hűtlenséget érzi a gyerek

Amikor gyerek születik, hárman vannak jelen: az anya, az apa és az Isten. Istent nem lehet elvenni a gyerektől, ő mindenképpen mindig jelen van. De hogyan hat a gyerekre, ha valamelyik szülő kilép ebből a hármas egységből?
Interjú Rochlitz Zsuzsa családterapeutával.

Ahogy készültem az interjúra, eszembe jutott Móricz Zsigmond Életem regénye című írásának az a jelenete, amikor Móricz anyja egy falusi bál után sírva szalad haza, mert meglátja az apját az egyik fészerben egy másik nővel. Lehet, hogy csak egy illúzió a fejünkben az, hogy régen nem volt ilyen gyakori a megcsalás, a hűtlenség, mint most?

Régen is voltak megcsalások, széteső házasságok, de a társadalomnak az volt az abszolút alapállása, hogy együtt maradunk, még ha időnként rettentő nehéz is.
Az, hogy most ilyen sok a válás, abban leginkább az elköteleződés válsága mutatkozik meg, illetve az, hogy mit teszek akkor, amikor az elköteleződés veszélybe kerül. A válás opció lett: ha nem megy, akkor abbahagyom, és mással folytatom. És ez egy mintát is ad arra, hogy mit csinálunk akkor, ha valami nem működik.
Hangsúlyoznám viszont, hogy nem csak a szerelmi háromszög a megcsalás, sok minden mással, például munkával is hűtlenek tudnak lenni egymáshoz a párok.
De lehet úgy imaórákra, hittanra is járni, egyházi szervezkedésekben benne lenni, hogy az illető tulajdonképpen menekül az otthoni hiányok elől. Megcsalás akkor történik, amikor a kapcsolatban lévő hiányt máshol próbáljuk meg betölteni. Mert az a tevékenység akkor nem arról szól, hogy a kapcsolat mélyüljön, épüljön. Ráadásul azokat a tevékenységeket, amelyekben a kapcsolatban lévő hiányokat próbáljuk meg kompenzálni, nem osztjuk meg jó szívvel a társunkkal, ily módon általában egy titok is körüllengi, tabutéma lesz.

Szükségszerű, hogy a gyereket is érintse a szülők közti hűtlenség? Meg lehet őt kímélni valahogy az ezzel járó érzelmi feszültségtől?

Amikor gyerek születik, hárman vannak jelen: az anya, az apa és az Isten. Istent nem lehet elvenni a gyerektől, ő mindenképpen mindig jelen van. De életbevágóan fontos számára az apa és az anya jelenléte is. Ha a szülők között feszültség van, akármilyen kicsi a gyerek, érzi, hogy a világ nem kerek. Érzi, hogy az egység kibillent, és ez benne feszültséget eredményez, mivel számára alapvető a szüleivel való egység. Nem tudja kimondani, de érzi, hogy valamit tennie kell. Az óvónénik regényeket tudnának mesélni arról, milyen az, amikor egy gyerek egyszercsak elkezd másképp viselkedni. Nem tud róla, hogy anyának vagy apának új kapcsolata van, de érzi a feszültséget.

Például, ha egy kisgyerek mellett a szülők veszekednek, érdemes utána odamenni a gyerekhez, és azt mondani neki, hogy bár összekaptunk egymással, de nem veled van a baj, mindketten egyformán, továbbra is ugyanúgy szeretünk. A gyerek ezt meg fogja érteni, megnyugszik tőle, és újra helyreáll benne a család egysége.

Hogy érted azt, hogy a gyerek érzi, hogy valamit tennie kell? Mi a legnehezebb az ő számára abban, hogy megbillen a család egysége?

A gyerekben tényleg megvalósul az, hogy anyának és apának egynek kell lennie, hogy egyformán tökéletesnek kell lenniük. Ő mind a kettőt tökéletesnek akarja érezni, és ha valamelyiket értéktelenebbnek kell látnia, az benne törést okoz. Számára a lét alapja, hogy akiktől ő származik, azok értékesek.

Ha olyan helyzetbe kerül, ahol valamelyik szülőjét kénytelen értéktelennek látni, mert például a másik szülő haragszik, szidja, akkor a gyerek a hiányzó értéket kénytelen a saját lelkéből behelyettesíteni. Jönnek a viselkedési, tanulási problémák, azaz a gyerek próbál valami olyasmit tenni, hogy a szülők újra jó szülőnek érezhessék magukat, például elmenjenek egy családterápiára, mert ezzel a gyerekkel annyi probléma van…

A gyerekek egy része tehát valami olyat tesz, ami összehozza a családot. Például amikor a gyerek érzi a feszültséget, bohóckodni kezd, rosszalkodik, felvállalja a bűnbak szerepét. Más gyerekek próbálnak jó tanulók lenni, vagy rengeteget segítenek otthon, hogy a szülőt felvidítsák.

A gyerek ugyanis egy omnipotens állapotban van: nem tudja szétválasztani, hogy mi az, amire neki igazán hatása van a világban, és mi az, ami rajta kívül történik. Minél kisebb egy gyerek, annál inkább hajlamos erre az omnipotencia érzésre. Olyan ez, mintha ők irányítanák a világot. Ezért, ha bármi problémát érez, úgy érzi, hogy ő a rossz. Lát egy balesetet, és azt képzeli, hogy miatta történt. És pont emiatt az omnipotens állapot miatt, ha a gyerek számára alapvető harmónia csorbul, bűntudatot érez.

Hogyan hat ki a gyerek későbbi életére a megcsalás vagy a szülei válása?

Ha a szülők nem tudják rendesen beteljesíteni szülői feladatukat, a gyerekben ez a minta nem tud kialakulni. Másrészt, ha a gyerek túlzottan pártolja valamelyik szülőt, akkor nem tud róla egészségesen leválni, ami a későbbi párkapcsolataiban problémát okozhat.

Vagy ha a kislányban a mamájával szemben él egy ellenségesség, akkor nem tudja a női mintákat felvenni. Fiú esetében pedig: ha nagyon kötődik az anyjához, elképzelhető, hogy ezt az elemi kötődést a házastársi kötődés nem tudja felülírni, és családon belüli feszültségek során nem tud a felesége javára dönteni.

Amikor egy házasság a gyerek öntudatlan időszakában esik szét, az érzelmi mintát tudattalanul viszi tovább, és tudattalanul ismétli majd meg felnőttként. Például pont ugyanakkor, amikor az ő gyereke annyi idős lesz, mint amikor ő elszenvedte a sérülést, öntudatlanul elkezd valami nagy feszültséget érezni. Nagy tudatosság kell ahhoz, hogy ezt jól kezelje. Ha ugyanis nincs meg ez a tudatosság, akkor előfordulhat, hogy azt kezdi el érezni, hogy valami baj van a párkapcsolatában, pedig csak szülei kapcsolatának a feszültsége köszön vissza a saját házasságában.

A családban a gyerek arra is mintát tanul – tudatosan és ösztönösen is –, hogy hogyan oldja meg a problémákat: nem megbeszélve, inkább a kapcsolatból kifelé fordulva, máshol segítséget kérve, vagy pedig a feladatokkal megküzdve, megbeszélve, saját magát legyőzve, a társát megértve.

Ha a gyerek már nagyobb, mennyire kell őt bevonni a konfliktusba? Mit érdemes a szülőnek elmondania?

A gyerek az gyerekből van, és nem miniatürizált felnőtt. Alapvető bénultság-érzés keletkezik benne, amikor a szülei között megszűnik az egység. Illúzió, hogy ezt a bénultságot fel lehet azzal oldani, hogy szépen, nyugodtan elmeséljük neki, hogy mi történik. De nyilván valamit muszáj mondani akkor, ha apa hirtelen elköltözik. Fontos ilyenkor azt hangsúlyozni, hogy bár ez megtörtént, de apa attól még téged ugyanúgy szeret, a gond nem veled van, hanem kettőnk között. A gyereknek fontos, hogy mindkét szülőjével megmaradjon a kapcsolata. Ezért sem szabad a szülőnek szidnia a hűtlen felet vagy annak aktuális párját, mert ahogy már mondtam, a gyereknek szüksége van rá, hogy az apját, anyját, akitől ő származik, értékesnek lássa. A gyerek komolyan sérül attól, ha értéktelennek kell látnia őket valami miatt.

El szabad várni a gyerektől, hogy apa vagy anya új társával ugyanolyan jóban legyen, mint a vérszerinti szüleivel?

Nem, mert ezzel a vér szerinti szülő pozícióját kellene gyengítenie magában, és ezt nem tudja megtenni. A gyerek mindenképpen a vér szerinti szülőjével lojális, és ha ezt a belső képet gyengítik benne, borzasztó nagy belső konfliktusba kerül. És ez még akkor is igaz, ha valamelyik szülőtől például úgy kell megválnia, hogy az börtönbe kerül.

A sokat szidott szülőt a gyereknek muszáj megvédenie magában, és általában annyira védi, hogy azonosul is vele. Ilyenkor jellemző, hogy a gyerek a negatív mintát kezdi el követni. Noha nem szimpatikus neki, noha százszor megfogadta, hogy ő ezt nem fogja csinálni, a belső késztetés mégis odasodorja.

Tehát: ha elköltözésre, különélésre, válásra kerül a sor, a gyerek annál a szülőnél lesz jó helyen, aki nem fogja azt szidni, aki elment. Persze ezt néha borzasztóan nehéz megállni, de távlatilag mégis megtérül a dolog.

Hogyan hat a gyerekre, ha a szülők együtt maradnak, de a kapcsolat fénytelen lesz?

Régen az emberek nem foglalkoztak azzal, hogy tudatában legyenek annak, hogy tökéletes egységben élnek. Most viszont megvan ennek az eredeti tökéletes egységnek a mítosza. Pedig ez egy mítosz, és mint ilyen, az önsors-rontás legbiztosabb eszköze. Aki mítoszokban hisz, azt kéri számon az életén, hogy hova lettek a tökéletes helyzetek? Hogy akkor régen minden olyan gyönyörű volt, és most miért nem az? Mítosz az, hogy a tökéletes állapotban benne lehet maradni, hogy az ember egyfolytában boldog lehet.

Nagyon divatos a lelki életben az a kifejezés, hogy lelki sötétség, lelki sivatag. A csodálatos pillanatok mellett a házasság is időnként sivatagos. És ilyenkor nagyon észnél kell lenni, mert ha már nincs meg a lángolás, az ember könnyen úgy érzi, hogy vége a világnak, ezt a kapcsolatot ki lehet dobni az ablakon. Senki ne higgye magáról, hogy az ő házassága olyan lesz, mint a Szent Családé. Tudni kell, hogy emberből vagyunk, hogy nem vagyunk tökéletesek. Ez adhat egy egészséges emberi realitást a kapcsolatnak is. A kulcsszó pedig a tudatosság. Mert a házasság egy olyan „buli”, ahol a centripetális, azaz a kifelé toló erők sajnos nagyon erősen hatnak. A házasságban állandóan benne van az elromlás lehetősége, a szétfeszítési szándék. Folyamatosan, tudatosan kell vigyázni az egységére.

Amikor egy hűtlenség után fásult állapot áll be, a probléma, ami miatt létrejött a félrelépés, továbbra sem megoldott. Mert hűtlenség csak akkor jön létre, ha valamilyen hiány van. És lehet, hogy nagy jó szándékkal, nagy tudatossággal abbahagyja a hűtlen fél a megcsalást, de a hiány nem töltődik be, azaz folyamatosan ott van a kapcsolatban egy fájdalomgóc, ami aztán rögzíti ezt a fásult állapotot.

Mi a jobb a gyereknek egy megcsalás után: ha a szülők együtt maradnak egy fásult kapcsolatban, vagy ha szétválnak?

Ez a lehető legnehezebb kérdés. Régi pap barátunk szokta mondani: „tudjátok, az igazi vadházasság nem az, amikor a felek nincsenek összeházasodva, hanem az, amikor párjukat ritkítják”. Mert lehet, hogy együtt maradnak, de közben egymást gyilkolják.

Nem merném kijelenteni, hogy mindenképpen együtt kell maradni, de azt sem, hogy a fásult, rossz házasság óriási károkat okoz a gyerekben. Mert annyi egyéb hatás éri a gyereket is: a baráti kör, a különféle irodalmi, történelmi tanulmányok, vagy ha elmegy egy koncertre és lát két embert, akik gyönyörűen vannak egymás mellett; lehet, hogy ez érinti meg mélyen a szívét. Tehát a gyerek számára sem csak az az egy hatás van, hogy a két szülője mennyire szereti egymást.

Igazán csak a másik oldalról megközelítve tudnám határozottan kijelenteni, hogy ha a házasság alapjaiban jó, és a kapcsolat túléli a nehéz időszakokat, akkor a gyerek egy nagy plusszal, egy stabil alappal megy bele az életbe. Ez még nem jelenti azt, hogy sikerülni is fog a saját házassága, de mindenképpen nagyobb esélye van rá. És az életében a nehézségekkel is könnyebben fog megküzdeni.

Az is biztos, hogy egy fásult házasságban felnőve, sok olyan dolog lesz a gyerek lelkében, amivel felnőttkorában majd dolgoznia kell. Ez az úgynevezett belső gyerek munka. Egyszer az életben meg kell állnia majd, és apránként végiggondolnia a magzatkortól a kamaszkor végéig, hogy milyen is volt akkor az élete, miket kapott, mi az, amit tovább visz, és mik azok, amiket le kéne tenni. Fontos megtanulni, hogy hogyan lehet ezeket a hatásokat az Isten fényében feldolgozni, és hogy hogyan lehetne újra közel kerülni ahhoz az eredendő isteni tervhez, ami akkor kezdett el benne munkálkodni, amikor anya, apa és Isten még együtt voltak.