Jenei Gyöngyvér

Közös a világunk

A lakóotthon épülete egykor közös telken volt a szomszédban élő Sári néni és János bácsi házával. Amikor János bácsi megtudta, hogy ide fogyatékosok költöznek, kerítést húzott a két telekrész közé. Fél évvel később aztán vágott rajta egy kaput. Bővebben „Közös a világunk” »

Végh Dániel

Szabálytalan mesék szerzője

1. Egy kis Fejér megyei településen, Ráckeresz­túron beszélgetünk.

Tizennyolc éves a lányom, kétéves volt, amikor ideköltöztünk a fővárosból. Szerettük volna, hogy legyen külön gyerekszoba, meg kert és jó levegő, és itt találtunk a pénztárcánkhoz és hozzánk illő házat. A vidéki életet jól ismertem, hiszen a nem túl távoli Előszálláson nőttem föl, és az évek során megérkeztem a keresztúri létbe is. A különös név egyébként a Kereszt Urára utal, mivelhogy a templomunk titulusa a Szent Kereszt felmagasztalása. Bővebben „Szabálytalan mesék szerzője” »

Tornya Erika RSCJ

Szimfonikus metál, rózsafüzér, látomások

Egy metálegyüttes frontembere, egyetemi oktató, tudományos kutató, múzeumigazgató és nem mellesleg háromgyermekes anyuka. Zenéről, a csongrádi életről, maximalizmusról és alázatról beszélgettünk vele, és megtudtuk azt is, hogyan vezetett az útja a rózsafüzér-társulat és a látomások témáján keresztül a vallási néprajz kutatásáig. Bővebben „Szimfonikus metál, rózsafüzér, látomások” »

Végh Dániel

A mesztic Mindszenty

Január közepén váratlanul szabadon engedte a koncepciós perben évtizedekre elítélt Rolando Álvarez püspököt a nicaraguai kormányzat. A Vatikánba menekített főpap azóta is hallgat, ám a spanyol nyelvű sajtóban megjelent néhány kommentár, amelyek alapján a helyzet és a háttérben zajló szentszéki diplomácia voltaképp egész ismerősnek tűnhet. Bővebben „A mesztic Mindszenty” »

Baán Izsák OSB

Lúzerség vagy szabadság?

Az alázat valósága több oldalról is megközelíthető, nem véletlen hát, hogy napjainkban sokak számára dilemmát okoz ez a keresztény hagyomány által hangsúlyozott tulajdonság. Érdemes megvizsgálnunk a témában a korai szerzetes atyák tanítását, amelyből a teljes belső szabadság útja rajzolódik ki előttünk, mely tartósan megmaradó békéhez és derűhöz vezet. Bővebben „Lúzerség vagy szabadság?” »

Tóth Márton Mihály

„Szükségem volt a betegségre”

Sokan az általa fejlesztett társasjátékairól vagy emlékezetes jegyesoktatásairól ismerik. Huszonhat éve plébánosa a zugligeti Szent Család-egyházközségnek, mégis új arcát ismerhették meg a hívek az elmúlt években, amikor betegségei – egy szívinfarktust követően több rákos megbetegedés – hatására a szenvedés megélését is lelkipásztori munkájának szolgálatába állította. Bővebben „„Szükségem volt a betegségre”” »

Dyekiss Virág

A kisegér és a kókonya

Lilu vasárnap már korahajnalban felébredt. A felhők rózsaszínben ragyogtak, a föld felett lebegett a hajnali köd. A kisegér megbűvölve nézte a varázslatos tájat, és nagy béke költözött a szívébe. Távoli harangszót hozott a szél, a hang szétterült a tájon, beleolvadt a ködös hajnalba, és az első napsugarakkal együtt hirdette, hogy nagy öröm köszöntött a világra. A kisegér hirtelen felpattant. Bővebben „A kisegér és a kókonya” »