Ha férfiasságról van szó, talán nem feltétlenül a papi hivatás jut elsőre eszünkbe. Nemrég mégis két olyan papi egyéniségtől búcsúzott a magyar egyház, akiknek hosszú élete ízigvérig férfias helytállás volt. És talán éppen ez a kulcsszó, ha férfiasságról beszélünk. Nem a szexuális túlfűtöttség vagy a ficsúri leleményesség teszi a férfit férfivá, hanem az, ahogy valaki megáll és helytáll a kihívásokban, lehet rá számítani, elég bátor és erős ahhoz, hogy hitéért, elköteleződéseiért, a rábízottakért férfiként kiálljon és értük áldozatokat vállaljon.

Regőczi István atya könyve, Az Isten vándora, megtalálható talán minden plébánia és rendház könyvespolcán. Nemzedékek nőttek fel rajta, akik ma az oltárnál állnak, iskolákat vezetnek, karitatív tevékenységek szorgalmazói. Hadiárvákat karolt fel, támogatókat toborzott iskoláztatásukra, s ahová csak került, mindenütt építkezett: templomot, árvaházat, közösséget. Mindezekért éveken át ült a kommunista diktatúra börtöneiben, de minden szabadulása után újrakezdte.
Mint ahogy Tábori Nándor atya is, aki kisgyermekes sógornője helyett vállalta még kispapként az oroszországi kényszermunkát, évek múltán tért csak haza félvakon, de felszentelték, s az ateista rendszer álnokságaitól omladozó egyházban, ahová csak került, a maga területén építkezésbe kezdett. A Dunaharasztit sújtó földregés után rendbe hozta a templom beomlott tetőszerkezetét, Újlengyelen csákányt és lapátot ragadott nem csak a templom, hanem a község orvosi rendelőjének építkezésénél is. Közben fáradhatatlanul járta gyalogosan vagy kerékpárral az egyre jobban elmagányosodó tanyavilágot, a magatehetetlen idősek ellátásáról gyakran személyesen gondoskodott. Hitoktatói fizetését rászoruló gyermekeknek továbbította, szerény nyugdíjából pedig a vakok óvodájának és iskolájának támogatására is jutott. Számunkra sokat mondó jel az is, hogy Nándi atya alig éppen ezer katolikust számláló falucskájába folyóiratunkból 47 példány jár.

...

Feltűnt nekem – összesen nyolc évet éltem Rómában –, hogy az olasz televíziós beszélgető show-kat rendszerint egy erős nő és egy gyenge férfi vezeti. A nő határozott, irányít, viszi a prímet; a férfi kicsit ügyefogyott, komolytalan: mintha csak díszként lenne mellette. Fityeg, mint mellényen a pitykegomb. Furcsa, gondoltam magamban eleinte: éppen egy ilyen macho latin kultúrában hiányoznának a férfiak? Azóta úgy látom, hogy sokkal mélyebb válságról van szó…

...

Különleges időszak volt a néhány évig tartó legénysor a férfiak életében, és különlegesen kezelték ezeket a fiatalembereket a falu közösségén belül is. Míg a hajadon lánynak a szépség, szerénység és tisztaság szimbólumának illett lenni, addig a legények kicsit kiléptek a keretekből, sokkal többet megengedtek nekik (sőt, szinte elvártak tőlük), mint amennyit elvileg a helyi szabályrendszer engedélyezett. Nem csoda, hiszen a fiatal férfiak összetartó csoportként szervezték a falu fiatalságának a társas életét, együtt dolgoztak, kocsmáztak vagy tanyáztak, közösen követték el kisebb-nagyobb csínyjeiket – egyszóval meghatározó színfoltját képezték a közösségnek.

...

„Ha férfi vagy, légy férfi…” – szólít fel Petőfi azonos című versében. Vajon kinek mit jelent ez ma? Milyen vélekedések, asszociációk kapcsolhatók hozzá? Milyen attribútumokon keresztül rajzolódnak ki korunk férfiképei, és hol helyezhetők el a palettán? Néhány különböző korosztályú és életállapotú férfi vall arról, hogy szerinte mit jelent férfinak lenni, mit talál örömtelinek illetve küzdelmesnek a férfi-létben, mi segített identitása kiteljesedésében és hogyan éli ezt meg a mindennapokban, kapcsolataiban, hitében.

...