Sportlázban ég az ország. Az osztrák válogatott elleni kétgólos győzelem oly erős, közös alapélménnyé lett, hogy hetek múltán is könnyen visszaemlékszünk, mi történt velünk a mérkőzés napján. „Láttad?” „Otthon néztem, együtt szurkoltunk, útközben hallgattam, kórházban voltam éppen…” S az eufória, számtalan büszke drukker egybeolvadó mámora, mikor ki-ki úgy érezhette, mintha csak maga lőtte volna azokat a gólokat! A sport hétköznapi, jól megérdemelt öröme a rendszeresen futócipőt húzó, úszómedencében tempózó vagy labdajátékban pályára lépő emberé. Az ünnep nagy közös pillanataiban a sport öröme másokat is elragadott, katarzist és extázist ígért, egységet teremtett. Évekkel ezelőtt még meglepve figyeltem fel rá, hogy azok számára, akik lelki útjukon szeretnének előre haladni, micsoda segítséget jelent, ha komolyan sportolnak.

...

Azért mászom, mert szeretek magasztos élményeket átélni, és valami újat megtudni magamról. Lehet, hogy a laikus számára két nyolcezer méteres hegy ugyanúgy néz ki, de valójában drámaian különböznek egymástól. Az Annapurna például nem véletlenül a legritkábban mászott nyolcezres. Ha a halálesetek számát összevetjük a megmászások számával, akkor ennek a hegynek a legrosszabb a statisztikája. Technikailag nehéz és izgalmas.

...

Európa klasszikus kultúrája két forrásból táplálkozik: az egyik a görög–római műveltség, a másik pedig a zsidóság közegében született kereszténység. A kettő összeötvöződéséből született az európai népek családjának egyedülálló kultúrája, mely döntő szerepet játszott az egész emberiség történelmében. Ennek jele az, hogy ez az európai kultúra az újkorban elterjedt az egész világon, és döntően befolyásolja szinte minden nép gondolatvilágát és életmódját.

...

A sport olyan – főként mozgásos – tevékenység, mely örömet szerez, felszabadít, lehetőséget ad a versengésre, küzdelemre, meghatározott keretek között. A testedzésre, a testi képességek fejlesztésére alkalmas, feszegeti a határainkat, ezzel fejlesztve testünk mellett lelkünket és szellemünket is. Amikor Patsch Ferenc könyvében (Katolikus spiritualitás tabuk nélkül. Bp., Jezsuita Kiadó, 2015.) olvastam, hogy a mozgást az alapvető szükségletekhez sorolta, ahogy az étkezést, pihenést, melyek kielégítése nélkül még az imádság sem megy jól, teljesen egyetértettem. Sokszor hallom, hogy fáradtnak, kedvetlennek érzik magukat az emberek, még az ima sem segít rajtuk – mondják, hogy talán mozgással, pihenéssel, étkezéssel kellene kezdeniük, majd folytatni a hálaadó imával, hogy képesek mindezekre, mert ilyen testet kaptak: végül is Isten templomát, ahogy fiatalkoromban sokat hallottam. Az is megragadt, hogy felelős vagyok a testemért, hogy milyen állapotban tartom. Persze nem gondolom, hogy ez mindenkinek egyszerű. Számomra a parasportolók bizonyítják a leginkább, hogy az „ép testben ép lélek” mit is jelent valójában. Számomra ők teljesek, épek, és lelki „egész”-ségüket is sokszor könnyebben meglelik, mint a magukat egészségesnek gondolók. Amikor felülmúlom önmagam a sporttevékenységben, amikor elviselem a kudarcot, vagy éppen legyőzöm a félelmemet, akkor a sport által a mentális egészségemért, a személyiségem fejlesztéséért is tettem. Egyik kedvenc idézetem: „A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít” (Ernest Hemingway). Ezt igazolják a sportolók nap mint nap.

...